Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-510

510. országos ülés 1896. november 2í-én, cstttörtökBn. 77 volna, ha a t. miniszier úr a Btatus quo fentartása érdekében kilátásba helyezte volna, hogy szükség esetén az előbbinél szigorúbb rendszabályok alkalmazásával is meg fogja védeni honpolgáraink érdekét. Azon reményben, hogy ezt meg is fogja tenni, a választ tudomásul veszem. (Helyeslés.) Elnök: Kérdem a házat, tudomásul veszi-e a belügyminiszter úr válaszát? (Igen! Nem.') Azok, a kik azt tudomásul veszik, kérem állja nak fel. (Megtörténik.) A többség tudomásul vette. Következik a belügyminiszter úr részéről Hock János képviselő úr interpeliácziójára adandó válasz. (Halljuk! Halljuk!) Perczel Dezső belügyminiszter: T. ház! A ház legközelebbi üléseinek egyikén Hock János t. képviselő úr újabb interpellácziót intézett hozzám Csongrádvármegye Csongrád városának megyebizottsági tag-választása kérdésében. (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt az interpelláczióra felelnék, legyen szabad a kérdés történetére egy rövid visszapillantást vetnem. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztatnak reá emlékezni, hogy ebben a dologban Hock János t. képviselő úr a múlt hó utólja^felé, — úgy gondolom október 22-én vagy 23-án— egy előzetes interpellácziót intézett hozzám, melynek czélja az volt, hogy intézkedjem az iránt, hogy Csongrád városának a megyebizottsági tagválasztásokra nézve három alkerűletbe osztott választói, — miután a választók összes száma a 600 at nem üti meg és igy egy-egy alkerú'letbe, a törvényben mint minimum megállapított 200 választó be nem osztható — a törvénynek megfel előleg egy választókerületbe osztassanak; hogy tehát ez állapotot, mint törvényellenest, szüntessem meg és a törvénynek megfelelő elégtételt szerezzek. Ez interpelláczióra, melyet a t. képviselő úr sürgősnek jelzett, én csak annyit jelenthettem ki, hogy a magam részéről oly megyei határozatra vonatkozólag, mely teljes szövegében előttem nem fekszik, a melyet nem ismerek, abban a tekintetben, hogy mit fogok tenni, mindaddig nem nyilatkozhatom, míg az elém nem terjeszjesztetik. Én tehát megtettem az intézkedést arra nézve, hogy Csongrád-vármegyének a választás elrendelésére hozott határozata és a szabályrendelet, a melyen az egész eljárás alapszik, hozzám felterjesztessék. Annyival inkább indokolt volt e kijelentésem, mert még a statáriális eljárásnál is a felsőfokú bíróság csak akkor intézkedik, ha az alsófokú hatóság határozata hiteles példányban előtte fekszik. Miután beérkezett hozzám Csongrád vármegye közönségének jelentése, és én meggyőződtein abból, hogy Csongrád városában csakugyan nem üti meg a választók száma a hatszázat és így a törvény azon rendelkezése, hogy minden alkerfiletbe legalább 200 választó osztassék be, meg nem tartható, leiratot intéztem Csongrád vármegye közönségéhez, táviratilag elrendelvén a másnapra már kitűzött választásnak további rendeletig való függőbentartását, másnap pedig írásbelileg utasítván a megye közönségét, hogy miután a vármegyének ezen, elődeim ketteje által, még pedig hasonló felebbezésekkeí történt megtámadtatása daczára is jóváhagyott szabályrendelete a törvénynyel nem ellenkezhetik, ezen szabályrendeletnek vagy vármegyei határozatnak a törvénynyel való összhangzásba való hozatala iránt mielőbb intézkedjék és ezen intézkedéséről hozzám annak idején jelentését tegye meg. A dolog ezen stádiumában intézte hozzám Hock János t. képviselő úr második inturpelláezióját, és itt kénytelen vagyok kijelenteni azt, hogy én már azon alkalomkor, mikor a t. képviselő úr e kérdésről velem beszélt, jeleztem előtte, hogy a dolog érdemére nézve neki teljesen igaza van, mert a törvény határozottan rendeli, hogy csakis ott történhetik meg az alkerííletekre való felosztás, a hol 600 választó van; de még azt is mondtam neki, hogy nem áll érdekükben ezen őket, a törvény szerint kétségtelenül megillető jognak érvényesítését ezúttal kérelmezni. És csakugyan, t. ház, a mint ezt annak, a ki a törvényeket helyesen fogja fel és ismeri, már akkor is látnia kellett, oda fejlődött a dolog, hogy a mire én akkor őt eleve figyelmeztettem, bekövetkezett és hogy a mediczina, a melyet ő Csongrád városának szerezni akart »pejor morbo«, mert, azt hiszem, hogy Hock János képviselőtársam is teljesen egyetért velem abban, hogy ha egy törvénynyel ellenkező határozatnak a törvénynyel való összhangzásban való hozataláról van szó, akkor annak nemcsak egy tekintetben kell a törvénynyel összhangba hozatnia és nemcsak egy tekintetben szüntetendő meg a törvénynyel ellentétes iránya, hanem ugyanoly határozottsággal kell arra is törekedni, hogy megszüntettessenek mindazon ellentétek, a melyek ezen határozat és a törvénynek más kardinális tételei közt forognak fenn. Már pedig Csongrád város közönségét, hogyha ottan nincs több mint 500 és néhány választó, csakugyan megillette az a jog, hogy ők a törvényhez ragaszkodva egy kerületben válaszszanak; de ha ez áll, akkor épen így kell ő rájuk alkalmazni azt is, hogy minden választókerűlet a lehetőségig páros számban csak annyi bizottsági tagot válaszszón, a mennyi a bizottságnak választás alá eső tagjaiból a kerület választóinak az összes