Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-532

102 532. országos ülés 1896, i. január lá-én, kedden. az alapon a két nemzet mint testvér haladjon a jövőben, miként haladt a múltban. Engedje meg a t. képviselő úr, mi örvendeni fogunk, ha nem a nyelvi különbségek fogják megalkotni az állam polgárai között az egyet nem értés tényeit, ha fel fog ébredni a történelmi tudat, mely századokon keresztül bennünket összefűzött és a mely századokon keresztül megtanított arra, hogy egy haza van, és ez Magyarország, melynek egyik része önök által, mint kis hazájuk, külön tiszteletben és szeretetben részesül és kell, hogy részesüljön Magyarország; de nem szabad, hogy a horvátoknak Horvátország iránt való érzelme teljesen felemészsze a szeretetnek minden szikráját, melylyel Magyarország iránt tartoznak. (Helyeslés) Bizonyo?, hogy a nagyobb népek közt nem a nyelv képezi a közös kapcsot, hanem képezik ezt a közös érzelmek, a múltból származó tradicziók, a jövőbe vezető törekvések. Igaza van a képviselő urnak, ha a horvátok úgy gondolkodnak, hogy a magyar nemzet nem fenyegeti Horvátország nemzetiségét. nem fenyegeti nemzeti individualitását, nem fenyegeti kultúráját. Nyugodtak is lehetnek, mert Magyarország soha türelmetlen nem volt S mindig megbecsülte s hálával és szeretettel vette körül azokat, kik az ő hazáját vele együtt szerették s vele együtt vívták meg a harczot. Nyugodtak lehetnek azért is, mert a magyar faj nem olyan nagy, nem oly hatalmas, hogy más fajnak a nyelvét, vagy kultúráját elnyomni óhajtaná. Hiszen ő maga is azzal a küzdelemmel van elfoglalva, hogy

T a maga nyelvét az állami élet minden intézményébe bele vigye; maga is azzal van elfoglalva, hogy kultúráját oly magas színvonalra emelje, hogy az európai müveit népek között az őt megillető helyet el foglalja. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Politikailag nem az a czélunk, hogy nemzeti testünkbe a kényszer eszközeivel az idegen nyelveket beszélőket becsatoljuk, bekénysze rítsük; hanem az a mi politikai tendencziánk, hogy velünk együttérzésre, együttműködésre birjuk azokat, a kik hazánknak más nyelvet beszélő fiai. Mi követni akarjuk azt a politikát, a mely Magyarországon a múltak hagyománya; a melyet követett Magyarország, midőn múltja oly fényes volt — a Hunyadiak korában, s a melyet követett a magyar nemzet a középkorban, midőn az apróbb nemzeteknek szövetségében ő volt a vezér, ő volt az apróbb nemzetek fen maradásának biztosítéka az ozmán hatalom támadásaival szemben. így kell, hogy ő legyen az apróbb nemzeteknek megvédelmezője, pajzsa, vezére a jövendő küzdelmekben is, midőn az elszlávosítás, vagy a germanizálás törekvéseivel szemben itt államot kell alkotni és fentartani. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Én a t. képviselő úr beszédének majdnem minden részéhez szírből hozzájárulok és ha Horvátországban sokan lesznek, a kik így gondolkoznak és a kik gondolataikat át tudják vinni a nép öntudatába és érzületébe ; akkor a magyarok és horvátok között a testvéri érzés és együttműködés nem fog megszűnni soha. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Illyés Bálint jegyző: Kossuth Ferencz! Kossuth Ferencz: T. ház! Nem volt szándékom felszólalni, de szükségesnek tartok egy néhány megjegyzést tenni Tomasics t. képviselő úrnak igen higgadt és szép beszédére. (Halljuk ! Halljuk!) A képviselő úr azt mondotta, hogy szükséges lenne, hogy a horvátokban a bizalmat mi magyarok felkeltsük. Kérem a képviselő urat és kérem a horvátokat egyáltalában: gondolják meg, hogy a horvátok bizalmát a magyarok iránt fel kellett volna, hogy keltse egy ezredéves történelem, (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) és fel kellett volna, hogy keltse tény, hogy akkor, midőn a horvátok a magyar szabadság ellen törtek, ők is elvesztették szabadságukat, és csak akkor nyerték vissza, a mikor Magyarország visszaszerezte a maga szabadságát. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Valóban lehetetlen képzelni más oly országot, mint a milyen Magyarország volt, a mely 900 év előtt fegyverrel hódított volna meg egy másik országot, mint a hogy 1088-bau László meghódította Horvátországot és e hosszú századok során át, mindig úgy bánt legyen a meghódított országgal, mint a hogy Magyarország bánt Horvátországgal, vagyis úgy, hogy nemcsak minden jogait tiszteletben tartotta, de megengedte még azt a csodálatos tényt is, a mi a világtörténelemben másutt hallatlan, hogy egy egész ország átvándorolt az ő területéről egy más területre, a mely magyar terület volt, és ezen magyar területen megengedtetett az átvándorlott országnak, hogy egy új Horvátország képződjék, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház, mindnyájan tudjuk, hogy midőn 1537-ben a török elfoglalta Horvátországot, a horvátok nagy számmal átvándoroltak Szlavóniába, a mely Magyarországnak kiegészítő része volt, oly kiegészítő része, hogy még a király czímei közt sem szerepelt a sziavon királyság addig, mig Ulászló fel nem vette a szlavóniai királyság czímét, azért, hogy fensőbbségét bebizonyíthassa Corvin János felett, ki magát Szlavónia herezegének nevezte. Magyarország mégis megengedte azt, hogy Horvátország átköltözzék Szlavónia területére és ott egy új Horvátország