Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-534

5SI-. országos ülés 1896. január 16-án, csütb'rtftkSn. 159 De, t. ház, a protekcziónál maradok. Itt van egy másik eset a fővárosban. (Halljuk! Bálijuk!) A patikakérdéssel hónapokon keresztül foglalkozott az ország. Nekem közvetlen tudomásom van arról, (Halljuk! Halljuk!) hogy van itt egy több mint 25 esztendő óta provizórságot viselő, minden tekintetben tisztes főváro&i polgár, a ki ötvenháromszor folyamodott patikáért. (Derültség a szélső baloldalon.) A főváros törvényhatósága egyik-másik esetben egyhangúlag javasolta neki a patika adományozását, daczára annak, hogy a patikák szaporítását elvileg nem helyesli. Van ily polgára a fővárosnak — a miniszter urnak tudnia kell — nem egy, hanem 20—30—50—Í00, ki évek óta türelemmel vár, hogy hosszú munkásságának s fáradozásainak gyümölcsét a főváros javaiból meg is nyerhesse. Becsülettel szolgált, érdemeket igyekszik szerezni, jótéteményeket gyakorol. Hiába, nem kapták meg az engedélyt. Hanem, t. képviselőház, akkor egyszerre folyamodott Fónagy József úr, úgy tudom, igen tiszteletreméltó úri ember, azt is tudom róla, hogy nagy sportsman, de soha őt a főváros köreiben nem láttam sehol, a hol a főváros körül érdemeket lehet szerezni. Azt sem tudom, hogy volt-e valaha patikáj'a, valószínű, hogy volt, oklevele pedig mindenesetre van. Ez tehát folyamodik patikáért. Már előbb is folyamodott egyszer, Hieronymi volt belügyminiszter úr tehet tanúságot róla. Hieronymi alatt nem kapta meg a patikát, és ekkor Perczel lesz a belügyminiszter, és e férfiú egy újabb folyamodványára a főváros egész törvényhatósága egyhangúlag kijelenti, hogy nemcsak általában niucs szükség a fővárosban patikára, de különösen azon a helyen, a melyre az illető pályázik, nemcsak azért nincs szükség, mert a lakosság szaporodása azt nem indokolja, de főleg azért sem, mert a Kossuth Lajos-utcza még nem lévén szabályozva, a kígyó-téri patika a szabályozás folytán onnan elkerülvén, egy öreg, tiszteletben megőszült patikárus vagyona forog kérdésben, hogy a szabályozás folytán hová jön a patika. T. képviselőház, akkor a dolog rettentő módon sürgős lesz. A miniszter leír, hogy a főváros azonnal intézkedjék, rögtön hívjon egybe közgyűlést és azonnal terjeszsze föl ezt a patikakérdést. És mikor a főváros ennek is megfelel, és kijelenti, hogy nincs itt szükség patikára, akkor leérkezik az engedély, hogy a belügyminiszter azonban szükségesnek tartja és megadja az engedélyt a főváros kellő közepén, olyan értékkel, a melyet én megbecsülni, már csak azért sem vagyok hajlandó, mert nem vagyok patikus, de ezek azt mondják, hogy ez a jog 100.000 forintnál többet ér.' Én, t. képviselőház, ennek a dolognak további részleteivel, bár kötelességem, de talán mentségemre szolgáló egyéni okokból, nem foglalkozom. A t. ház ismeri a körülményeket, méltóztassék laminálni azt, mi lehetett az indoka annak, hogy ez a patika engedélyeztetett. Nekem az ellen nincs kifogásom, nem is lehet, ha akár a kormány, akár a haza körűi szerzett érdemek jutalmaztassanak, sőt azt helyesnek is tartom. De, t. képviselőház, hogy annyi szegény embernek a rovására, kik évtizedek óta várják a kenyeret családjuk számára, ily módon gyakoroljunk protekeziót; (Igás! Úgy van ! a szélsőbalon.) méltóztassék megengedni, hogy ezt a magam részéről — egészen enyhén fejezve ki magam — semmi körülmények között helyesnek, semmi körülmények között megengedhetőnek nem tartom. (Igaz! Úgy van ! balfélől.) De, t. képviselőház, megüresedik a főkapitányi állás. (Halljuk! Halljuk!) Az ország fővárosa százezrekkel, nagy teherrel járul a most már államinak nevezett fővárosi állami rendőrség fentartásához. Mióta ez a rendőrség államifővárosivá lett, szinte csodálatos, — a nélkül, hogy az egyéneknek arravalóságát érinteni akarnám, — hogy ha statisztikát méltóztatnak összeállítani, fővárosban született ember ott még mutatónak sincsen, hanem a messze vidékről toborozzák, a —• természetesen — tehetségüknél fogva kiváló egyéneket. Ezek a férfiak azután hosszú évek alatt kicsiszolódnak, beletörődnek, meg is tanulják a mesterségüket, és úgy mondják, az a rendőrség a legutóbbi időben kiváló, fényes eredményeket ért el, teljesen bevált. Normális okoskodás mellett, arra a konklúzióra kellene jutni, hogy ha ez a rendőrség oly kiváló, kell, hogy annak elemei is kiválók legyenek, és hogy ott egy olyan köztiszteletreméltó testülettel állunk szemközt, melynek sikereit honorálni kell azáltal is, hogy s, kebeléből történjenek az előléptetések. De nem, nálunk nem ez a normális okoskodás. Nálunk hosszú vajúdás után előkerül egy, minden tekintetben, társadalmi szempontból igen kedves, szellemdús úri ember, a kiről az is bebizonyult, hogy a pisztolyt jól tudja forgatni, ha arra kerül a sor, elővétetik egy ember, a ki Nyitramegyében főjegyző volt, a Felvidéki Magyar Egyesületnek igen jeles, érdemeket szerzett titkára yolt, a kire azonban, hogy valaha rendőri hatósággal foglalkozott volna, vagy hogy a főváros viszonyait, talán jogászkorabeli emlékektől eltekintve, ismerné, (Nagy derültség a balés szélső baloldalon.) a lehető legjobb akarattal sem lehet ráfogni. Közeledik az ezredév, t. ház; hí valaha, ma lett volna szükség arra, hogy egy olyan