Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.
Ülésnapok - 1892-537
234 537 * orsz ágos més 189< >' január 20-án, hétfőn. szonöt év óta mindig így beszélt az ellenzék, mert mindig ennyi oka volt rá az ellenzéknek, és a kormány még ma sem tudta ezen igazságos panaszoknak útját állani, és ezek alaptalanságát kimutatni, akkor azt mondom, hogy épen ez a legsujtóbb bírálat erre a kormányra és erre a rendszerre. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hát ha egy nyilvánvaló, egy kézzelfogható, egy egyszerű törvénysértésért, a mi csak annyiban nem egyszerű, mert kivált nagy választások alkalmával százszor meg ezerszer követtetik el naponta; ha egy ilyen egyszerű törvénysértés megigazítására a háznak ez a számszerűit sem kicsiny, egyébként sem kicsiny ellenzéke huszonöt esztendőn keresztül hiába panaszkodik és hiába vitáz: akkor mondhatom, hogy ennél súlyosabb bírálatot erre a rendszerre nem alkalmazhat senki. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt mondja Herman Ottó t. képviselőtársam, hogy voltaképen — ha jól értettem -1872-ben voltak legnagyobbak, s akkor kezdődtek a választási visszaélések, és ezek épen a a közösügyes dolgok érdekében történtek. Hát én tudom, hogy 1865-ben nem a közösügyek érdekében történt a választás, és tudom, — a naplók igenis arról is tanúságot tesznek, •— hogy 1865-ben is óriási visszaélések voltak. Tudok esetet, erőszakos verekedéseket, de veszteségeket is, tudok olyan verekedéseket is a választásnál, a hol annyi magyar ember élete és vére esett áldozatul, mint a mennyi a pákozdi csatában. Akkor i j voltak hát választási visszaélések. De igenis törekedett a parlament, törekednie kellett, ezen visszaélések megszüntetéséről gondoskodni. Úgy jöttek létre az 1874. évi választási törvények. A mi a 74-iki választási törvény meghozatala előtt történt, az eléggé indokolt arra, hogy e parlamentet, a kormányt, és e parlament minden pártját arra indítsa, hogy ezen visszaéléseken megfelelő tör vénynyel törekedjék segíteni. Ezt a törvényt, — sokan vannak még, a kik emlékeznek, a kik annak meghozatalában résztvettek — ezt a törvényt heteken és hónapokon át tárgyalták az osztályok, tárgyalta az osztályok előadóiból alakúit központi bizottság, hónapokon át tárgyalta maga a képviselőház. Ez országgyűlésen még soha, — nem a mostanin, hanem 1861. óta — még egy törvény sem keletkezett, mely oly mély és beható tanácskozásoknak lett volna eredménye, mint az 1874. évi választási törvény. És itt gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam egy javaslatára kell megjegyzést tennem. T. képviselőtársam javaslatai között foglaltatik az, hogy a választási visszaélésekre vonatkozó büntető határozatok részint szigoríttassanak, részint szaporíttassauak. Én, elvileg, e javaslatot elfogadom, ahhoz én hozzájárulok. Majd lesz alkalmunk vagy a kúriai bíráskodásról szóló törvényjavaslatnál, vagy egyebütt ez eszmét bővebben megvitatni, az eszmének megfelelő inatitucziókról gondoskodni; de megjegyzem azt, — és e megjegyzést teszem mind a t. belügyminiszter úrnak, mind azon t. szónokoknak, a kik a költségvetést pártolják, — hogy hiszen az 1874. évi választási törvényben a büntető határozatoknak egész sora van, köztük igen szigorúak, melyek a választás előzményeire éz folyamatára, s annak minden eredményére vonatkoznak, a minők az 1848-iki törvényben még nem voltak. Mert az 1848-iki törvényhozás Pozsonyban tele jó lélekkel, tele jóindulattal, tele vérmes reményekkel, sietősen hozta meg a választási törvényt. Hogy e törvény később, ha majd a lelkesülés kihűl s helyébe az önzés lép, minő visszaéléseknek lesz nem csak forrásává, hanem előmozdítójává, azt az 1848-iki országgyűlésnek nem volt ideje megfontolni. De 1874-ben már mindent jól láttunk, 1874ben tehát már minden visszaszaélésre vonatkozólag, a büntető intézkedések egész sorozatával, és pedig szigorú rendelkezésekkel állottunk elő és állapítottuk meg ekként a törvényt. A választási elnök, a küldöttségi elnök, a jegyző, a bizalmi férfiak törvényszegése például 500 forint bírsággal büntettetett, és ba a választás megsemmisítését vonná maga után, 2000 forint büntetés van az elnökre és minden közegre kiróva. De, kérdem a t. belügyminiszter urat, hogy mikor alkalmaztatott e törvény ? (Felkiáltások a szélső baloldalon: Egyszer! A kolozsi kerületben. Zaj. Halljuk!) Én tudok ekk'atáus esetet. A bereczki kerületben például, gondolom 1884-ben, ha jól emlékezem, Lykának teljesen alkotmányos módon megjelent többségben levő pártja az elnök egy durva éleze következtében szavazásra sem bocsáttatott. És talán a kormány vagy közegei alkalmazták ezt a törvényt ? Eszük ágában sem volt. Pedig a bíróság által kimondatott, hogy az elnök visszaélése következtében semmisíttetik meg a választás. (Felkiáltások szélső bal felöl: Újra elnök lett!) Benne van továbbá a törvényben, hogy ha közhivatalnokok vagy lelkészek a választási jogigazolására szolgáló adatokat ki nem adják, 500 forinttal büntettetnek. Én igen jól emlékszem, hogy elhunyt egykori barátom, gróf Károlyi Gábor választói joga midőn kétségbe volt vonva, kerestük a községnél, kerestük a vármegyénél, kerestük mindenütt, nem találtuk, kerestük a belügyminiszternél és 8 azt mondta nem adom ki, de senkinek sem jutott eszébe magát a belügyminisztert 500 írttal megbírságolni. De hol is
