Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-517

244 517. országos ülés 1895. november 29-én, pénteken. meglehet találni, hogy a kataszteri hivatalnokok, bizonyos regálé-bérlők stb stb. — majd erről még részletesebben fogok szólani — mily rettenetes módon szaporodnak, ellenben a magyar birtokos osztály, az a réteg, mely ezer éven át fentartotta a nemzetnek alkotmányát és védi nőst is, csodálatos módon folyton fogyatéknak van alávetve. T képviselőház ! Méltóztassék a nemzetközi statisztikát a kezükbe venni és nemcsak az európai kontinenst veszem, de még Japánt sem veszem ki, nem veszem ki egyetlen egy államát a világnak, a hol alkotmány és választási jog létezik, nem fognak találni országot, a hol olyan gyalázató • arányban állna az összes népességgel és a lakosság számával a választók száma, mint Magyarországon. Hiszen mi, t. ház, a kik a nagy magyar alföldet vagy annak egyes vidékeit képviseljük, mi tudjuk csak, hogy egy 12.000 lelket számláló községben csak a községi jegyző kegyétől függ, hogy 300 vagy 200 választó legyen felvéve választónak abban a tizenkétezerét számláló községben; akárhányat tudnék ilyet felhozni. Megkezdődik az u. n. negyedíelkes kérdéssel; a negyedtelek állománynak igy vagy amúgy való szavazatul vétele oly lajtorját épített 1867-töl a mai napig, hogy tisztán attól függ, hogy a t. jegyző úr melyik sémát veszi ki magának, hogy melyik quadrál neki melyik esztendőből, hogy ezen vagy azon a czímen kihagyj'a egész légióját a választóknak és becsempészszen egész másokat, a kik nem választók. (Úgy van! Úgy van! balfélől.) Itt van, t. képviselőház, az adók ki nem fizetésének ténye. Hiszen ez magában véve Numa Pompilius vagy Servius Tullius alkotmányába, a virilizmus korszakába sem illik bele; az, t. ház, hogy egy jognak a gyakorlata az adó kifizetésétől tétessék függővé, a mikor azt az adót akár megfizeti, akár nem, megegzekválják érte és bizonyos, hogy azt meg kell neki fizetnie. Ennek az adó ki nem fizetésének ténye, t. ház, a legmesszebb menő és a legfrivolabb visszaélésre ad okot. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) En magam lehetnék abban a szerencsés helyzetben, hogy egy egész rakás adókönyvet mutathatnék be a t. háznak, — nem vagyonomnak megfelelő módon, hanem azon botrányos és brutális adókezelés következtében, hogy például 5, 6, 7, 8, 9, 10 adóhivatalban kell összeszedegetni, míg megtudom az adómat és az összeírást megkapom, sokszor akkor, mikor a választási jog összeírása már régen megtörtént. Az ilyen adórendszer mellett, t. ház, még a magamféle ember sem, — a ki pedig fiskális ember volnék és a törvényt egy kicsit ismerném — még én sem tudom megmondani, hogy adóhátralékban vagyok-e, vagy sem, úgy, hogy kénytelen vagyok, hogy választási jogomat el ne veszítsem, néha 100—200 foriuttal többet fizetni előre, hogy v Uami módon adórestanczia révén ki ne hagyassam. (Igaz! Úgy van! a szélső báloldalon.) Mit tesz az ilyen országban az, ha egy malicziózus községi jegyző ül az összeíró küldöttségben, ki azonnal észre veszi, hogy egy ellenzéki ember 5 krajczárral hátralékban van, de sohasem veszi észre, hogy egy kormánypárti ember, különösen, ha az ő protekeziója alatt maradt adóhátralékos, százakkal, esetleg ezrekkel van adóhátralékban. (Úgy van! balfélől.) Hát, t. ház, én a magam részéről azt hiszem, hogy ezeket a sűrűn előforduló visszaéléseket mindnyájan ismerjük. Nem is tartom szükségesnek, hogy azokat bővebben illusztráljam. Egy dolgot azonban méltóztassék nekem megengedni, s ez az, hogy ma, politikai szempontból, egy igen érdekes szimptomával találkozunk. Minden félreértést ki akarok zárni. Én a néppártnak politikai programmját nemcsak nem helyeslem, de, mint azt ismételten és ismételten kijelentettem, a leghatározottabban el vagyok szánva arra, hogy az alkotmányos küzdelemben tőlem telhetőleg mindent elkövessek arra, hogy a néppárt propagandája kellő korlátok közé szoríttassák. De, t. ház, az a játék, a mely ez idő szerint a néppárt ellen folyik a választási jog konfiskálása czímén, az mégis érdekes és sajátságos szimptóma a politikai életben. (Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) Egyébiránt netu is új dolog ez. Még azt sem mondom, hogy Tisza Kálmán és az ő iskolája találta volna fel a »divide et impera«-féle elméletet, de alkalmazása Magyarországon az utóbbi évtizedben mégis új, sajátságos és különös jelenség. Elzarándokolni Rómába, a főpapok pénzével és azok segélyével csinálni nagy választásokat; leszorítani a függetlenségi és 48-as pártot, — mondom, a püspökök pénzével hosszú évtizedek során át . .. (Igaz! Úgy van! Egy hang a szélső baloldalon: Meg is bánták!) hát ők lássák, mennyire vakok voltak — és most fordul a koczka: azt hiszik, hogy a függetlenségi és 48-as pártot már sikerűit annyira, megbénítani, hogy nem annyira veszedelmes, mint volt azelőtt. Most azt mondják : a függetlenségi és 48-as párt segélyével fojtsuk meg a püspököket és az azok alatt álló néppártot. Hát, t. ház, ha ez uem a választási jog konfiídíálásának czímén megy, ismétlem, szívesen nyújtok rá segélyt. Hanem abban a küzdelemben az a sajátságos mozzanat domborodik ki, hogy a néppárt az 1867-iki alapon áll; köztudomás szerint programmjának ez az első pontja; a szabadelvű párt szintén a 67-es alapon áll. Csodálatos, hogy a t. többség és azok a férfiak, a kik ezen visszaéléseket elkövetik, a választási jog konfiskálása czímén, azt mondják, hogy