Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-537

230 6S7, oraságos ülés 1896. január 20-án, hétfőn. hogy bármennyire igyekezzék is az az ellenzéki ember a köztéren működni, lassankint mindenünnen leszorítva, elveszti kedvét a közügyekben működni. Ily kilátások mellett, ily közigazgatási institucziók mellett igyekszik ez a kormány az országnak ezredéves fennállását megünnepelni. Megengedem, hogy a hivatalos Magyarország ott ünnepelni fog, de a magyar nép lelkében nem lesz jelen. Nem fogadom el a költségvetést. (Helyeslés a szélső baloldalvn.) Josipovich Géza jegyző: Sréter Alfréd ! Sréter Alfréd: T. ház! Kétségtelen, hogy a mostani vitát egyedül az a beszéd dominálja, melyet gróf Apponyi Albert képviselőtársam plmondott, és melyre az előzékeny választ megadta báró Bánffy Dezső miniszterelnök úr. De dominálja egy nagy kérdőjel is, mely e két beszéd elhangzása után fenmaradt, sőt támadt. Gróf Apponyi Albert beszédét valóban nevezetessé teszi nemcsak annak hangja, nemcsak annak egész formája, nemcsak az ő egyéniségének súlya, és az, hogy egy politikai párt vezére, hanem nevezetessé teszi kiválólag azon tiszta ideálizmus, a mely abban megnyilvánult. Enuek a beszédnek a szülő anyja az a karácsonyi czikk, a melyet gróf Apponyi Albert képviselő úr irt. Ebben a czikkben megjelölte a czélt, a kedélyek izgatottságának lecsöndesítését, a kedélyek megnyugtatását, már azért is, hogy a milléniumi ünnepélyeken minden nyomasztó érzés, és minden diszharmónia nélkül résztvehessenek. Beszédében aztán keresi és megjelöli erre az eszközt, és megtalálja a választások tisztaságának teljes biztosításában. Én azt hiszem, hogy nincs és nem is lehet közöttünk egyetlen ember is, a ki ezt visszautasítaná, el nem fogadná, és e felé uem törekednék. De ennek a vitának keretébe nem tartozhatik az erre vonatkozó reformnak, az ide vonatkozó rendszabályoknak megvitatása és megállapítása. Lesz erre módunk akkor, mikor a kúriai bíráskodásról szóló törvényjavaslat előttünk fog feküdni Már most is jelezhetem azonban, hogy szerintem egy iránynak, egy alapelvnek, egy korlátnak kell léteznie, és ez nem lehet más, mint hogy ebben az országban a magyarság hegemóniája mindenekelőtt biztosítva legyen, és biztosítva legyen a művelt elemeknek vezetése és irányítása a közügyek minden terén. Én azt hiszem, hogy egy vagy több szakasz, és a büntető törvénykönyv a választások tisztaságát még eredményezni nem fogja, hanem igenis megközelíthetővé fogja ezt tenni, nemcsak, hanem annak föltétlenül kiegészítő része is lesz; először az egyéni önbecsérzet emelése, fokozása, és másodszor egy tisztes és hazafias közszellemnek megteremtése egy oly közszellemmé, a melynek, mint az újkor villamossági sugarainak, be kell hatolnia a testekbe, hogy megvilágítsa a szíveket és veséket. Egy oly közszellemmé, a mely kell, hogy besugározza az egész társadalmat. (Igaz! Ügy van! a baloldalon.) A társadalmat kell odaállítani bíróul, legyen ő a bíró, az ítélkező, az bélyegezze meg azt, a ki veszteget, (Helyeslés a szélső baloldalon.) a ki ámító, bélyegezze meg a lélekkúfárt, a lelketlen izgatót, a lázítót, ahatalmaskodót egyaránt. (Helyeslés.) Ezt a közszellemet meg kell teremteni, még pedig első sorban itt. Innét kell azután szétterjednie a társadalomban, t. ház. Mert mit látunk ? Azt, hogy az az izgatottság, a mely itt reánk ragad, akár legyen az őszinte, akár mondva csinált, az kihat a társadalomba, és ott még nagyobb hullámokat vet. Innen kell tehát kiindulni a közszellem megjavításának. De mily akadályokkal kell megküzdenünk ? Mily ellentéteket látunk itt? Látunk egy politikai vezért higgadt hangon, nyugodt gondolkozással, rajongó ideálizmussal működni a béke érdekében, csillapítva a kedélyeket. És az leül és ír ez alapon egy karácsonyi czikket, és látunk egy másik pártvezért, a kinek hangja dörgés, szava láz, a ki gyújt és oltani nem akar, nem a békét hirdeti, hanem fenyeget, és alkotmányos államban alkotmányos törvények mellett a passzív ellenállásra fenyeget, és azután ő is leül, és ily alapon szintén ír egy karácsonyi czikket. T. ház, ilyen ellentétek mellett nehéz ezt a közszellemet megteremteni, de nem lehetetlen, mert azt meg kell teremteni; de arra az első alap, az első mód az, hogy egymásban ne keressük az ellenséget, egymásban lássuk a hazafiakat, a kiknek lehetnek különbözeteik elveikben, irányzatukban, eszközeikben, de a kiknek egy czélban kell egyesülniök e haza, e nemzet megerősítésében, nyugalma megóvásában, fejlesztésében. (Helyeslés jdbbfelől.) Ez a közszellem, a melyet megnehezít sokszor az a hangulat, az a modor, a mely itt lábrakap, az izgatottság, a mely itt létezik, a mely elfeledteti azt, hogy az igazi gentleman, a nemes vívó, még akkor is, ha karddal áll szemben ellenfelével, köszönti azt, meghajtja előtte fegyverét, de soha sem szidja, soha sem káromolja őt. Azt, hogy itt szélsőség, elfajulás ne kapjon lábra, hogy itt parlamenti botrányok ne történjenek, az mindnyájunk érdeke, azt követeli maga a józan ész, az illem, de követeli maga a hazafiság, a közszellemnek megteremthetősége, és követeli maga a parlamentarizmus is. Szerencse, hogy sem ennek az elfajulásnak, sem a pártpolitikai küzdelmeknek semmiféle köze, összeköttetése nincsen a nemzet milléniumi ünnepélyével. Nincs, nem lehet magyar, a ki szíve egész melegével részt ne venne ennek a nemzetnek ezredéves országos ünnepében akkor, mikor a lelkünk előtt egymásután elvonul egy nagy történelmi múlt, a midőn lelki sze-