Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-530

g4 530. országos ülés 1896. január 11-én, szombaton. tárgyaltuk, indítvány lett beadva, hogy 1896. évtől kezdődőleg az állami költségvetésben fölvett 300.000 forint a lionvédsegély-egylet rendelkezésére, melyet eddig bocsátott az ország, 400.000 forintra emeltessék fel. Én már akkor ezen határozati javaslattal szemben, azt hiszem, épen a régi 48—49-iki honvédek érdekében azt javasoltam, hogy ne 1896-ra, hanem már 1895-re ezen 100.000 forint emelés a költségvetésbe felvétessék. Ezzel, t. ház, azt gondolom, hogy már eléggé igazoltam azt, hogy az 1848—49-iki honvédek ügyével érdeklődéssel akarok foglalkozni. (Helyeslés) Ugyanakkor egy határozati javaslathoz járultam magam is hozzá . . . Bánó József: Nem járóit hozzá! B. Bánffy Dezső miniszterelnök: Hát nem járultam hozzá; de az abban kívántak teljesítését kilátásba helyeztem, ennek folytán a honvédsegélyezés ügyét tanulmányozva, arra az elhatározásra jutottam, hogy a honvédsegélye;:és, illetőleg a bonvédnyúgdíjazás kérdését állami kezelésbe vétettem át és a miniszterelnökségnél felállított osztálylyal egy vegyes bizottságban intéztettem el a nyugdíj iránti kéréseket. Egy oly vegyes bizottságban, a melyben a régi honvédek is négy taggal vannak képviselve négy állami hivatalnok mellett. Már most, t. ház, a múlttal szemben az a különbség, hogy míg a régibb időben 300.000 forint, illetőleg az 1895-től 400.000 forint a honvédsegélyezési egylet rendelkezésére lett bocsátva, és a nyugdíjazások és segélyezések nyújtattak addig, a mig az összegből telt, most június l-jétől már más körülmények vannak, még pedig a régi honvédek előnyére, a mennyiben nem azt nézzük, hogy meddig van pénz, hanem, hogy meg van-e a kérvényező honvéd igényjogosiiltsága? Ennek következtében az 1895. évi költségvetésbe felvett 400.000 forinton felül, ha nem tévedek, közel 80.000 forinttal utaltunk ki többet, miután annyi igényjogosult honvéd jelentkezett. Ez is egyik bizonyítéka annak, hogy a honvédek ügye iránt a kormány érdekkel viseltetik. (Helyeslés.) Igaz, t. ház, hogy az 1896. évre is csak 400.000 forint van felvéve ezen költségvetésbe. Ennek oka az, hogy akkor, mikor a költségvetés össze lett állítva, — a mi az év tavaszán, illetőleg a nyár folyamán történt, — még nem voltam abban a helyzetben, hogy megközelítőleg is tudhassam, hogy körülbelül mennyi öszszeget vészen igénybea honvédek nyugdíjazása, sőt daczára annak, hogy már tudom, hogy 1895-ben közel 48.000 forintot adtunk ki, még mindig nem vagyok abban a helyzetben, hogy megállapítsam, hogy ezen 400.000 forint menynyiben nem lesz elégséges, mert nagy lévéu a äuktuáezió, a változás, az öreg emberek sü'ríín halnak, a kérvények síírűn jönnek ; az igazolási kérdés is rendezendő, nem láttam lehetőségét annak, hogy 400 ezernél többet vegyek fel a költségvetésbe, a mi azonban — és ezt ezennel kijelentem — nem fogja korlátozni azt, hogy zárszámadásilag esetleg, a mennyivel több fog szükségeltetni, több is ki ne adassék. (Helyeslés jobbfelöl.) így áll ma, t. ház, a honvédsegélyezési kérdés. A mi már most azon óhajokat illeti, a melyeket itt Kossuth Ferencz képviselő úr felsorolt, azok előttem nem újak. Az év folyamán folytatott tárgyalások rendjén láttam, hogy bizonyos kérdések még rendezést igényelnek. Láttam azt, hogy a menház kérdése rendezendő; láttam azt, hogy az igazolás egy újabb időre esetleg megnyújtandó, láttam, hogy az özvegyek kérdésével is, legalább tanulmányozás czéljából egyelőre foglalkozni lehet, és már kilátásba is helyeztem a központi honvédbizottságnak, midőn szerencsém volt hozzájuk, hogy az év elején, remélem, hogy már február hóban egy tanácskozást hívhatok össze, melyben ezen kérdések meg lesznek beszélve. Annak alapján a dologban végleg határozunk. Egyelőre, t. ház többet erre nézve nem is helyezhetek kilátásba; feltétlenül szükséges, hogy az érdekelt körök — a honvédeket is értem alatta — bevonásával ezen kérdést részletesen tárgyaljuk; annak alapján fogunk határozni. (Helyeslés jobbfelöl.) A mi már most, t. ház, illeti a segélyegyletnek a miniszterelnökség hatáskörébe való bevonását, ez bizonyos nehézségekkel jár. Az egy egészen önálló, független egylet, a mely alapszabályok alapján áll fenn és önállóan működik. Eddig az állampénztárból a 300.000 forintot illetőleg az 1895. évben a 400.000 írtnak félévre eső részét kapta, és a segélyezésekről, illetőleg a nyugdíjazásokról a honvédelmi miniszter tett a háznak jelentést, a mi most természetesen elesik, mert a költségvetésben lévén, a költségvetés révén fog a t. ház a honvédnyugdíjazás ügyéről is tudomást szerezni, illetve a zárszámadásokból, de ha ezen egylet önkéntesen felogziani nem akar, ezt nekem arra kényszerítenem nem lehet, arra nem is vállalkozom. Az egyletnek magának 300.000 és egynéhány forintnyi alaptőkéje van, a melyből a segélyezést gyakorolja, illetőleg azoknak a honvédeknek, azoknak az özvegyeknek, a kik nyugdíjra igényt nem tarthatnak, vagy azoknak is, a kik nyugdíjhoz igényt tarthatnak, de pereznyi szükségeik vannak, esetről-esetre ad segélyt. Már most igen kérdéses, t. ház, hogy vájjon ezen teljesen belátás szerinti eljárást czélszerü* volna-e a kormányra bízni, a hol szigorúabb, szorosabb szabályok szerint kell eljárni és így esetleg az illető megszorult honvédek nem könnyen nyernek segélyt, a míg