Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-538

538. országos tílé* 1896. január 81-én, kedden. 243 ból, az adminisztráczió tekintetéből, a melynek költsége egyébiránt kellő parczellázás útján kifizetné magát, és nevelésügyi szempontból, mert az a kérdés, hogy a közoktatás terheit ki fogja viselni. Azt biszem, hogy már akkor, midőn valaki egy uagy birtokot eladott, s azt apróra felosztotta, kellett volna arról gondoskodni, hogyan készüljön az iskola. Meg lehetett volna az illetőt e czélra adóztatni is, mert sokkal nagyobb árért adta el birtokát, miutha azt csak egy ember vette volna meg. Meg kell jegyeznem azt is, hogy a ki oda jő, igyekezzék már most megvetni alapját az iskola létesítésének, mert később ezt még nehezebb le*z megszerezni. Engedje meg, t. ház, (Halljuk! Bálijuk!) hogy a mezei munkások között fellépett szocziálizniusról is megteszem észrevételeimet. E szocziálizmus hazánkban olyan önálló jelenség, mely a külföldön, tudtommal, eddig nem ismeretes, mert az irlandi szocziálizmus a bérletrendszerből fejlődött s azzal függ össze, de a mezei szocziálizmus specziális tünete a magyar közviszonyoknak. Igyekeztem annak gyökeréig hatni, hogy megtudjam, hogy miképen terjedhetett el nálunk e szocziálizmus, midőn mezei munkásaink keresete más államok hasonló munkásaiéhoz képest, nagyon jónak mondható. Például azt a községet, hozom fel, a melyben én lakom, a hol épen az átlagos munkabér nagyobb volta, a cselédbér magassága, a mint ezt a statisztika ki is mutatta, igen nagymérvű bevándorlást idézett elő. Nálunk ugyanis ki lehet mutatni, hogy határunkban permanensen magasabb a bér, mint a közeífekvő községekben, a közelfekvő j usztákban. Ez -- lehet mondani — átlag így van az egész esztendőben, leszámítva az augusztus hónapot, mikor már ott is csépelnek, és a munkás, szükséglet szintén nagy. Az én vizsgálódásom és gondolkozásom bizonyos eredményre is vezetett. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) A megváltozott gazdasági viszonyok igen nagy átalakuláson meuvén keresztül, maguk után vonták az egyes emberek munkakörének teljes megváltozását. Halason ezelőtt 25 esztendővel 140.000 volt a juhok létszáma. Százával volt azí" úgynevezett hidegmarháknak gulya-szerű falkája, mely ötvenszáz, sőt kétszáz darab marhából is állott, s a melyhez jobbára családos gulyásokat fogadtak. A dohányengedély megadásával a mi határunkba igen nagyszámú dohányosok költöztek be, azonban már csak legfeljebb hatezerre tehető a mi határunkban a juhok száma. A szarvasmarháknak, kivált pedig az úgynevezett hideg-marháknak falkája, r/

az előbbinek alig egy negyedére szállott alá. Őrzési tekintetben is nagy különbséget tesz az, hogy azelőtt az egyes, úgynevezett kis csapat birkákat őrizték fiatal, kis gyermekek, elaggott emberek, a kik igen kevés bérért teljesítették ezt a szolgálatot. Most, t. ház, a kik a megváltozott keresetképes~égi viszonyok következtében kenyerüket nehezebben keresik meg, mint a hogy eddig megszokták a régi időben, mert a pásztor ember nyáron nem dolgozott, télen pedig, a mikor a hideg-jószág bekerült az akiokba, vagy tavaszszal is, e hideg-jószágnak is csak etetésével foglalkozott, a mi szintén sokszor nehéz munka volt, mert mikor sok eső járt, és utána nagy fagyok voltak, bizony igen nehéz munka a megfagyott kazalokba bedugni a fagy vágót. A ki tehát ezt a munkát megszokta, bizony a nehezebb kenyérkeresettel nincsen megelégedve, A parasztember tehát, a ki nyáron, ha neki lát a nagy munkának, hajnaltól kezdve késő estig, elvégezi a legjövedelmezőbbet, ha aratás van, vagy megcsinálja a fűkaszálást, a melynek természete az, hogy nagyon hátára veszi a kaszást, a mai viszonyok közt bizony az elégedetlen egy bizonyos mérvig. Már most, ha veszszílk azt a dohánykertészt, a ki megszokta kevés dologgal jól élni, a ki az előbbi gazdálkodási és könnyű ellenőrzési viszonyok következtében igen könnyen sverzolt dohányt, (Derültség a saélsü baloldalon.) ha ennek meg kell fogni a kaszát, ez nem igen megy. Már most az, a ki látja, hogy jó munkásember mennyit keres, és az milyen úri módon él, mert köztük van olyan is, a kinek a szobájában az ember olyan ^berendezést talál, a milyet még 20—30 év előtt csak az első gazdánál sem találtak, elkeseredik azon, hogy a keresetágak megváltozásával balra fordult sorsa, keserves sorsban élt. Ha már most ezen dolgokat tovább kutatjuk, na visszatekintünk az 1848. előtt is szabad birtoklásra, látni fogjuk, hogy a régi birtokososztálynak igen sok tagja elpusztult, és helyettük újak keletkeztek. Hogy miért: saját hibájukból-e, vagy nem, azt kutatni itt nem akarom, csak azt jegyzem meg, hogy általában véve könnyelműség azokat az embereket pusztulásukért okozni, mert az illetők, az akkori kor szokásai szerint, a dologtalanságot megszokták. Ezeknek ma, a mikor sokat kell dolgoznia mindenkinek, a ki munkája után akar megélni, mert fiatal korukban jobb módhoz szoktak, igen nehéz a megélhetés. Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy a szoeziális izgatás ily körülmények között bizonyos helyeken termékeny talajra talál. Én azon meggyőződésben vagyok, és ezt ki is nyilatkoztattam mindenütt, hogy a mezei munkások szocziálizmusa ál-Szocziálizmus, mert a gazda és a munkás közt oly szoros viszony, érdekközösség van minálunk. Gyakorlati észleletből ki tudom mutatni, hogy a jó gazda, 31*