Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-542

54*. orsKágos ülés 1896. január "25-én, szombaton. 353 szenvezek, a mint ezt talán lesz szerenesém bő­vebben kifejteni. (Halljuk!) T. ház! Hogyan méltóztatik azt képzelni, hogy kategorikus értelemben, iskolafentartó ki­zárólag az állam legyen? Úgy talán, hogy az állam az államosítás után nem fogja megengedni senki­nek, sem felekezeteknek, sem községeknek, sem magánosoknak az iskolaállítást? (Halljuk! Halljuk!) No én ily kategorikus, kizárólagos érte­lemben megvalósítva az államosítási elvet, egyet­lenegy államban sem találtam, nem találom és valószínűleg nem is fogom találni. (Egy hang a szélső baloldalon: Van! A külföldön.) Vajay Igtván: Franeziaországban! Wlassics Gyula vallás és közoktatás Ügyi miniszter: Francziaorazáírban ?! Külföldi példákat méltóztatnak parancsolni? Szolgálhatok velük.. Hát az államosításra vonatkozólag pél­dákra akarnak a t. képviselő urak hivatkozni, akkor hivatkozzanak Portugáliára. Portugáliában ugyanis, csaknem egy századon keresztül, a ki­zárólagos államosítási eszme érvényesül. Méltóz­tatnak tudni, hogy a XVIII. században Pombal közoktatási miniszter, az akkori filozófiai szellem által vezéreltetve, a jezsuiták kiűzése után, rövid időközökben 736 állami iskolát állított fel, ezek csaknem egy századig állottak fenn. Azonban, ha megnézzük Portugália újabb közoktatási tör­vényeit, ezen törvények a községeknek köteles­ségévé teszi az iskolafentartást, és e mellett az állami szubvenczió rendszerét érvényesíti. A ki­zárólagos államosítási rendszert sehol sem bír­ták keresztülvinni, mert hiszen igen természetes dolog, hogy nem lehet arra az illiberális állás­pontra helyezkedni, hogy az államon kivűl más iskolafentartó ne legyen, ne lehessen. Ez lehe­tetlen álláspont. Azután lehet hivatkozni Poroszországra. Ott a Landrecht egyenesen kimondja, hogy a népiskola ügye állami intézmény; szórói-szóra mondja: Veranstaltang des Staates. Azonban én bátor vagyok kérni a képviselő urakat, legye­nek szívesek megnézni az újabb iskolatörvénye­ket Poroszországban — a népoktatásügy tudni­illik nem birodalmi intézmény Németországban — s méltóztatnak látni, hogy ott, a hol az ál­lamosítási eszme nagyon is érvényesült, a nép­oktatás is igen hosszú tradieziók alapján egye­nesen állami intézménynek van deklarálva, mégis ma a felekezetek, községek és magánosok közt is megoszlik az iekolafentartás ; a különbség az, hogy az állami dotáeziónális rendszer van ér­vényben, a mennyiben az állam, hogy ingeren­cziáját az oktatásra érvényesítse, erős dotáezió­nális rendszerrel jön az iskolafentartók se­gélyére. Különösen a személyi kiadások pótlá­sára és fedezésére. KÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XXVIII. KÖTET. Vajay István képviselő úr közbeszólásában Francziaországra hivatkozott, mint az exkluzív államosítás példájára. Tudjuk, hogy Franezia­országban a konvent, elfogadta az államosítás kizárólagosságát, és kimondotta, hogy az állam tartozik elemi oktatást adni polgárainak. Azon­ban a közvetlenül utána következő czentralízá­czió fénykorában sem tudta Francziaország azt kivinni, hogy ott kizárólagosan csakis állami iskolák legyenek. A mi pedig az újabb fejlődést illeti, legyen szíves a képviselő úr az 1886-iki franczia közoktatási törvényt s ennek létrejöt­tét megelőző vitákat elolvasni, s látni fogja, minő bölcs mérséklettel osztja meg az állam a département és a kommune közt az iskola terhét. T. ház! Én nem csupán pénzügyi okokból ellenzem a kizárólagos államosítást. Polónyi Géza képviselő úr azt mondotta, hogy a minisz­terek többnyire a pénzügyi szempontot tolják előtérbe. Ha én csupán csak a pénzügyi szem­pontban látnék nehézséget, — mert kétségtele­nül 16.681 népoktatási intézetnek államosítása 25 — 30 millió forintnyi költséget involvál — de ha abban a nézetben volnék, hogy ez csak­ugyan olyan feladat, melynek ily irányú meg­oldását nemzetem léte és fenmaradása érdekében elkeríílhetlenűl szükségesnek látnám, akkor az opportunitási okok ezen kérdésben nem játsz­hatnának szerepet. Nemzeti létkérdésben nincs se kicsiny, se nagy áldozat, semmiféle opportu­nizmus, annak exigencziája abszolút. De én elvi­leg nem vagyok a kizárólagos államosítás mel­lett. (Helyeslés.) Nem vagyok egyrészről azért, mert szabad államhoz, szabad állam institucziói­hoz nem tartom méltónak, hogy oly álláspontra helyezkedjék, hogy ezentúl senki sem állíthas­son fel iskolát, és kizárólagos iskolafentartó csak az állam legyen. Ezt elvi szempontból nem tar­tom helyesnek. De nem tartom egyszerűen czél­szerünek sem azokat a nagy iskolafentartó ele­meket, a felekezeteket és községeket egyszerre megsemmisíteni akarni, melyek annyira ragasz­kodnak iskolájukhoz, szeretettel veszik körül, versenyre kelnek ép az állami iskolákkal is, a szabad verseny üdvös hatását az iskolafentartók között biztosítják. Megvallom őszintén, ezt czélszerűnek nem tartom, és be fogom bizonyítani, miért nem ? Mert azok, kik a kizárólagos államosítás elve mellett vannak, micsoda czélt tűznek ki maguk elé? Úgy-e bár csak azt a czélt akar­ják elérni, hogy a hazafias nemzeti szellem ápol­tassák, az államnyelv terjesztessék. Úgy-e bár, ez az, a mi a kizárólagos államosítás elvének mintegy hordozója, lelke. (Igaz! Úgy van!) De, ha így van, t. ház, én vagyok bátor arra hivatkozni, hogy a legtöbb felekezeti isko­lában — igen helyesen méltóztatott Polónyi 45

Next

/
Thumbnails
Contents