Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-509

509. országos ülés 1895. november 20-án, szerdán. 47 ház, ily intenczióval látunk támadásokat, ott nekünk is két szempontot kell feltenni. Vagy a kritika érzéke nagyon homályos, vagy a czélzatosság nagyon világos. (Tetszés balfelöl.) Mielőtt azonban csakugyan a beszéd érdemével foglalkoznám, engedje meg a t. ház, hogy tisztázhassuk magunk között egy kontroverziát, egy félreértést, a mire a saját iuicziativámból a legnagyobb készséggel vállalkozom. Miután ugyanis t. képviselőtársam múltkori beszédében alternatíva elé állította Apponyit, azt mondotta, hogy vagy tudta Apponyi, hogy a polgári házasságnál mit cselekszik, midőn nem mondta ki, hogy az általános kötelező polgári házasság híve, vagy pedig nem tudta, és az esetben, ha tudta, a következtetést reám bízza; ha pedig nem tudta ... és itt félbeszakítottam a t. képviselő urat, s ezt a kissé éles, gúnyos kifejezést használtam, hogy: akkor bizonyára szamár volt! T. ház! Némely lapok, a melyek talán túlbuzgó szolgálatkészségükben annyira mennek a kormány védelmében, hogy a tárgyalások képét is meghamisítják, íigy tüntették fel az én közbeszólásomat, mintha ez a t. képviselő úr személye ellen lett volna intézve. Én durva és neveletlen inzultusra képes nem vagyok. Láng Lajos: Én nem mondtam! Hock János: Némely lapokról beszéltem. És azt hiszem, hogy ez a szó az én politikai szótáramból is hiányzik; mert talán annyi önhittséget még magamról is szabad feltételeznem, hogy ha valakit politikai tusában megsebezni akarok, meg vannak hozzá a disztingvált fegyvereim. Különben is még az esetben is, ha ezt a kifejezést használtam volna, azt hiszem, e házban nekem senki, ki képviselő urat ismeri, nem hitte volna el, és legkevésbbé kitté volna el maga a t. képviselő úr. (Tetszés és helyeslés balról.) T. ház! E lovagias tisztelgés után engedje meg nekem, hogy én is en garde ba helyezkedhessen!. Az én támadásom nagyon könnyű, mert a t. képviselő úr támadása hevében teljesen födetlen testtel állott oda; (Úgy van ! Derült ség balfelől.) és valóban csudálom, hogy még az oly rendezett és logikai elmét is, mint az övé, a pártszempont egyoldalúsága, vagy a pártpolitikai elfogultság annyira megtéveszthet. A t. képviselő úr védelmébe veszi ismét Apponyi Albert ellenében a kiegyezési alapot és a hadsereg közös szellemének sérthetlenségét. Nohát a t. képviselő úr nagy apparátussal méltóztatott a mi régi jó Mayer ismerősünket bemutatni; mert mi ezeket az urakat nemcsak ismerjük, de születésének körülményeire is reá tudunk emlékezni. (Derültség és helyeslés balfelöl) A nemzeti párt 1892-ik évi felirati javaslatában használta legelőször ezt a kifejezést, explicite »a kiegyezés fejlesztését«. Akkor Szilágyi Dezső képviselő úr éles szemmel észrej vette ezt és miután a Wekerle-konnány, most már, midőn visszatekintünk a múltra, tudjuk, valami nagy bizalomnak akkor sem örvendke! tett, teljes erővel vetette reá magát erre a kérdésre és iparkodott a lehető erővel ki is használni azt. Maga Szilágyi Dezső képviselő úr kelt föl és szemére vetette gr. Apponyi Albert t. képviselőtársamnak, hogy ő a kiegyezési törvényt nem fogadja el; kijelentette, hogy azt az organikus állandó alkotást, melyet őseink bölesesége megalkotott, megtámadni, pedig egy államférfiúnak nem helyes, legalább azon az alapon, mint a melyen gr. Apponyi Albert áll, tudniillik a közjogi alapon. így keverték azután önök taktikai okokból a nemzeti pártot oly gyanúba, mintha mi a kiegyezési törvény ellen foglalnánk állást, és igy letértünk volna a guvernementális alapról. Ezt a Mayert tehát mi nagyon jól ismerjük. Ott voltunk születési ünnepélyén; Szilágyi Dezső t. képviselő úr volt akkor a boldog örömanya, (Derültség balfelől.) a tudós főasszony Tisza Kálmán volt és a párt arcza sugárzott az apai örömök teljességében. (Élénk derültség és tetszés a bal- és szélső baloldalon.) Csakhogy akkor önök ezt még nem Mayernek hívták, hanem Apponyi front-változtatásának. Sajtójuk másnap ujjongott, síppal-dobbal hirdették, hogy ezen nyilatkozattal köztünk nagy örvény nyílt meg. Önök pedig a kiegyezésnek komoly barátai. A helyett, hogy kapaczitálni iparkodtak volna Apponyit és e pártot, • hogy a kiegyezés értelmében nem lehet köz| tünk lényeges különbség, minden eszközzel azon iparkodtak, hogy a hasadást még szélesebbre hasítsák, hogy azt az országban mindenki megláthassa és a legmagasabb szem is észrevegye. Pedig egy kis jóakarattal nagyon könnyen meg lehetett volna akkor érteni Apponyit. Hiszen a nemzeti párt másnap Hódossy képviselőtársamat küldötte a harczba, a ki egyenesen a nemzeti párt megbízásából kifejtette, hogy az 1867 : XII. tcz.-nek a párt minő közjogi jelentőséget tulajdonít. Barátunk akkor így szólt: »A mi felirati javaslatunkban nagyon világosan meg van az mondva, hogy mi helyesnek és jónak tartjuk a 67 es törvényt, azt fentartani is kívánjuk, és ha mégis közjogunkat, a mely a kiegyezésnek megfelel, fejleszteni kívánjuk, ennek nem az az értelme, hogy törvényt kívánunk megváltoztatni. A fentartani kívánt törvény mellett és alapján a jogfejlesztés nem jelent egyebet, mint a törvényeknek a részletekre is kiterjedő végrehajtását. Tovább