Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-537

537. országos üiés 1896. január 20-án, hétfőn. 235 lett volna hatóság? Menjünk tovább. A ki a választói jog megvonására, illetőleg megállapítására hamis okiratot használ, azt 500 forint pénzbírsággal és börtönbüntetéssel sújtja a törvény. Történtek esetek, nem ezer, de százezer esetben fordultak elő az utolsó negyedszázadban, de csak 1874. óta is, de bizony a királyi ügyészek, a börtönfelügyelők, a büntető törvényszékek vagy járásbíróságok ilyen dolgokkal ugyan keveset vesződtek. De tovább megyek, a vesztegetés és ígérgetés 1000 forint pénzbírsággal és fél évi börtönnel van sújtva; az etetésre, itatásra szintén 1000 forint pénzbírság és szintén félévi börtön van kiszabva. Hát, t. belügyminiszter úr, és volt alispán úr Tolna vármegyében, (Élénk derültség.) hát vesztegetés, ígérgetés, etetés-itatás talán Amerikában fordult elő, nem Magyarországon a választásoknál ? Én a girálti, a stomfai, a nyitrai választásokat nem tudom, én ott nem jártam, ott járt urakkal nem beszéltem; de azért úgy látatlanban azt hiszem, nem valami különös ledér gondolkodást tanúsítok, ha azt gondolom, hogy volt olt valami etetés-itatás, (Élénk derültség balfelől.) volt ott egy kis vesztegetés, ígérgetés, (Derültség balfelől.) sőt arra is mernék fogadni, hogy eltelt nyolez nap, harmincz nap is, és még csak panasz sem történt. Miért? Mert hisz a t. belügyminiszter úr erre elő állt azzal, hogy hát a hol panasz nincs, ott nincs bíró. Ámbár a választói jogok gyakorlása korúd és a parlament tisztaságának kérdésében azt nem ismerem el, hogy a t. belügyminiszter úr, meg valamennyi közege aludva, összetett kezekkel várják be, hogy jön-e panasz, hanem követelem, hogy hivatalból is járjon el. (Helyeslés a szélsőbalon.) De mondom, majd előáll a miniszter úr azzal, hogy nem volt panasz, és a hol panasz nincs, ott bíró sincs. De a t. belügyminiszter úr azt az egyet fogadja el, nemcsak tőlem, nemcsak tőlünk, de fogadja el saját tapasztalatainak bölcseségétől is, hogy bizony Magyarországon a t. kormány mai hatóságainál a választói jogok visszaélései tárgyában panaszt tenni okos ember nem szokott. (Élénk derültség és tetszés balfelől.) Mert itt ezekre a panaszokra nézve nagyon szomorú tapasztalatok vannak. A ki például panaszt tesz, annak először is pénzébe kerül, de pénzébe kerül még ide peticziónálni is ; azután elkezdik érte az ő politikai dolgaiban, de fájdalom, igen sokszor magándolgaiban is üldözni, boszantani, károsítani a hatósági közegek és az uralkodó rendszer főkortesei. S mikor már a költsége elfogyott és agyon is lett boszantva, akkor panaszát visszautasítják elintézetlenül, S még jó, ha nem ő kap büntetést. Ily viszonyok között választási viszszaélésekről panaszkodni Magyarországon nem szokott okos ember. (Tetszés és derültség balfelől.) Az erőszakra és fenyegetésre 500 fit bírságot és három havi börtönt szab a törvény. Erőszak és fenyegetés! Nem mondom, hogy Girálton és másutt a csendőr megkötözi a választó^ hanem azt már sokszor láttam, hogy megitatja, azután felteszi a kocsira és viszi. (Derültség.) Hát tán büntetőjogi értelemben ez nem erőszak, de politikai értelemben tán még sem lehet valami nagyon szabadakaratnak venni, ha az embert viszik, (Zajos derültség és tetszés a bal- és szélső baloldalon.) még pedig esendőtök viszik! Megengedem, hogy talán sua forma, a büntető eljárás minden alakisága szerint, ez erőszaknak nem volna bizonyítható, és aki ezt elköveti, talán nem volna büntethető e büntetéssel. De hisz nem arról beszélek, kit büntettek, hanem arról, tett-e valaha kísérletet is a kormány arra, hogy ez megbüntettessék? Még kísérletet sem tett. Ha rákerül a sor e kérdésre, és ezt s a rokon kérdéseket tüzetesen, gyakorlati czélból tárgyaljuk, akkor arra fogom kérni a többséget és gr. Apponyi Albert t. képviselőtársamat, hogy mielőtt új büntető határozatokról gondoskodnánk, tegyünk komoly, elszánt, hazafias kísérletet arra, hogy legalább a meglevő törvények tartassanak meg, mert hiszen az új törvény meghozása gyakran kibúvó a meglevő törvény végrehajtása alól. És a választási törvénynél épen ez lesz az eset. Ismétlem, a választási visszaélésekben igenis nagy okot látok arra, hogy oly ajánlatnak, minő Apponyi grófé, szüksége felmerült. Azt mondja azonban a belügyminiszter úr tegnapelőtti beszédében, hogy mindig az ellenzék kezdte a finesszeket, mint ő mondja. Finessz! Az ellenzék kezdi a finesszeket? (Zajos derültség a bal- és szélső baloldalon.) Nem egészen értem e dolgot; annyi bizonyos, hogy a Halotti beszédben nincs meg ez a magyar szó. (Zajos derültség.) Hogy rendszerint a kormánypárt az ellenzéktől tanulta volna a finesszeket? S felhozza bizonyítékul a belügyminiszter úr, hogy egész legenda-kör képződött arról, hogy a Kubinszkyak mennyi visszaélést követtek el a Pecsovicsok ellen és viszont. Meghallgattam a t. belügyminiszter úr beszédét, annyi figyelemmel, a mennyivel megszoktam az oly beszédet hallgatni, sőt gondosan el is olvastam, hogy értelméből rá jöjjek arra, hogy vájjon a t. belügyminiszter micsoda? A belügyminiszter úr, mint Tolna vármegye egykori alispánja, az ősöktől rámaradt hagyományokból tudhatná, hogy Pecsovics egy nagy úrnak, egy hatalmas aulikus úrnak a tiszttartója 30*