Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.
Ülésnapok - 1892-537
537. országos ülés 1896. január 20-án, hétfőn. 231 meink előtt mintegy megelevenfíinek a honalapító vezérek, nagy királyaink, nemzeti hőseink és vértanúink, akkor, midőn perczekben átérezzük az egész dicsőséget és az összes szenvedést, a mikor visszagondolunk arra, hogy ez a nemzet sokszor haldokolt, de mindig feltámadott és megerősödött, és akkor, mikor egy egész világ előtt kitárjuk mindazt, a mit becsületes munkával megteremteni tudtunk, és akkor végre, midőn ezzel a nemzettel együtt és vele egybeforrva megjelen ezen a nagy nemzeti ünnepélyen, és résztvesz ebben e nemzet alkotmányos, koronás királya, akkor kitárul minden honfikeLel és összeforr az együtt való lángolásban és hazaszeretetben, és oda fordul a Mindenhatóhoz, a magyarok örök Istenéhez, köszönve a múltat, a jelent és kérve a jövőt. (Helyeslés jobb felöl.) Ez a közös nagy ünneplés, ez a hazafias egybeforrás nem függ bemmitől, ennek nincsen feltétele, nincsen ára. Ugyanebben az időben, a midőn a milléniumi ünnepekre készülünk, tagadhatatlanul elközeledik az a másik idő, midőn mi, kik hívei vagyunk a 67-es kiegyezésnek, és a 67-es kiegyezés által megteremtett alapnak, hivatva leszünk ismét foglalkozni azokkal a szerződésekkel, melyek minket Ausztriával kap csolatba hoznak és a melyek megújítása szőnyegen leend. Ennek az időnek elkövetkezése aktuálissá teszi igenis aít a másik kérdést, a mely sokak előtt fennáll, a melyre a válasz lehet béke, közeledés, vagy fúzió. (Halljuk! Halljuk!) Én nem tagadója, az én álláspontom ma is nagyrészt az, a mi tavaly volt, és nincs ok, a miért ebben változás legyen. Én azt mondtam, hogy a 67-es alap, bármely oldalról támadtassék az meg, abban a momentumban ezen az alapon álló mindhárom párt sorakozik annak megvédésében. Én azt mondtam, hogy én végleges fúziót helyesen nem képzelhetek másként keresztülvihetőnek, mint közös munkában, a közös czélért való harcz hevében, ép úgy, mint az aczél, csak erős tűzben, a kohóban forrasztható össze. Igenis szükségesnek tartom azt a haza javára, hogy mindazok, kik ugyanazon elvi alapon állunk, közeledni igyekezzünk, békét igyekezzünk egymás közt teremteni, már csak azért is, hogy szavunk nagyobb, erősebb, döntőbb legyen akkor, a midőn ez talán épen az egyes szerződések szempontjából is szükséges. De, t. ház, ezenkívül ma, már az öt éves országgyűlési cziklus utolsó évében, lehetetlen vissza nem tekintenünk egy perezre azon nagy eredményekre, melyeket az egyházpolitikai reformok megvalósításában és azok végrehajtásában elértünk. Az akkori ellenfél, gróf Apponyi Albert, valóban lojális kijelentést tett, midőn elismerte, hogy e reformok végrehajtása sokkal kisebb rázkód tatást idézett elő a nemzet testében, mint a minőt ő maga feltételezett. Ezt várnunk kellett gróf Apponyi Albert igazságszeretetétől; de ez nekünk nem elég! Mi még nagyobb világosságot kérünk ! Van még egy kétely az ország közvéleményének nagy részében, a mely épen úgy, mint egyrészről a választási visszaélések, másrészről szintén izgatottságban tartja mindazokat, kik az egyházpolitikai reformokat nemcsak megalkották, de azokban igazi gyermekeiket látták, és izgatottságban tartja az egész társadalmat, mely e reformokban az egyház és állam közötti béke zálogát látja. Ezt a kételyt feltétlenül el kell oszlatni. Lehet, hogy ez a kétely talán maga egy nagy tévedés; sokszor a látszat csal, de tagadhatatlan,, hogy az téuyeken alapúi. Ne vegyék rossz néven, de hiszen gróf Apponyi Albert úgy karácsonyi czikkében, mint nagy beszédében, bizony nem volt gyenge mindazok felsorolásában, miket megrovandóknak tart. De tényeket látnak itt, tényeket lát a közvélemény és azokon alapúinak a gondolatok. A néppárt első keletkezésekor az ellenzék mintegy kárörvendőleg tekintett ránk. A néppárt első járási kísérletekor passzív asszisztencziát nyújtottak neki. Jól tudom én, hogy ez az asszisztenczia nem a pártnak szólott, .... Ugron Gábor: Hanem a visszaéléseknek! Sréter Alfréd: .... hanem a választások kon f rolírozásának, de azt is tudom, hogy ezen asszisztenciából sokaknak rosszul esett, midőn a kisded járási próbája nem sikerült, midőn az elbukott. Tény az is, senki sem tagadhatja, hogy a nemzeti pírt sajtóorgánumainak egy jó része eleitől fogva dédelgette a néppártot, védszárnyai alá vette, (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) és mintegy azonosította magát azzal; és ennek a sajtónak egyik korifeusa, a mikor képviselőnek akarta magát megválasztatni, a néppárttal azonos programra alapján lépett fel, (Zajos ellenmondások balfelől.) a sajtó ezen korifeusa azután később egy Lepsényi-ünnepélyen vett részt, vagy ezt rendezte, annyi bizonyos, hogy a nemzeti párt részéről nem dezavuáltatott sem az egyén, sem az eljárása. Az is tény, hogy akkor, a mikor az utolsó megyei választások megtörténtek. — nem értem a tisztújításokat, hanem a megyebizottsági tagok választását — országszerte sorakozott a néppárt, és teljes számban felvonult. És eltagadhatatlan tény, hogy egyes megyékben a nemzeti és a néppárt emberei, nem mondom, hogy írásbelileg, vagy szóbelileg, szövetséget kötöttek egymással, de karöltve jártak el. (Egy hang a szélső baloldalon: A kormánypárt
