Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-507

507. országos ülés 1895. november 18-án, hétfőn. 21 emporiuma és hogy ipari termékeinkkel eláraszszuk az egész világot. És ebben volt valami rezon. De micsoda rezon volna nálunk abban, hogy ha mi ugyanezt akarnók tenni ? Hol vannak a mi hajóhadaink és tengerészeink? Hol van világkereskedelmünk, hol vannak a mi gyarmataink? Hol a mi világhatalmunk, hogy egy ily világkereskedelmet űzhetnénk? Ha mi feláldozzuk a mezőgazdaságot, a magyar földnu'velést, akkor Magyarországot áldozzuk fel. (Úgy van! Úgy van! a szélső haloldalon.) És Angliában t. ház, daczára annak, hogy ez rezonabilisnek látszott ott, mi következett ebből ? Én gyakran meg szoktam fordulni Angliában, és valahányszor oda megyek, folytonos előhaladásban látom azt a proezesszust, hogy kvadrátmértföldek sokaságán egymásután felhagynak a mezőgazdaság űzésével. Utoljára Sussex grófságban voltam. Ott már a földmívelés végkép megszűnt; visszaadták a földet ős állapotának. Ott már csak prairie s erdőgazdaság és rókavadászat van. És mi következett be azután Angolországban? Az, hogy miután az agrár-érdekeknek szava sohasem volt elég súlyos arra, hogy a nemzet ezen produkczió ágának fentartásáért valamit elérhetett volna: most a nagy üzleti vállalatok, a nagy vasúti társaságok sürgetik, hogy valami történjék az angol mezőgazdaság megmentésére, mert ezeknek az üzleti vállalatoknak és nagy vasúti társaságoknak szükségük van arra az alimentáczióra, a melyet a mezőgazdaság nyújt. A kormányainknak nem volt elegendő az, hogy vámpolitikájuk által leszorítsa terményeinket az idegen piaczokról, hanem kiszorítja terményeinket a magunk piaczárói, a monarkia fogyasztási területéről is, (Igaz! Ügy van! balfelől.) egyes olyan tőke-gazdag vállalatok érdekében, melyeknek magasra emelt részvényei és dividendái mutatják, hogy a magyar gazdákon gazdagodtak meg. Ha azt találja a magyar kormány, hogy a magyar búza még mindig nem elég olcsó, mint ezt Wekerle Sándor képviselő úr, vonatkozással a londoni relaczióra fejtegette, (Felkiáltások a baloldalon: Nincs miniszter!) mintha bizony a magyar búzát csakis Londonban lehetne megenni. Ám álljon elő a t. kormány s nyújtson be javaslatokat, hogy törüljük el a még létező csekély gabonavámokat is; de a míg azok törvényesen fennállanak, a a kormánynak nincs joga kezet adni ahhoz, hogy azok kijátszassanak. A közös vámterületnek mi az értelme? Az, hogy kölcsönösen és együttesen védjük a mi érdekeinket. Ebben az értelemben én szívesen hozzájárulnék ahhoz is, ha lehetséges volna, hogy a közös vámterűlet kiterjesztessék közép Európának valamennyi országaira. De a közös vámterületnek olyan felfogása, hogy mi biztosítsuk a magyar piczot az osztrák ipari termelésnek prohibitiv-védvámokkal, daczára annak, hogy az drágább és rosszabb, mint a külföldi, de a mi termelésünk száraára ne legyen biztosítva még az osztrák píacz sem: a közös vámterületnek ilyen felfogása csakis annak felrobbantására vezet. (Igaz! Ügy van! a baloldalon.) Mindezzel szemben semmi sem lehet nevetségesebb, mint a magyar gazdát indolencziával vádolni s neki intenzivebb gazdálkodási rendszert ajánlani, mint a hogy teszik ezt az olyan urak, a kiknek fogalmuk sincsen arról, hogy micsoda feltételek közt dolgozik a magyar gazda; hiszen intenzivebb gazdálkodásra törekszik a magyar gazda úgyis, a hol meg van annak a lehetősége. De intenzivebb gazdálkodást ajánlani és megvonni annak nélkülözhetetlen alapfeltételeit: ez határtalan czinizraus és valóságos gúny. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Ebben az országban legnagyobb részében természeti és klimatikus viszonyainknál fogva, intenzív gazdálkodás a szó valódi értelmében, nem is képzelhető. (Úgy van! balfelől.) Öntözésre berendezett csatornák nélkül intenzív gazdálkodás nem képzelhető, a hol a kormány vámpolitikája feláldozza a legfontosabb húskivitel! piaczokat, a hol a hús- és állatpiaez állandóan meghagyatik az egyes spekulánsok, kartellek és ringek monopóliumában, a hol a korteskedésre felhasznált adminisztráczió gyarlósága miatt egyes megyék és vidékek állandóan zár alatt vannak. Végre intenzív gazdálkodás mindig csak egyes tőkegazdag birtokosok privilégiuma szokott maradni mindaddig, a míg a gazdasági hitel szervezve nincsen. A naturális gazdasággal együtt elavult az a felfogás, hogy a földbirtok természete csak jelzáloghitelt tűr meg. Az intenzív pénzgazdálkodásra való átmenettel a földmívelés épen olyan tízlet lett, mint bármely más és hiteligénye sem különbözik más üzletek hiteligényétől. (Úgy van! balfelől!) Tudom, hogy a jelen pillanatban a kereskedő, a spekuláns is magas kamatot fizet, mert az a finánczpolitika, mely általános politikája érdekében pouszirozta az üzleti és börzei orgiákat, nem annyira az aranyvaluta helyreállítását, mint inkább a milleniumi krachot készítette elő, melynek első konvulzióit íme érezzük. De normális viszonyok között úgy áll a dolog, hogy a gazda két-háromszor akkora, sőt még ennél is magasabb kamatot fizet, mint a mekkorát a közvetítő kereskedő s mint a mennyi a nyílt piacz kamatlába. Rendelkezésemre bocsátottak adatokat, melyekből kitűnik, hogy Erdély némely vidékén a parasztgazda kamata a kölcsön után, ha minden szolgáltatást, melyet rárónak, hozzá-