Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-509

509. országos ülés 1895. november 20-án, szerdán. í>'

! mert tudják, hogy még egy oly győzelem, mint' az egyházpolitikai, haláluk lesz. A vég közeledik. (Derültség lalfelől.) Önök azt hitték egyházpolitikai mámorukban, hogy a végtelenig ki lehet tolni uralmukat, hogy addig lehet ott ülni, míg egy falat van az országban, és akkor is még azon kárörvendő érzéssel tova állani, hogy legalább az utódoknak nem maradt semmi. (Élénk derültség balfelől.) Nem lesz igazuk. Malmost is a túloldal szónokai csak gyanúsítással prolongálnak. (Élénk tetszés balfelől.) A magyar végignézte azon orgiákat, melyeket pénzén ííztek ; végignézte azon eljárásukat, a melylyel az egyházpolitikai kérdéseket felszínre hozták. A közvélemény megtévesztése által el hagyta raboltatni erkölcseit, és most újból egy végső eszközhöz nyúltak: el akarják újból zálogosítani jogainkat, alkotmányunkat, becsületünket Ausztriának és Horvátországnak. Ezt ttírni nem fogjuk. (Ügy van! Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) A protestánsok beleugrottak az egyházpolitikába, (Derültség balfelől.) de Tisza le van leplezve Rómával és az 1868 : L1II. törvényczikk feladásával. Jogaink konfiskálva vannak, garan cziáink pedig a radikalizmus és judaizmus posványába vannak fullasztva. (Élénk derültség.) Jogos követelményeinket pedig a deficzit akadályozza. (Igaz! balfelől.) És mégis vau még remény. (Halljuk! Halljuk!) Volt már ez az ország zsidóbérlet a XIII. században és később is, voltak Czilleyek, volt Dobzse Lászlója, volt Karaffája és Bástája, és ezek körül hűtlen magyar urak. Nem könnyű feladat tisztázni a helyzetet. Ez fokozott áldozatokat fog kívánni, de azt hiszem, a nemzet nem fogja megtagadni a nemzet igazi vezérének. A protestáns magyar szabadság igazi védője lehet még Apponyi, mint a ki már az egyházpolitika tárgyalása alatt felvetette az 1848 : XX. törvényczikk végrehajtását. És ő — azt hiszem — ma is ezen az alapon áll. A protestánsok bizalommal nézhetnek feléje, a ki Kassán megfújta a tárogatót a szabadság és a nemzet védelmére, s ugyanide kell, hogy meneküljenek természetszerűen a protestánsok is. Ez nem a Marseillaise kozmopolita zenéje 5 ez Rákóezynak bús és a magyar ember által jól ismert melódiája. (Tetszés balfelől.) Apponyi magyarsága nem a zsidó sovinizmus, a mely rátör a nemzetiségekre; hanem komoly államférfiú hangja, a mely békét, szabadságot, anyagi jólétet, igazságot minden önérdek nélkül kinál, faj és nemzetiségi különbség nélkül. Én ezen kormánynak perczekre sem adom meg a fentartására szükséges eszközt, és így ezen költségvetést sem szavazom meg. (Helyeslés és tetszés balfelól.) Elnök S Minthogy az idő előre haladt, javaslom, hogy a vita folytatása a holnapi ülésre halasztassék. (Helyeslés.) A holnap 10 órakor kezdődő ülés napirendje lesz: először ezen vitának folytatása, azonkívül a következő interpellácziókra adandó, az illető miniszterek által bejelentett válaszok, és pedig: először Helfy képviselő úrnak a miniszterelnökhöz intézett interpellácziójára a keleti bonyodalmak tárgyában; azután Polónyi Géza képviselő úrnak az igazságtigyminiszterhez intézett interpellácziójára a házassági engedélyek iránt kibocsátott rendelet tárgyában ; Veszter Imre képviselő úrnak a belügyminiszterhez intézett interpellácziójára a halastó és tengerszem tárgyában; továbbá Hock János képviselő úrnak a belügyminiszterhez a csongrádi ügyben intézett interpellácziójára ; Apponyi Albert képviselő úrnak a belügyminiszter úrhoz a nógrádi tisztújítás tárgyában intézett interpellácziójára; és végre Helley János képviselő úrnak a belügyminiszterhez a szilágymegyei tisztújítás tárgyában intézett interpellácziójára. Ezek a feleletek a holnapi ülés végére szinten napirendre tűzetnek. Helyesli a ház? (Igen!) Tehát ezt, mint határozatot kimondom ; és most áttérünk Vajay képviselő úr interpellácziójára. Vajay István: T. ház! Méltóztassék megengedni, hegy előterjesztendő interpellácziómat rövid pár szóval indokoljam. Magyarországon legfontosabb kultúrfeladatot teljesítenek és a legcsekélyebb méltánylásban, sőt legmostohább elbánásban részesülnek a néptanítók. Sehol az állami élet terén az államkormányzat, az életfentartás feltételeihez szükséges elvet: »méltó a munkás az ő bérére«, úgy el nem hanyagolja, mint a néptanítókkal szemben, Ezelőtt 25 esztendővel a törvényhozás háromszáz forintban állapította meg a tanítók fizetésének minimumát. Huszonöt év nem volt elég arra, hogy a kormány ezen törvényt végrehajtsa, sok helyen ma is papíron van a 300 forint minimum, de elég volt arra, hogy ezen törvényt ismét, törvénybe iktassa, a szegény néptanítót megint 300 forintos minimummal kecsegtesse, és a néptanítók vállaira újabb feladatokat rójjon. Csak a minap bízattak meg a mezőgazdasági statisztika adatainak összeírásával. Igazán fájó szívvel olvastam ezen munkának megindítása alkalmával, hogy Somogymegyének egyik járásában összehívattuk a néptanítók s ott a szolgabíró kijelentette, hogy ők lesznek hívatva ez adatokat összeírni. Mikor az egyik tanító nagy elfoglaltságára, keservesen megkereshető kenyerére irtait és ki akarta magát vonni e teher alól, a szolgabíró azzal fenyegette: ha nem teljesíti ingyen ez állami feladatot, akkor, majd ha a járandósága behajtására kerül a sor, ő egyszerűen negligálni fogja ez iránti kérelmét. S mikor a szegény tanító azt replikázta, hogy 8*