Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-532

SS2. országos ülés 1896. január 14-én, kedden. IQ\ ságban kell keresni. Elismerem, hogy a magyar és még inkább a horvát közvéleménynek egy igen nagy része ebben a nézetben él, de ez a nézet mégis téves, mert a történet -meghazudtolja. Ha a különfajúság volna az akadály, akkor sohasem lett volna a magyarok és horvátok között őszinte bizalom és barátság, pedig egy képviselő úr igen szépen kimutatta, hogy hajdan a horvátok és magyarok igen jó egyetértésben tudtak élni. Ez kétségtelenül lehetetlen lett volna, mert a különfajúság hajdan még nagyobb volt, mert az a századokon át előfordult házasságok és telepítések által minden esetre enyhült. Másrészről azt látjuk, hogv a bizalmatlanság első tünetei épen a nemzetiségi kérdés felmerülésével fordulnak elő. Ezen naczionálizmusnak az egyajkúság a jellemző vonása. Azon időtől fogva találhatunk Horvátországban pártokat, a melyek nemzetüket az ehnagyarosítás ellen védelmi és attól félteni kezdték és azon időtől fogva Magyarországon is találhatunk politikusokat, a kik a horvátokban ellenségüket vélik látni. A ki azt hiszi, hogy a magyarok és horvátok között teljes a bizalom csak akkor lesz, ha a horvátok elmagyarosodnak, a ki szivében ezt érzi: én annak reményt nem adok, mert a horvátok oly szívósan szeretik anyanyelvüket, (Élénk helyeslés.) hogy — mondhatom a költő szavával — ha két horvát maradna is a világon, még az a kettő is horvátul beszélne. Ez ellen azt az argumentumot lehet felhozni, hogy nem szükséges elhanyagolni a horvátoknak anyanyelvüket, de mégis megtanulhatnak magyarul. Ez igaz, de mikor a bizalmatlanság tünete egészen el fog esni, mikor az ilyenféle beszédeket a horvátok olvasni nem fogják, bizony o san ez be is fog következni, és ez minden hazafi előtt kívánatos. De a kik ezt elősegíteni vélik, azoknak figyelmükbe ajánlom, hogy ne keressék az erre való eszközt az erőszakos magyarosításban, mert a történet azt tanítja, hogy ahhoz más eszköz szükséges, hogy az csak a művelődés útján történhetik. Szorítsátok ki a német művelődést, nem erőszakkal, mert az hiábavaló dolog, hanem fejleszszétek a magyar művelődést, mert ha ez elég erős lesz, akkor elhal a német szó és a magvar lesz az örököse. (Elénk helyeslés.) Most felteszem azt a kérdést, vájjon a nyelv olyan jelentőséggel bir-e, hogy két nemzet a nélkül egymás iránt bizalmat nem érezhet? őszintén megvallom, hogy én ezt a nézetet egészen indokolatlannak tartom; mert ismerünk magyarul beszélő panszlávokat, (Úgy van!) hallottunk magyarul szitkozódó dákorománt (Úgy van!) és ismerünk jó hazafiakat, kik magyarul nem tudnak. (Igás!) Bátran merem tehát állítani, hogy daczára a különfajúságnak is daczára annak, hogy a 68-iki kiegyezési törvény a horvátokat külön politikai nemzetnek minősíti, a horvát nemzet a magyarral egy politikai nemzetté forrott össze, mert én politikai nemzet alatt olyan nemzetet értek, melynek népai az összetartozást elismerik, átérzik. Ha a szűkebb értelemben vett Magyarország nemzetiségei is oly érzülettel viseltetnének a közös állam iránt, mint a horvátok, nyugodtak lehetnénk az iránt, mit rejt a jövő sűrű fátyla. (Helyeslés.) De még sok Héderváry-féle államférfira lesz szükség a magyarországi nemzetiségek nevelésére, míg a politikai érettség azon fokára jutnak, a melyen ma a horvát nemzet áll. Végűi még egyet. A horvátok a milléniumra a legszebb ajándékot fogják hozni: a magyar nemzet iránti bizalmukat, (Éljenaés.) ez pedig nagyon sok. Hogy a költségvetési vitában hallott beszédek után is bizalmukat fogják hozni, ez csak annak az államférfiúnak az érdeme, a ki 12 éven át arra tanított bennünket, hogy a magyar nemzet érdekében áll a horvát autonómiát tiszteletben tartani. (Helyeslés.) Az ő tana oly világos és meggyőző/jhogy a magyarok sem képesek a horvátokban a bizalmat megrontani. (Mozgá?.) A közvéleménynek az a része, mely úgy beszél és úgy ír, mint ma hallottuk, szerintünk csak múló jelenség. Csak ne tessék azt a politikát, tudniillik a bán érdemeit kicsinyes kérdésekkel rontani. Uraim, egy ezredév néz ránk ítélő szemmel, mi pedig azon vitatkozunk, hogy egy, a kiegyezési tör\ ény értelmében a magyar és horvát között közösügy, magyarnak vagy magyar-horvátnak neveztessék-e. Ep a minap olvastam a nagyváradi bíboros püspök pásztorlevelében, hogy Vörösmarty mikor fiaival raegtanúltatta a Szózatot e két sort kihagyta: Vagy jönni fog, ha jönni kell — A nagyszerű halál. Kövessük mi is ezt a politikát, hogy Magyarország jövőjéből prakticze ki legyen hagyva e két sor. A tételt elfogadom. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Illyés Bálint jegyző: Ugron Gábor! Ugron Gábor: T. ház! Örömömre szolgál, hogy Tomasits képviselő úrnak imént elhangzott beszédére válaszolhatok. Azon beszéd az elme oly tiszta érveit tartalmazza a magyar és horvát nemzetek közös viszonyra nézve, hogy csak azt kell kívánnom, hogy az, a mit az elme ekként helyesen megalkotott, a szívbe is átszálljon és érzelemmé változzék. (Élénk helyeslés.) Nyugodt lehet a t. képviselő úr, Magyarország az 1868: XXX. tezikket megváltoztatni nem akarja, Az 1868-iki törvénynek tartalmát olyannak ismeri, a mely a horvát nemzetnek terűlet és nemzeti jogokat azért nyújtott, hogy ezen