Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.
Ülésnapok - 1892-507
22 ^ 7 ' vraekgas ülés 1895. november 18-án, hétfőn. számítunk, felrúg 30°/o-ra. A tiszaújlaki takarékpánztár igazgatója adott ki egy röpiratot, a hol hasonló viszonyokról beszél Magyarországon is, sőt azt mondja, hogy néhány évvel ezelőtt még 40°/o volt azon a vidéken a szegény telkesgazda kamatja, ha minden szolgáltatást hozzászámított. Hát e 30°/o-os kamat, s a 100°/o-°s községi pótadó csinálja a szocziálizmust s ez csinálja jórészt a nemzetiségi kérdést is. (Élénk helyeslés a bal és szélső báloldalon.) E különbségek a kamatviszonyokban okozzák azt, — s ebben van a gazdasági feudalizmus egyik frappáns vonása, — hogy a magyar gazda a piaczon csak mint a közvetítő kereskedő rabSzolgája jelenik meg, mert a konjunktúrát nem tudja. (Úgy van! a baloldalon.) De, t. ház, legyünk méltányosak, mert a mi igaz, az igaz, és a mi igaz, azt meg kell vallani, be kell ismerni. Ha az uralkodó közgazdasági rendszer feláldozta a magyar mezőgazdaságot a vámpolitikának, a hitelrendszernek, a tőkének, a közvetítő rendszernek, ha nem — a mint Berzeviczy Albert t. barátom mondotta — egyenlő szeretettel karolta fel minden gyermekét, hanem ez valóságos mostoha gyermeke volt, minden érdek közt a legutolsónak a legutolsója: van egy tér, a hol a t. kormány első sorban mégis a gazdára gondol: ráruházza a közterheknek, az adónak oroszlánrészét. (Igaz ! ügy van! a baloldalon és a középen.) Hová lett, t. ház, az az egyenlő teherviselés, a melynek jelszava alatt a történelmi nemesség lemondott előjogairól? (Zaj jobbfélöl. Halljuk! Halljuk! a középen.) A föld ki nem vonhatja magát törvényes és súlyos adótartozásai alól, a földre nehezedik első sorban a pótadók sokasága. (Zaj jobbfelöl.) Ma már valóságos anachrónizmus volna arról panaszkodni, hogy Magyarországon nincsenek könyvtárak, mert a gazda kezében a régi adókönyvek ma igazán egy bibliotékává nőtték ki magukat. (Derültség balfelöl.) A megyei adó, a községi pótadó, a beszállásolási adó, a viczinális vasúti járulékok, az útadó s az isten jobban tudja, hogy még hányféle adó. . . Vajay István: Kutyaadó, gyermekadó. (Derültség jobbfelöl.) Igen, mert a 15 krajczáros hozzájárulást a tanítói nyugdíjalaphoz annak nevezik. Elnök : Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy most Asbóth János képviselő úr beszél. (Derültség.) Asbóth János: De, t. ház, még az is, hogy a törvényesnél többet ne fizessen a gazda, még az is évről-évre megújuló küzdelemnek a tárgya, mert a pénzügyi közegek nagyon jól tudják, hogy nem kell olyan nagyon komolyan venni a miniszter urak parlamenti nyilatkozatait s azért ragaszkodnak ahhoz a praxishoz, hogy a törvényesnél is nagyobb adókat írnak elő, hiszen a megadózottnak joga van reklamálni. Hát az írástudó ember, a ki fáradságot vesz magának arra, hogy kiismerje magát adórendszerünk csodálatos labirintusában és misztériumaiban, hosszas utánjárással végig megreklamálhatja az összes fórumokon; de mit tesz az egyszerű szegény ember, a ki erre nem képes s a ki ügyvédet sem fogadhat magának ? Az egyszerű, szegény gazda nagyot nyekken és fizet, (ügy van ! a baloldalon) Igaz, hogy úgy van vele, mint azok a vitézek, a kikről meg vagyon írva, hogy »meghaltak, mint vitézek a hazáért, igaz, hogy kénytelenek voltak vele«. Kénytelen vele a szegény gazda is, mert ha fizetni nem képes, akkor is megexequálják. A vagyontalan ember, a ki munkájának eredményéből él, legyen az fejének, vagy kezének munkája, az esztendőnek nagy részén át nem a maga és családja számára, hanem az adóért dolgozik. És hogy ha én életemben mindent el fogok is felejteni, a mi emlékezésre méltó, sohasem fogom elfelejteni azt a jelenetet, mikor körtílsereglett engem a községnek népe és elpanaszolta, hogy mi szegény bányamunkások vagyunk, az üzemet megszűntették, földünk nincs, gunyhónkon kivííl egyebünk nincs és az útadóra téli ruhánkat szedték el és vitték a községházára. És akkor kilépett a tömegből egy sápadt arczú fiatal ember és azt mondta nekem: »Képviselő úr, kérlek, menj el a királyhoz és kérd meg a mi jó királyunkat, hogy segítsen rajtunk és ha a szegény király nem tud rajtunk segíteni, küldjön ide egy regiment katonát és lövessen le bennünket, hogy ne lássuk gyermekeinket éhen halni.* Ezzel szemben a mozgó tőkének, a spekulánsnak, az uzsorásnak meg van adva a lehetőség, hogy a törvényes adó alól is kibújjék, (Igás! Úgy van! a baloldalon és a középen.) de messzemenő törvényes adómentességet is érez. Adómentesek az állami papírok, és ez alkalmat ad arra a visszaélésre, hogy a papírok tulajdonosai, ha nem is magyar adómentes papírjaik vannak, 24 órára, mikor a vagyonmérlegét csinálja, vagy mikor bejelenti polgári becsületére az adóalapot fiktív módon és börzecziklussal eladja az ő papírjait és vesz adómentes papírokat és másnap visszacsinálja. (Igaz! Úgy van! a baloldalon és a középen.) Míg a fennálló gazdasági rendszer a legnagyobb közönynyel engedi áldozatul esni az iparost, a mesterembert, a kézművest, a nagy töke versenyének és hazánk kimondhatatlan kárára napról-napra vész vidékünkön az a becsületes, szorgalmas, hazafias, józan elem, (Igaz! Ügy van! a bál- szélső baloldalon.) addig a nagy
