Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-523

523. országos ülés 1895. deczember 6-án, pénteken. 423 lentem, hogy csatlakozom Hodossy Imre t. képviselőtársam határozati javaslatához és a tételt nem szavazom meg. Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Kérem, foglalják el helyöket a képviselő urak. Az ülést újra megnyitom. Illyés Bálint jegyző: Horváth Gyula! Horváth Gyula: T. képviselőház! (Ralijuk! Halljuk!) Az előttünk fekvő kérdésnek két része van azáltal, a mint az tárgyalás alá vétetett. Az egyik rész, a mely fontosabb és a melyikre a fősúlyt kell helyezni: az Magyarországnak viszonya Horvátországhoz, mely az utóbbi időben különböző tüntetések s azoknak interpretácziója által sérelmet szenvedett; a másik rész, a mely azon indítványban, melyet én pártolok és helyesíek, foglaltatik: az a kormánynak ezen tüntetésekkel, ezen viszonynyal szemben követett eljárása. Ne méltóztassanak a vita alatt elmondott beszédekből azokat a keményebb kifejezéseket, a kérdésnek azon erősebb elítélését, mely itt (A baloldalra mutat) tovább és közelebb elhangzott, Horvátország ellen intézett aggressziónak tekinteni, mert ehhez egyáltalában nincs kedve itt a parlamenten belíü egyetlen tagnak sem, a parlament egyetlen pártjának sem, (Igaz! Úgy van! a haloldalon.) hanem tessék azon támadásokat úgy venni, mint a melyek a kormány ellen intéztettek, azon eljárásért, a melyet mi egyáltalában nem helyeslünk. (Helyeslés a baloldalon.) Én azt hiszem, hogy az igen tisztelt kormánynak sem áll hazafiúi szempontból érdekében, hogy azokat a támadásokat, melyek ez alkalomból ellene intéztettek, úgy definiálja, mintha azok a Horvátországgal és a horvátokkal való jó viszonyunk ellen intéztettek volna, mert ilyen intencziót azokból, a miket hallottunk — legalább tudtomra —- kimagyarázni nem lehet. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) És most legyen megengedve nekem azon axiómát, a melyet én minden kérdés megítélésénél alkalmazni szeretek, röviden kifejteni, (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, ha komplikált, komoly, nehéz kérdéseket, olyanokat, a melyek egyik-másik irányban veszélylyel járnak, el akarok intézni, azokat nem szabad takargatnom, nem leplezgetnem, hanem teljes őszinteséggel fel kell táraom, és rá kell mutatnom az abból származó veszélyekre, a melyek esetleg reánk, Magyarországra haramiának, de azokra is, melyek Horvátországot fenyegetik. (Helyeslés a baloldalon.) Mert abból sem Magyarországnak, sem Horvátországnak nem lesz haszna, hogy ha itt a parlamentben horvát testvéreinkről mi oly komplimentumokat mondunk, a melyeket ők nem hisznek, mi pedig nem érzünk, és ha ők biztosítanak minket oly testvéri szeretetről, a melyet esetleg ők nem éreznek, és a melylyel szemben az ellenkezőt érzik. (Helyeslés a baloldalon.) Eddigelé az az elszomorító vonás jellemezte a vitát, hogy minduntalan odaigyekeztünk kilyukadni: ez is rossz, az is rossz, de azért mi csak szerettük egymást. Nem azzal a deákcsínynyel, — a mint méltóztatnak mondani, — nem a zászlóelégetésének tényével foglalkozunk mi és akarok foglalkozni én, mert én sokkal nagyobb deákcsínyeket láttam, és a míg azok annak qualífikálhatók azon kezelésnél fogva, melyben azon ország és vidék lakossága által részesíttettek, nincsen meg bennem a hajlandóság, hogy e esinyt azért, hogy a kormányt megbuktassam, nagy merényletnek qualifikáljam Magyarország ellen. Nem az, a mi egyáltalán aggály, hogy a deákok október — nem tudom, hányadik napján — elégették a zászlót; ez a legkisebb veszélylyel nem jár; ezt komolyan nem vette senki; hanem komolyan veszik és veszszük azt, mert én Horvátországot, a nélkül, hogy a horvát autonómiának definicziójába akarnék bocsátkozni, ugyanazon megítélés alá veszem, mint minden más országot, — hogy ha Magyarországon ily csínyt követnek el a deákok és el is követtettek ily csínyek, legelőször maga az ország és a kormány feddi meg a csínyt. Mi nem várjuk és nem is szükséges, hogy itt valaki interveniáljon, hogy ezekkel a csínytevőkkel szemben eljárjunk. Minden országnak megvan a maga szervezete, a melylyel a maga érzelmeit és gondolatait ki tudja fejezni. Itt van azután és ebből tessék megítélni a kérdést: Horvátország sajtója. És e tekintetben nincs különbség. A Strossmayerhez közelálló lapok épúgy, mint a kormány lapjai e kérdés megítélésénél és megbeszélésénél egyenlően jártak el. Seholsem olvastam, seholsem mutattak rá, pedig keresve kerestem, hogy rámutathassak arra, hogy a horvát sajtóban megnyilatkozik Magyarország iránt a rokonszenv, épen abban az időben keresve kerestem, hogy lefordíthassam és így rámutassak arra, hogy tévedésben vagyunk, mert van egy erős elem, a melynek megvan a sajtóban is a maga orgánuma, a mely azon érzelmeket tolmácsolja, melyek szükségesek a két országrész lakosai között. Nos hát, egyetlen egy hangot, a mely ebben az irányban az ország és a békesség érdekében le kellett volna magyar nyelvre fordítani, én nagy kutatások után sem találtam sehol. Hát, t. ház, azok a definicziók, a melyeket abból a szempontból adtak elő, hogy a bánt illetéktelen támadások ellenében védelmezzék, hogy az igen