Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-510

g<2 610. országos üU$ 1895. november 2 t-én, csütörtökön. részletesen foglalkozni, de a kormány részérő], a melynek kötelességévé tétetett az egyházpolitikai törvények végrehajtása, azoknak sikerét illetőleg két fontos nyilatkozalot hallottunk. Az egyik a t. belügyminiszter úré, a ki a költségvetés tárgyalása alkalmával tartott beszédében sok tekintetben jogosult önérzettel jelentette ki, hogy az egyházpolitikai reformok beváltak; a másik kormánynyilatkozat pedig a kultuszminiszter úré, a ki temesvári beszédében a bekövetkezendő teendőkkel szemben tett enuneziácziót, és kijelentette, hogy a szabadelvfíségnek diadallal meghordott győzelmi zászlóját begöngyöli, és a béke olajágát lengeti a nagyközönség előtt. Én az országban támadt jelenségekkel szemben a kormány részéről ezen nyilatkozatokat elégségesnek nem találom. Nem találom elégségesnek először a belügyminiszter úr nyilatkozatát azért, mert sajnálattal konstatálom, hogy az magában véve, különösen az egyházpolitikai reformok következményeit figyelembe véve, nem felel meg teljesen a valóságnak; de nem találom elégségesnek a kultuszminiszter úr nyilatkozatát sem, mert a fellépő teendőkkel szemben a zászló begöngyölgetését és a béke olajágának lengetését nem tartom elégségesnek. Ha a t. belügyminiszter úr a magyar nép józanságában bízva, egy mégha misítatlannak remélt közvéleményre akart hivatkozni, akkor talán neki igaza van; azonban nagyon szomorúan konstatálom, t. hág, hogy a dolog nem így történt. Az a mozgalom, a mely a reformok vajúdása közben keletkezett és mely a néppárt elnevezése alatt nyert kifejezést, a mely az egyoldalú felekezeti álláspontra helyezkedve, czélúl ttízte ki a még meg nem hozott tőrvényjavaslatoknak megbuktatását, ezen néppárt most épen akkor, mikor a kormány a törvényeket életbeléptette, a megyebizottsági választások alkalmából az ő programmjának realizálásánál oly veszélyes jelenségeket hozott felszínre, a melyekkel minden törvényhozónak foglalkoznia kell, melyek az egyházpolitikai reformokkal szoros összefüggésben vannak és annak következményeiként állván elő, kötelességemnek tartom a magam nézetét a dologban röviden jelezni. (Halljuk! Sálijuk!) Magyarországon, araim, az egyéni szabadság korszakát éljük, és mindnyájan elismerjük, hogy mindenkinek jogában áll és szabadságában van akár társulatokká, akár politikai párttá tömörülni, hogy az ő nézetük szerint helytelenül keletkezett közállapotokat a törvény korlátain belül alkalmazott eszközökkel megváltoztathassák. Nem is bántott engem, t. ház, annyira ezen úgynevezett néppártnak megalakulása abban az időben, midőn tulajdonképen egy bizonyos közgazdasági tetszetős programmot hangoztatott, bár politikai ellenfelévé tett nyomban, a midőn kijelenti, hogy a nemzet szívében gyökerező és történeti múltjából folyó 48-as és függetlenségi eszméket az ő programmjába fel nem veszi. Őszintén megvallom, nem tartottam ennek veszélyes jellegétől, mert biztam a magyar népnek józanságában és bizalmam volt Magyarország herczegprimásának békéthírdető szavában és tekintélyében, azt remélvén, hogy az ő programmjuknak érvényesítéeében a politikai küzdelmek keretén belül fognak maradni. Azonban, t. ház, nagyon szomorúan csalódtam. Az a néppárt, mely oly kitűnően van szervezve, majdnem az egész ország területén, mert az ő szervezetét a katholikus lelkészi kar hierarchikus szervezetére alapítja, ez a néppárt a most lefolyt megyei választások alkalmával a felekezeti gyűlöletnek és türelmetlenségnek úgy a más hiten levőkkel szemben, mint azokkal szemben, a kik nem tartoznak az ő pártjához, élénk kifejezését adta. A római katholikus papságnak, különösen az alpapságnak egy része, és ezt örömmel konstatálom, hogy csak egy része, megfeledkezvén a katholikus hitvallás alaptanáról, a szeretet tanáról a meghozott egyházpolitikai törvényeket meghamisított színben tűnteti fel a választókkal szemben, a hit elárul óinak, a hit meggyalázóinak nevezi el azokat, a kik a javaslatokat megszavazták, s vannak egyesek, kik nem rettennek vissza az anyaszentegyház szentelményeit a koríeskedés irtózásarában hordozni meg (Úgy van! jobbfelöl és a szélső baloldalon.) megfenyegetik a katholikus híveket, a kik nem a néppárthoz tartoznak az anyaszentegyházból való kiközösítéssel és az ilyképen felizgatott és fanatizált tömeg fel lévén tüzelve, vakon követi hitbuzgóságában lelkészét, és elárúltnak vélt hite védelmére vakon szavaz, s így Magyarországon oly szomorú állapot állott elő, a mire nekünk a XIX. század végével egyáltalán szükségünk nincsen. (Úgy van! jobbfélöl és a szélső haloldalon.) Annyi ellenséges indulatú nemzetiséggel körülvéve, ily sok felekezetű lakosságból álló országban akkor, mikor három százados küzdelmek után végre eljutottunk oda, hogy törvény előtti egyenlőséggel és felekezeti egyenjogúsággal dicsekedhetünk, a felekezetiaégi üszköt a nemzet közibe vetni, hazafiatlanság, nézetem szerint btín. (Élénk helyeslés a jobb- s a sséhö baloldalon.) Remete Géza: Ezt előre láthatták volna, hogy be fog következni. Hegedüs Sándor előadó: A gyilkosságot és a lopást nem lehet előre látni! Kemény Pál : T. ház! Ilyen körülmények között nem a kormánynak boszúálló hatalmát hivom fel segélyül, csak konstatálni ki-