Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-535

585. országos ülés 1896, január 17-én, pénteken. 181 bérnek, kinek ezért a bírságért mindenét elveszik. (Igaz! Úgy van! a szélső báloldalon.) Ha már beszéltem a főispánról, arról a minden és még valamiről, hát csak még egy szót. (Halljuk ! Halljuk!) A főispán mindenre való a világon, csak arra, a mire nem. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Kérdem a miniszter urat, feladata lenne-e annak a főispánnak a nemzeti érdekeket védelmezni? Azt hiszem, nem felelhet rá mást, mint igent. Olvassa el Baranya vármegye törvényhatóságának a közgyűlési jegyzőkönyvét, hogyan történhetett annak a főispánnak a jelenlétéhen, akkor, mikor ő uralja ezt a bizottmányt, hogy azért, mert egy nagy úr kívánta, egy magyar pusztának a nevét németre változtassa. (Mozgás és zaj a szélső baloldalon.) Ilyenekről nem tud a miniszter úr; ily jelentések a miniszter iirhoz nem érkeznek, vagy ha érkeznek, meglehet, hogy ráírja: »vidi«, mint az egyszerű levélre, és megy a többi közé. Ne méltóztassék azt hinni, hogy a miket én igénytelen magam és t. ellenzéki képviselőtársaim elmondunk, azt pártérdekből teszszük. Nem. Ha minket a pártérdek vezetne, nemcsak hallgatnunk kelleje, hanem biztatnunk kellene { önöket, hogy járjanak azon az úton, a melyeken eddig jártunk. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) De, t. miniszter úr, mi nem vagyunk a halálnak madarai, mi nem örülünk az enyészetnek, inkább vagyunk sirály, ki igaz, hogy az elmúlt szép napokon kesereg, de a közeledő vészt is jelzi. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Az Isten óvja e hazát attól a vésztől, és mert féltem a vésztől, a miniszter urak kezeiben, azért nem szavazom meg a költségvetést. (Élénk helyeslés és éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) Perczel Béni jegyző: Vargics Imre! Yargics Imre; T. ház! A kötelesség és udvariasság követelményének kívánok eleget tenni, midőn t. előttem szólt képviselőtársam némely állítására előzetesen reflektálok. (Halljuk! Halljuk!) Azt méltóztatott mondani, hogy rossz néven veszszük a klérustól, most, midőn nem ezen párt mellett buzgólkodik, hogy egy más párt érdekében fejt ki tevékenységet. Én nem vitatom a jogát, egyetlen lelkésznek sem a politikai élet terén buzgón működni; de akkor, midőn a katholikus klérusnak egy jelentékeny része a kormánypárt mellett foglalt állást, mégis azt lehet mondani, hogy idem non est idem, mert a vallásos érzelmeket a vallási jelvények alatt való korteskedést akkor nem vitték harczba s ez a különbség az akkori és mostani viszonyok közt. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Azok, a kik az államosítást kívánják, azt szokták indokul és érvül felhozni, hogy az önkormányzati eljárás mellett nem kaphatunk kellő anyagot, mert hogy a közigazgatás jö s üdvös tevékenységet fejthessen ki, erre képzett tisztviselőkre van szükség. Már pedig ezt nem lehet elérni, mert a megyéknél és törvényhatóságoknál változás alá eshetik minden restauráczió alkalmával az állások betöltése. Ez tehát egy ok arra, hogy az államosítást követeljük. Ez ellenében a t. képviselő úr hivatkozik a legújabban megejtett tisztviselői választásokra, a melyeknél az eddigi tisztviselők majdnem pure et simple meghagyattak, sőt hozzá tehetem, ho<íy némely állásokra még kompetensek sem jelentkeztek. Mi ennek az oka ? Igaz, hogy egyrészt az eddigi hivataloskodás és működés iránti elismerés, de másrészt, és főleg ebben nyilvánult ezen eljárásnak jellege, hogy tényleg, mint például az én vármegyémben, a főszolgabírói állásokra, a melyeknek száma 11, nem jelentkezett több, mint 11 egyén és így kénytelenek voltunk ezeket megválasztani; különben meg is érdemelték. Az államosítást követelők e részbeni aggodalma tehát ezzel még megezáfolva nincsen. Föl méltóztatott hozni még a választók számát is. Teljes készséggel elismerem, hogy úgy az anyagi, mint a szellemi fejlődés fokához képest a választók számának évről-évre szaporodnia kellene, és ha mégis csökkenés mutatkozik, ennek oka nem az, mintha akár az anyagi, akár a szellemi téren stagnáczió vagy pláne visszaesés állott volna elő, mintha holmi hivatalos hatalommal való visszaélés folytán a választók száma csökkenésnek indulna, hanem abban, — és ezt saját tapasztalatom és észleléseim alapján mondhatom, — hogy oly nagy a közönyösség az országban a politikai jogok megszerzése tekintetében, hogy, úgyszólván, erőszakkal kell kényszeríteni a polgárokat, hogy jelentkezzenek jogaik megszerzése, azok megtartása, esetleg, ha töröltettek, azok visszaszerzése iránt. (Igaz! Úgy van a jobbóldalon) Mutatkozik bizonyos érdekeltség is, de csak a negyedik esztendőben, a midőn azon választók összeírása forog szóban, a kik a legközelebbi évben az urnánál döntenek. (Helyeslés jobbfelol.) Méltóztatott a passzíva rezisztencziát is megemlíteni. Gondolom e tekintetben tisztában vagyunk mindannyian, hogy ha az a passzíva rczistenczia beállana és, a közönség annak üdvös voltáról és eredményéről meggyőződnék, egy kormánynak, vagy pártnak állandóságáról sem lehetne többé szó, mert mihelyt a kisebbség a passzíva rezisztenczia folytán megnyerné a többséget, már 3 —4 nap múlva ismét kisebbségben maradna. Én, t. ház, azok közé tartozom, kik azt tartják, a mit egyik t. képviselőtársunk boldogult báró Sennyei Pál e padokról az ellenzék ellen hangoztatott, hogy a költségvetésnek álta-