Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-532

9 fi 532. országos ülés 1896. január 14-én, kedden. Madarász József: Minden középületen ! Szederkényi Nándor: Minden középületen. Madarász József: Ez kötelesség! Szederkényi Nándor: Ezt mi hallottuk itt e házban és reméljük, hogy a t. kormány a törvénynek érvényt fog szerezni, annál is inkább, mert maguk is nyilatkoztak, hogy ezen törvény érvényesítendő és lentartandó. Ebben a reményben most egyébre nem terjeszkedem ki. Mi elvárjuk és figyelemmel fogjuk kisérni, hogy a kormány meg fogja-e tartani igéretét, érvényt fog-e szerezni ez irányban a törvényuek. És ezzel befejezem felszólalásomat, részemről több észrevételt ez alkalommal a horvát miniszter úr irányában felhozni nem kívánok. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Illyés Bálint jegyző: Beöthy Ákos! Beöthy Ákos: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Midőn a múlt alkalommal a horvát kérdésben az a nagyszabású és tartalmas vita folyt, akkor egy rövid, polemikus természetű felszólalásomban bátorkodtam azt az igénytelen megjegyzést koczkáztatni, hogy a horvát kérdés egy igen komoly és bonyolódott kérdés, a mely tanulmányt és megfontolást igényel. Azt is mondottam, hogy a magam részéről erre én is vállalkozni kívánok, a miből tehát az következik, hogy ha valami olyant fogok kieszelni, vagy kifundálni, a mit érdemesnek tartok arra, hogy a ház színe előtt elmondjam, azt meg is fogom tenni. Tényleg ennek szüksége fenn is forogna, mert mind az, a mit észleltem és tapasztaltam, azt a meggyőződést érlelte meg bennem, hogy ennél a horvát kérdésnél sok van, a mit tisztázni és szabatosítani kel). (Helyeslés a hal- és szélső baloldalon.) Sok félreértéssel és tévtannal találkozunk, a melyekkel szembe kell szállni, és a melyeket meg kell czáfolni. Hiszen csak azóta, a mióta a viták itt folytak, jelent meg a lapokban egy nagytudományú bécsi tanárnak, dr. Bernatziknak czikke, a horvát-magyar viszonyokról, mely azt bizonyítja, hogy e kérdést illetőleg szakkörökben is mennyi eszmeés fogalomzavar uralkodik. A múlt alkalommal a t. horvát miniszter úr egy igen lojális és rokonszenves kijelentést tett, azt tudniillik, hogy aiok a viták, a melyek itt folytak, jótékony eredményeket fognak eredményezni. Tényleg fennáll az »audiatur et altéra pars«-nak szüksége, mert idáig a diszkusszión, mondhatni, az egyoldalú horvát szempont, horvát felfogás uralkodott, de a magyar államiság és alkotmány integritása következményeinek kellő érvény nem szereztetett. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon) Magyarország az 1868-iki egyezményben igen nagy közjogi, igen nagy politikai, területi és pénzügyi áldozatokat hozott, a melyekért ellenszolgáltatást nem kapott, sem politikai, sem közjogi értelemben, nemcsak, de még érzelmi téren sem. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Fájdalommal konstatáltuk azt, hogy főleg a magyar államiság irányában Horvátországban semminemű rokonszenvvel nem találkozunk. Az állapotok a legnagyobb mértékben egészségtelenek, a félreértéseknek, súrlódásoknak és összeütközéseknek bő anyagát tartalmazzák. Ezek mind megkívánják, hogy exponáljuk és megbeszéljük őket. A magam részéről én erre kész is volnék, de ez alkalommal ép úgy, mint előttem szóló t. barátom, Szederkényi Nándor, tartózkodni kívánok tőle, különösen három indokból. Az egyik indok az, hogy én, ha csak rendkívüli körülmények nem adják magukat elő, nem tartom parlamentárisnak, hogy ugyanazt a témát egy költségvetés keretéhen kétszer megbeszéljük. (Helyeslés.) A másik pedig az: ha fölvettetett a?, úgynevezett »Isten béké«-jének »treuga Dei«nek nemes, és adja Isten, eredményes és termékeny eszméje, mind addig, míg ez a kérdés el nem dől, nem tartanám ildomosnak, hogy horvát testvéreinkkel itt háborúskodjunk; természetesen csakis parlamenti háborút értek. A harmadik indok pedig az: ha fenforog a megbeszélésnek szüksége, erre igen megfelelő alkalom a mentelmi bizottság jelentése, melyet t. barátom felemlített. Én is bátorkodom azt a kérdést intézni a t. képviselőházhoz és a ház t. elnökéhez, hogy a legközelebbi időben méltóztassék ezt a kérdést napirendre tűzni, (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) mert az, egészen eltekintve a horvát kérdéshez való vonatkozásától, önmaga érdeménél fogva is elég fontos arra nézve, hogy azt legközelebb letárgyaljuk. Különben magát a tételt elfogadom. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve. Kíván még valaki szólni? Josipovich Imre horvát szlavon-dalmátorszagi miniszter: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Csak röviden akarom Szederkényi és Beöthy t. képviselőtársaim felszólalásaira mindenekelőtt azt a megjegyzést tenni, hogy én magam is ezt a helyet, a melyet elfoglalok, fontosnak tartom annyiban, hogy czélom mindig az volt, mióta ezt a helyet betöltöm, hogy közvetítő legyek nemcsak a horvát kormány éa a magyar kormány között, hanem a horvát nemzet és a magyar nemzet között. Ahogy ismernek t. képviselő urak, ezen czélt én mindig szem előtt tartottam, ezen czél elérésére működtem úgy személyesen, valamint itt is felszólalásaim alkalmával minden időben. Az utóbbi időben azon reményben voltam már, hogy elértem azt a ezélt, hogy a magyar nemzet és a horvát