Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-533

118 583. országos ülés 18%. január 15-én, szerdán. Perczel Béni jegyző: Dokus Ernő, az állandó igazoló bizottság előadója! Dokus Ernő előadó: T. ház! Van szerencsém jelenteni, hogy az igazoló állandó bizottság tárgyalás alá vette Temesmegye fehértemplomi választókerületében folyó hó 11-én megválasztott Szivák Imre képviselő úr megbízó levelét és úgy találta, hogy az a törvény követelményének mindenben megfelel, s azért őt a kérvényezésre kitűzött 30 nap fentartásával igazokmdónak jelentette ki. Elnök: Szivák Imre, az állandó igazoló bizottság jelentése alapján a kérvényezési határidő fentartásával igazolt képviselőnek uyilváníttatik, egyszersmind a IV. osztályba soroztatik, mint a hol legkevesebb tag van. Következik az indítvány- és az interpeliácziós könyvek felolvasása. Perczel Béni jegyző: Tisztelettel jelentem, hogy az indítványkönyvben újabb bejegyzés nincs. Hasonlókép nincs újabb bejegyzés az interpellácziós könyvben sem. Azonban visszamaradt a múlt szombatról Várady Károly és Sima Ferencz képviselő urak interpelláeziója. Ezek közül Várady Károly a t. ház korábbi határozata következtében ma, Sima Ferenez pedig szombaton fogja interpeíláczióját előterjeszteni. Elnök: Következik a költségvetés, jelesen a belügyi tárcza költségvetésének (írom. 983) folytatólagos tárgyalása. Illyés Bálint jegyző: Márkus József! Márkus József: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Ezen országgyűlés tartama alatt alig volt olyan ülés, a mely elé oly nagy érdeklődéssel nézett volna a t. ház és a nagyközönség, mint a mai. Nagyon természetes jelenségnek tartom ezt, és pedig nem azért, mert t. vezérem egy rendkívül fontos, az egész ország közérdeklődését fölkeltő nyilatkozatot akar tenni, hanem azért is, mert bármiként tagadnák is akármelyik oldalon, az ország közügyei oly fordulatot vettek, a melyet többé nem lehet politikai küzde lemnek nevezni, mert igen sokan akaratlanul is átviszik azt a személyes térre, s ennek a küzdelemnek élességét, szerencsétlenségünkre, még fokozták a legutóbbi képviselőválasztások. Én a t. háínak nem leszek terhére azzal, hogy ezen választások fölött újabb rekrimináeziókba bocsátkozzam ; egyik indokom erre nézve az, hogy az én felfogásom ezekről a választásokról egészen más, mint a t. ház túlnyomó nagy többségéé. Én azt, hogy e visszaélések előfordulhatnak, az előző törvények hibás intézkedéseinek tulajdonítom; az csak egy tünet, a melyet a legutóbbi napokban tapasztaltunk, a baj gyökere egészen másutt fekszik: az alaptörvényeket kellene megváltoztatni, hogy ezek a kellemetlen jelenségek végkép eltűnjenek a látóhatárról. Ide s tova négy éve, hogy a t. háznak tagja vagyok; ez alatt az idő alatt iparkodtam a ház fölfogását, hangulatát s az egyes szereplő egyének személyes tulajdonságát kiismerni, és megvallom, ez nekem meglehetősen sikerűit is. De a mi a legnevezetesebb, az én álláspontomhoz viszonyítva, az az a körülmény, hogy ennek a háznak szokása mindig más dolgokkal foglalkozni, mint a mi tulajdonképen tárgyalás alatt van. Igazán olyformán van az ember, midőn a képviselőház munkálkodását és működését tekinti, mint a mikor egy társaságot szüreti mulatságra hívnak meg, s mindenki azt várná, hogy az asztalra szőlőt és új bort fognak felrakni, azonban nem ez történik, hanem a pinczéből előhoznak régi borokat és ezekkel vidítják fel magukat. Ezen országgyűlés működését úgyszólván egyházpolitikai viták és választási visszaélések töltötték ki, hébe-hóba azután felvetődött egy-egy közjogi eszme, azokat vonszolgattuk heteken keresztül, a nélkül, hogy a vitába új eszméket, új gondolatokat hoztunk volna. Én nem tarhatom feladatomnak ezxittal, hogy én is ezekre a régi dolgokra térjek át; lehet, hogy újat nem fogok mondani, de legalább egy vád nem érhet engem ebben a pillanatban, as a vád, hogy nem szorosan ragaszkodtam a tárgyalás alatt lévő javaslathoz, a belügyi tárcza költségvetéséhez. (Hallljuk! Halljuk !) Hanem midőn iparkodom tárgyilagos lenni, a, belügyi igazgatásnak legégetőbb kérdéseihez hozzászólani és feltűntetni azt, a mi szerintem a belügyi igazgatásnál legsér elmésebb, nem állítom, hogy új dolgokat fogok mondani, de mindenesetre olyanokat, melyek mind a múltban, mind a jelenben kell, hogy a legkörültekintőbb meggondolás tárgyát képezzék a t. kormány részéről. A belügyi tárcza költségvetése olyan tág keretet ölel fel, hogy igazán zavarban vagyok, midőn ezek közül a legfontosabbat akarnám kiemelni. A közigazgatás első szerve, a központi vezetés után, kétségtelenül a megyei bizottság. A megyei bizottságok és a többi közigazgatási szervezet működését akarta reformálni a Szapáry-féle törvényjavaslat, és midőn ez megbukott, mindenki kivétel nélkül azt hitte az országban, hogy ezen javaslat az új országgyűlésnek elsőrendű tárgyát fogja képezni. És mi történt? Most már működésünknek negyedik esztendejében vagyunk, és ezek a javaslatok nem jöttek tárgyalás alá. Magán tudomásom van arról, hogy a volt t. belügyminiszter úr, Hieronyini, a községi szervezetre nézve egy