Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-533

588- országot ülés 1896. január 15-én, szerdán. 121 érzem feladatomnak nehéz voltát, mert hiszen a jövőre való kívánságainknak és javaslatainknak legfőbb indoka épen a múltban tapasztalt e visszaéléseknek sokasága. Az orvoslásnak óhajtanám megnyerni az egész t. házat; de legfőbb indokomat: a visszaéléseknek sokaságát és súlyát a t. túloldal nemcsak nem hajlandó beismerni, hanem nem hiányoznak hangok, a melyek az erre a főérvre való hivatkozást egyenesen provokácziónak tüntetik fel és abból érvet, ürügyet vonnak le, hogy a jövőre vonatkozó tervekkel se foglalkozhassanak. És mégis, t. ház, nekem lehetetlen a múltak visszaéléseivel szemben azt a hűvös közönyt affektálni, a mely lelkemben nincsen ; lehetetlen lélektani szempontból a t. ház előtt akármilyen czélnak kedvéért azzal a hipokrizissel, azzal a hazugsággal fellépni, mintha én nem éreznék époly meleg indignáeziót az ellenzéki oldalról felpanaszolt visszaélésekkel szemben, mint bárki más. És nemcsak szubjektive lehetetlen ez számomra, de ha ezt tenném, ha a múlt visszaéléseinek elítélésétől a magam szavát elvonnám, akkor felfogásom szerint vétenék az erkölcsi igazság törvényei ellen, a melyek követelik, hogy a ki az erkölcsi rendnek sérelmét valahol látja, és a kit állása, a közügyekben való részvételre nemcsak feljogosít, hanem kötelez: az az erkölcsi rend helyreállításához legalább megtorló, legalább elítélő szavával hozzájáruljon. Ugron Gábor: Ez a legkevesebb! Gr. Apponyi Albert: Én tehát, t. ház, e tekintetben csatlakozom teljesen azokhoz, a miket a tények és adatok alapján előttem fel szólalt ellenzéki t. képviselőtársaim mondottak és ezen az alapon hozzájárulok Bujanovics Sándor t. képviselőtársain azon nyilatkozatához, mely szerint sem ő, sem az a párt, a melyhez tartozni szerencsém van, az eddig tapasztalt beikormányzati politika alapján a belügyi költségvetést el nem fogadhatja. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ámde, t. ház, mint mondám, nem kizárólag és nem is főleg a múlt visszaéléseinek felvetése képezi felszólalásom tárgyát, hanem czélom az, hogy keressem annak módját, miként lehetne abból az állapotból kibontakoznunk, melyet — felfogásom szerint — legnagyobbrészt ezek a visszaélések okoztak. Ismétlem, hogy e tekintetben helyzetem azért is igen nehéz, mert a mint egyfelől sem én, sem azok, kik velem egy véleményen vannak, hogy úgy mondjam, erkölcsi amnesztiát nem adhatunk annak a múltnak, úgy a másik oldalról, ép a t. szabadelvű párt újévi vezérszónokától, Berzeviczy Albert t. képviselőtársam szájából hallottuk azt a határozott kijelentést, hogy a szabadelvű párt nem hajlandó vezekelni el nem követett bűnökért. KÉPVH NAPLÓ. 1892—97. XXVIII. KÖTET. Itt tehát két olyan lélektani diszpoziczió áll egymással szemben, melyet egyesíteni s kongruens eredmény felé vezetni mintegy lehetetlennek látszik. Egyfelől mi, kik úgy vagyunk meggyőződve, hogy súlyos törvénysértések követtettek el ellenzéki választók ellen az ország minden részében, nem tudunk lemondani az igazságszolgáltatásnak és erkölcsi megtorlásnak azon — ma már majdnem egyetlen — módjáról, mely ebben az országban fenmaradt, tudniillik annak nyilvános megbélyegzéséről ; másfelől a tisztelt túloldal nem hajlandó azoknak az állapotoknak a valódiságát beismerni, melyeknek rajzát a ház elé hoztuk. És csakugyan, ha arra törekednénk, hogy a múltak tényeire nézve ugyanazt az ítéletet mondjuk, akkor soha czélt nem érnénk, akkor soha semmi, a szomorú állapotok orvoslására alkalmatos intézkedést ennek a háznak kebelében létre nem lehetne hozni. Tehát én, t ház, nem is követelek a túloldaltól, nem is követelek a t. kormánytól olyan beismeréseket, a melyeket a maga önérzetével összeegyeztethetőknek nem tart. Én megelégszem e tekintetben a t, miniszterelnök úrnak újévi beszédében foglalt azon nyilatkozatával, a melyben elismerte, hogy az utolsó választásoknál innen is, onnan is a kellő mértéket túlhaladó tények fordultak elő; mert ez a nyilatkozat legalább alapot nyújt annak általános elismerésére, hogy az állapotok, a mint ma fennáilanak, nem helyesek, nem tarthatók, és hogy azoknak orvoslására, javítására valamit tenni kell. (Helyeslés bal felől.) És valóban, t. ház, sürgős és mellőzhetetlen feladat, hogy ezen a téren az orvoslást legalább megkísértsük. Pártérdekből nem. Hogy melyik párt nyerhet és melyik veszthet, ha az elkeseredettségnek most az országban dúló állapotát fentartjuk, vagy- ha azt orvoscljuk: az előttem kétséges, azt senkisem tudhatja. A t. kormány és pártja esetleg nyerhet, hogyha a választásoknál a kezében levő hatalmi eszközöknek teljességét megtartja, esetleg nyerhet, ha az ellenzéki támadásnak szenvedélyessége — a mint azt már gyakran tapasztaltuk — épen annak a pártnak összetartását és egységi érzetét fokozza. Viszont az ellenzék is nyerhet azáltal, ha az állapotoknak ttírhetetlensége révén azt a szenvedélyt képes a választói körében fölidézni, a mely minden presszióval és csábítással szembeszáll és talán veszít a hatályos küzdelem fegyvereiből, hogyha a szenvedélynek előidézésére alkalmatos e helyzeten maga segít javítani, maga segít azt orvosolni. Hogy tehát a különböző pártoknak szempontjából a fennálló állapotok legégetőbb bajainak orvoslásából micsoda következmények származnak, melyik mit nyer, mit veszt általa, 16