Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.
Ülésnapok - 1892-532
100 582. országos ülés 1896. január 14-én, kedden. éljek — szövetséges államot képez. (Ellenmondás és mozgás a szélső baloldalon. Zaj. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) De elismerem, (Zaj a szélsőbalon. Halljuk 1 . Halljuk!) hogy annak a nézete is jogosult, a ki Horvátországot tartománynak nevezi, azonban csak akkor, ha azt a theorlát követi, hogy csak egy korlátlan szuverenitást politikai testület nevezhető államnak A ki pedig a Jellinek-féle reálizmus theoriáját követi, azt fogja mondani, hogy Horvátország Magyarországgal reális unióban é!. A mint ezekből látszik, a különféle theoriák alapján különféle eredményeket fognak levonni; ezt tagadni vagy nem tagadni nem segít semmit, mert ilyen a theoria . . . Beöthy Ákos: Azért szürke ! Tomasits Miklós: És ez a tanszékre való. (Úgy van! bal felől.) En pedig úgy gondolom, hogy politikai tekintetben csak az a kérdés lényeges, hogy a horvát politika partikularistikus-e, tudniillik, hogy a horvátok és Horvátország vágyódik-e igazán — a mai viszonyt opportunisból elismerve — egy szláv állami csoportot képezni, vagy pedig más, mondjuk osztrák állami csoporthoz kapcsoltatni. Ez a lényeges kérdés. (Helyeslés a baloldalon.) Mielőtt e tekintetben világos választ adhatnék, (Zaj a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk!) úgy hiszem, hogy mindenesetre szükséges tudni, hogy a horvátoknak mi a lényeges érdeke, mint nemzetnek, s akkor fogjuk látni, hogy mit kivannak és mi után vágyódnak. Én úgy hiszem, az logieze más nem lehet, mint hogy nemzeti individualitását megvédje és eddig elért művelődését és nemzeti kultúráját fejleszsze. Most azt a kérdést teszem fel, hogy lehetséges-e Horvátországnak ezt a lényeges momentumot elérni egy délszláv állami csoportban? (Halljuk! Halljuk!) Én elismerem, hogy minden szláv nemzetre nézve a szlávság eszméje bizonyos vonzó erővel bir, de azt is el kell ismerni, hogy vannak olyan momentumok is, a melyek ezt a vonzó erőt egészen paralizálni képesek, például csak Lengyelországra hívom fel a figyelmet. A horvátokra nézve is ép úgy áll a dolog, hogy ahhoz, hogy más szláv törzsek, a délszláv törzsek a horvátokra vagy Horvátországra vonzó erővel bírhatnának, annak két lényeges körülmény állja útját, tudniillik a horvátokat jellemző nyugati művelődés és más délszláv törzseket jellemző keleti vallás. Ez a két akadály mindig fenforgott, a mely előidézte, hogy Horvátország, vagy a horvát nemzet sohasem tudott egyetértésre jutni a más délszláv törzsekkel. Azért a horvát nemzet igenis szláv, de nem pánszláv, sem délszláv értelemben, mert ez nem lehet. A horvátok meg akarják védeni individualitásukat, de meg akarják védeni a már elért művelődési fokot is. ők szeretik nemzeti individualitásukat, de szeretik vallásukat is- Nemzeti individualitása, vallása és művelődése, mindez meggyőződésem szerint egy délszláv csoportban mindenesetre visszafejlődésnek volna kitéve. (Úgy van!) És ez nemcsak az én egyéni nézetem. Nem fogok tehát abba sem belebocsájtkozni, hogy ajándék-e a 68-iki kiegyezés, vagy nem, mert mindenki jól tudja, hogy miképen jött az létre ; csak azt akarom mondani, hogy ez nemcsak az én egyéni nézetem, hanem mindenkinek kell, hogy legyen nézete, a ki a történetet ismeri. Azért sohasem volt Horvátországban tényleg délszláv párt. Az igaz, hogy maga Strossmayer, délszláv érzelmű ugyan, de a pártja sohasem volt délszláv, hanem horvát s kizárólag horvát ma is. Hanem ha a horvátok látni fogják, hogy a nngyarok úgy politizálnak, mint az osztrákok, hogy tudniillik azt a kiegyezést, melyet megkötöttünk, most már másképen akarják magyarázni, hogy nem akarják belátni, hogy nekik közös ügyük van, a magyarok és horvátok közösügye, ha a horvátok azt fogják látni, hogyha valaki horvát polgárnak nevezi magát, az sérelmes: akkor a horvátok azon meggyőződésre fognak jutni, hogy ez osztrák politika, hogy a magyar 9 0ÍV '4 °' c T f V&* •/stpí &í8(jsiv, vf hí XajjL^avsi. Más kérdés, hogy vágyódkatik-e Horvátország az osztrák állami csoportba kapcsoltatni ? Ha ezt a kérdést akarjuk elintézni, akkor össze kell az osztrák állami csoportot Magyarországgal hasonlítani és akkor látni fogjuk, hogy itt két akadály van. Az első a németségnek túlságos ereje, mely a germanizálásban külső kifejezést nyer és melyet úgy a magyarok, mint a horvátok annak idejében éreztek ; a másik pedig a németségnek külön alkotmányossága. Minden alkotmányosság tiszteletre méltó, ha az a nemzetnek kedvez; de mi horvátok ahhoz a szabadelvű alkotmányhoz vagyunk hozzászokva, melyet a magyarokkal századokon együttesen fejleszthettünk. (Élénk helyeslés.) Ez volt az oka, hogy a horvátok a 48-iki események daczára is, daczára úgy az osztrák Ígéreteknek, mint az osztrák pressziónak és csábításoknak, a 60-as években a Reichsráthba bemenni nem akartak. Jogosan lehet tehát kérdezni, hogy ha van közös történeti multunk, közös művelődésünk, közös alkotmányos érzületünk, honnan jön az, hogy olykor mégis oly tünetek, oly tünemények mutatkoznak, melyek a hazafiak szivében aggodalmakat kelteni képesek? (Halljuk! Halljuk!) Tévednek, a kik azt hiszik, hogy a bizalmatlanságot a különfajúságban, vagy különajkú-
