Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-523

523. országos ülés 1895. deezember 6-án, pénteken. 4 \ J az a tény, a mely a Jellasich-téren történt, csak egy diák-csíny volt. Reményiem, hogy úgy a miniszter úr, mint Gyurkovics t. kép­viselő úr is megfigyelték azt, hogyan szokott a víz felforrni. Az, a ki a felforró víz fenekére néz, látja, hogy ott kis buborékok támadnak mind sűrűbben, sűrűbben és ott, a hol a hevítő terület van, ott az a folyadék mégis csendes, nyugodt; de úgy, a mint ezek a buborékok fel­es felszállnak és mindig erősebbek lesznek, ép­úgy felkavarodik a felszín és ha szenny volt a vízben, a tajték felszáll. Hát, t. képviselőház és Gyurkovics t, kép­viselőtársam, az igazság az, hogy a mi a tűz­helynél lassan és csendben érlelődik, attól vá­lik hangossá az utcza, és mi, a kik a népmoz­galmakról tudunk valamit, jól tudjuk, hogy a hol a magisztrátus áll elő, az ott csak külszín, az igazi érzület és lelkesedés ott nyilatkozik meg, a hol asszony, gyermek, fiú és leány az utczára jön és hangot ad annak a szellemnek, a melyet a család tűzhelye csöndjében meg­ismert, Gyurkovics t. képviselő úr a maga be­szédében azt a methódust követte, a mit mi ma­gyarul úgy fejezünk ki: egypár tréfával, anek­dotával elütni a dolgot. Hát úgy, a mint Ma­gyarországon a szépirodalom a Gyurkovies­fiúkat elénk állította, ez csakugyan ügyes me­thódus. De, t. ház,ez nem az az eljárás, ezen igen komoly ügyben, a melyet követni kell. Én az ő élezelődéstdt és vicezelődéseit nagyon könnyen meg tudnám pótolni, (Halljuk! Hall­juk!) Ha ő Tisza Kálmánra hivatkozik a bo­rozó anekdotta tekintetében, mért nem hivatko­zik egyszersmind ugyanannak egy klasszikus mondására, vagyis szálló igéjére, — gondolom az egyetlenre, a mi utána fenn fog maradni — midőn tudniillik Nagyváradon a Rózsabokorban azt mondotta, hogy a magyar gyomor olyan jó, hogy még a töltött káposztát is megemészti. Ezt úgy lehet alkalmazni, hogy de sőt még a horvát eljárást is megemészti. (Derültség a szélső baloldalon.) És ha a t. képviselő úr azt mondja, hogy vessünk sűrű fátyolt az egészre, megpótolhatom saját lelkületét a szépirodalom­ból azzal, hogy azt mondom, hogy tegyünk a tetejébe egy kalotaszegi varrottas mellényt, mert ez dominál a »Gyurkovics-fiúkban«. (D;~ rűltség a szélső baloldalon.) T. ház ! Nagyon komolyan és a leghatáro­zottabban állítom, mert történeti tény, hogy a horvátok és magyarok között roppant mélyre­ható történeti ellentét képződött, és ez kiegyen­líthetetlen még abban az időben is, melyet Gyurkovics t. képviselő úr itt mondott, a mi­dőn legalább öt generácziót követel, a mi az­után közbevetve azt is jelentené, hogy Magyar­ország körülbelül 600 millió forinton vásárolja meg ennek az öt generácziónak testvériségét az ország irányában. Gyurkovics György: Hát mi nem fize­tünk adót? Madarász József: Fizetnek, de az a baj, hogy mi ráfizetünk! Herman Ottó: Hol égette-e el, t. ház, a fiatalság azt a zászlót? A Jellasich-szobor talap­zatának árnyában. Miféle beszédeket mondott, és miféle je­lentősége van a Jellasich-szobornak egyálta­lában? Szalay Imre: Mint a Hentzi-szobornak ! Herman Ottó: A történeti ellentét abban nyilatkozik, hogy a magyarok határozottan nagy ellenségét látják Jellasichban az alkotmánynak, a szabadságnak és mindannak, a mi ellen tört és a mi a nemzetre nézve becses. Ez volt Jellasich. Madarász József: Pártütő volt! Herman Ottó: A horvátok pedig nemzeti hőst látnak benne, egy követendő példát. Nagy sajnálattal mondom, de igaz, hogy ez az úgy­nevezett osztrák hagyományos katonai szellem szempontjából is fontos és súlyt nyert, mert hiszen a legfőbb hadúr Jellasich bán nevére, keresztelt egy ezredet, még pedig örök időkre, a mit csak azon hősökkel szokás megtenni, a kik nincsenek ellentétben azon szellemmel, a mely a nemzetben uralkodik. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Nem öt generáczió fogja elenyésx­tetni ezt az ellentétet, hanem el fogja enyész­tetni az az irtóztató nagy mozgalom, a mely megállítja a délszláv aspirácziót, mert én nem adok sem az önök, sem a városok tüntetésére semmit sem. Gyurkovics György: Hát akkor minek beszélnek ? Thaly Kálmán: Mert jogunk van, ha tudni akarja! Beszélni csak szabad? Képviselő­nek pedig kell is! ; "' fí Elnök: Kérem, ne szóljanak közbe a kép­viselő urak! Herman Ottó: Mert íme, Horvátország­városai siettek, hogy Magyarország jelenlegi miniszterelnökét díszpolgárrá válaszszák meg és ezzel állítólag dokumentálták azt, hogy nincsen semmi közösségük azokkal a tüntetőkkel, a kik a magyar lobogót elégették. Én Magyarország miniszterelnökét mindenekelőtt megkérném, hogy ő az illető városoktól kérje be a díszpolgárok névsoráf, hogy lássa, tulajdonképen kiknek tár­saságában van. (Halljuk! Halljuk!) Hát én azr, hiszem., hogy ott lesz Jellasich, (Felkiáltások a s zélső baloldalon: Hatjmu!) Kempen vou Fíchten­stamm, ott lesz b. Geringer, ott lesz Gritnne, és 0 tt lesz Bach, és ott lesznek tuti quanti, a kik 52*

Next

/
Thumbnails
Contents