Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-538

244 538. országos ttlris 1896. január 21-én, kedden. a ki gyarapodni akar, a ki reszonabilis gazdaságot fiz, a jól táplált, értelmes, szorgalmas munkást nem nélkülözheti, és bármilyen drágán fizeti is azt, nyer rajta; míg az értelmetlen, hanyag, különösen egy kicsit lopós munkáson, rajta veszít. Megfigyeltem azt is, hogy a munkás bérét csak ott találhatja meg, a hol jó, szorgalmas, értelmes, földjét helyesen művelő gazda van. A hol a gazdaközönség gyenge, ott érvényestíl az a régi közmondás : a hol szegény az ekklézsia, maga harangozik a pap. A régi időben a gazda és a cseléd, vagy napszámos közt, nagyon benső volt a viszony, együtt evett a gazda a cseléddel; ma azonban, a mikor a piaczon fogadják a napszámost, és a városháza előtt a cselédet, ez a benső viszony kezd tünedezni. Kevés hely van, a hol a gazda cselédjének, napszámosának kosztot ád, de sok helyen megtörténik az is, hogy, mert a gazda nagyon hamar akar gazdagodni, a koszt nem a legjobb, de viszont a munkások is válogatósabbak. De az is igaz, hogy a munkások ma már sok tekintetben megváltoztak, és a régi patriarchális állapotot visszahozni nagyon nehéz volna, A mezei munkások helyzetén adminisztráczionális úton, és kivált a kitelepítéssel kellene segíteni. Nálunk, a nagy alföldi városokban, a hol nagy határok vannak, vagy a pusztától a község messze fekszik, mi a legnagyobb baj ? A munkások igen nagy tömegekben laknak bent a városban, hol az élet igen drága, sokszor drágább, mint Í« pesti piaczon. A magyar munkás és felesége dicséretre méltón, szépen öltözködik, úgy hogy vasárnap a piaczon alig lehet különbséget tenni a munkás és a munkaadó között. A munkás igénye nagyon emelkedett, a kereset pedig megapadt, annälinkább, mert a gabonaárak alászállása és a forgó tőke csökkenése miatt sokkal kevesebb az építkezés és egyéb vállalkozás is. Már most én azt óhajtanám, telepítsük ki a munkásokat azokra a távoli pusztákra, a hol munkás kézre szükség van. Ezzel két czélt érünk el: a munkás a munkaadóval közvetlen érintkezésbe jő, másodszor azáltal, hogy a kitelepített munkásnak egy-két hold fekvőséget, kertet és házat is adunk, a melyet ő nagyon csekély amortizáczióval megszerezhet, megszaporodik a tanyák száma, és a munkások mind szaporodás, mind vagyonosodás tekintetében kedvezőbb helyzetbe jutnak. Én azt hiszem, hogy ma még, midőn Magyarországban igen kevés helyen van túlságos sok munkás, még nem nagy pénzbeli áldozat kellene e bajok enyhítésére. A magyar munkásnépnek meg van az a jó tulajdonsága, hogy szívesen gondoskodik elaggott szülei, testvérei gyámolításáról. Azokat a segélyre szoruló munkásokat, ha csak a legkisebb segélyösszeggel segíti is a község, mégis folyton nagyobb s nagyobb terheket ró a községre a szegényügy, és felhívom a t. ház figyelmét arra, hogy nemsokára eljön az az idő, a midőn a szegényügy rendezése Magyarországon is nagy áldozatokat fog a birtokos osztályra róni. Azt hiszem, hogy a kitelepítéssel úgyszólván szanálni, megakadályozni lehet azt, hogy a jövőben a szegényügy rendezését drágábban fizessük meg, mint a hogy épen kell. Nagyon köszönöm a t. háznak igazán érdemen feltíl tanúsított figyelmét, hogy ily türelemmel meghallgatott. (Halljuk! Halljuk!) Mármost áttérek (Halljuk! Halljuk! Derültség.) a napi kérdésekre, különösen pedig azokra, a mik a t. ház tagjai nagyobb része ízlésének megfelelnek. Perczel Dezső belügyminiszter úr a múlt csütörtökön azt mondotta: »En csak egy jó kortest kívánok alkalmazni: a jó adminisztrácziót, és minden erőmet arra kívánom fordítani, hogy azt az adminisztráczió javításával szerezzem meg. Í Nézetem szerint, elegendő eszmét vetettem fel, a melyekben a t. miniszter úr adminieztráczionális ügyességét érvényesítheti, Eötvös Károly t. képviselőtársam tegnapi remek s felette szellemes beszédében oly alapossággal felelt meg e kérdésekre, hogy utána valóban nincs mit mondanom azokról. De miután az imént munkásokról beszéltem, a kik sokszor expatriálnak, engedje meg a t. ház, hogy most bizonyos külföldi dulgokat említsek fel. III. Napóleon alatt Francziiországban nemcsak jó, de kitűnő adminisztráczió volt; ezt nem tagadhatja senki. Akármit mondhatnak III. Napóleonra, azok, a kik kormányzáeát elítélik, de azt^nem tagadhatják, hogy a mikor már Lajos Fülöp alatt, és őt megelőzőleg is, csatornákat, közutakat építettek, és ő alatta a vasúti hálózat fejlesztésében oly óriási működést fejtettek ki, hogy Parist már akkor világvárossá emelték, fináneziális és nemzetgazdasági tekintetben magas fokon állott. Az adminisztráczió jóságáról tesz ez tanúságot, abban az értelemben pedig, a melyre tegnap Eötvös Károly igen t. képviselőtársam is reflektált, hogy az adminisztráczió kitűnően tudott képviselőket beliferálni, mert, mint méltóztatnak tudni, 17 ellenzéki képviselőnél akkor nem volt több. El lehet tehát mondani, hogy e tekintetben az adminisztráczió ott a legjobb kortes volt, hisz, úgyszólván, megsemmisítette az egész ellenzéket a hatalmas francziaországi legitimistákat és orleanistákat, továbbá az oly lelkes férfiakból álló köztársasági pártiak közül, csak tizenheten jutottak be a parlamentbe, a többiek künrekedtek. Én Parisban voltam