Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-517

244 517. országos ülés 1895. november 29-én, pénteken. meglehet találni, hogy a kataszteri hivatalnokok, bizonyos regálé-bérlők stb stb. — majd erről még részletesebben fogok szólani — mily rette­netes módon szaporodnak, ellenben a magyar birtokos osztály, az a réteg, mely ezer éven át fentartotta a nemzetnek alkotmányát és védi nőst is, csodálatos módon folyton fogyatéknak van alávetve. T képviselőház ! Méltóztassék a nemzetközi statisztikát a kezükbe venni és nemcsak az európai kontinenst veszem, de még Japánt sem veszem ki, nem veszem ki egyetlen egy államát a világ­nak, a hol alkotmány és választási jog létezik, nem fognak találni országot, a hol olyan gyalá­zató • arányban állna az összes népességgel és a lakosság számával a választók száma, mint Magyarországon. Hiszen mi, t. ház, a kik a nagy magyar alföldet vagy annak egyes vidékeit képviseljük, mi tudjuk csak, hogy egy 12.000 lelket számláló községben csak a köz­ségi jegyző kegyétől függ, hogy 300 vagy 200 választó legyen felvéve választónak abban a tizenkétezerét számláló községben; akárhányat tudnék ilyet felhozni. Megkezdődik az u. n. negyedíelkes kérdéssel; a negyedtelek állomány­nak igy vagy amúgy való szavazatul vétele oly lajtorját épített 1867-töl a mai napig, hogy tisztán attól függ, hogy a t. jegyző úr melyik sémát veszi ki magának, hogy melyik quadrál neki melyik esztendőből, hogy ezen vagy azon a czímen kihagyj'a egész légióját a választóknak és becsempészszen egész másokat, a kik nem választók. (Úgy van! Úgy van! balfélől.) Itt van, t. képviselőház, az adók ki nem fizetésének ténye. Hiszen ez magában véve Numa Pompilius vagy Servius Tullius alkotmányába, a virilizmus korszakába sem illik bele; az, t. ház, hogy egy jognak a gyakorlata az adó kifizeté­sétől tétessék függővé, a mikor azt az adót akár megfizeti, akár nem, megegzekválják érte és bizonyos, hogy azt meg kell neki fizetnie. Ennek az adó ki nem fizetésének ténye, t. ház, a leg­messzebb menő és a legfrivolabb visszaélésre ad okot. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) En magam lehetnék abban a szerencsés hely­zetben, hogy egy egész rakás adókönyvet mu­tathatnék be a t. háznak, — nem vagyonomnak megfelelő módon, hanem azon botrányos és brutális adókezelés következtében, hogy például 5, 6, 7, 8, 9, 10 adóhivatalban kell összesze­degetni, míg megtudom az adómat és az össze­írást megkapom, sokszor akkor, mikor a válasz­tási jog összeírása már régen megtörtént. Az ilyen adórendszer mellett, t. ház, még a magam­féle ember sem, — a ki pedig fiskális ember vol­nék és a törvényt egy kicsit ismerném — még én sem tudom megmondani, hogy adóhátralékban vagyok-e, vagy sem, úgy, hogy kénytelen va­gyok, hogy választási jogomat el ne veszítsem, néha 100—200 foriuttal többet fizetni előre, hogy v Uami módon adórestanczia révén ki ne hagyas­sam. (Igaz! Úgy van! a szélső báloldalon.) Mit tesz az ilyen országban az, ha egy malicziózus községi jegyző ül az összeíró küldöttségben, ki azonnal észre veszi, hogy egy ellenzéki ember 5 krajczárral hátralékban van, de sohasem veszi észre, hogy egy kormánypárti ember, különösen, ha az ő protekeziója alatt maradt adóhátralékos, százakkal, esetleg ezrekkel van adóhátralékban. (Úgy van! balfélől.) Hát, t. ház, én a magam részéről azt hiszem, hogy ezeket a sűrűn előforduló vissza­éléseket mindnyájan ismerjük. Nem is tartom szükségesnek, hogy azokat bővebben illusztrál­jam. Egy dolgot azonban méltóztassék nekem megengedni, s ez az, hogy ma, politikai szem­pontból, egy igen érdekes szimptomával talál­kozunk. Minden félreértést ki akarok zárni. Én a néppártnak politikai programmját nemcsak nem helyeslem, de, mint azt ismételten és ismételten kijelentettem, a leghatározottabban el vagyok szánva arra, hogy az alkotmányos küzdelem­ben tőlem telhetőleg mindent elkövessek arra, hogy a néppárt propagandája kellő korlátok közé szoríttassák. De, t. ház, az a játék, a mely ez idő szerint a néppárt ellen folyik a válasz­tási jog konfiskálása czímén, az mégis érdekes és sajátságos szimptóma a politikai életben. (Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) Egyébiránt netu is új dolog ez. Még azt sem mondom, hogy Tisza Kálmán és az ő iskolája találta volna fel a »divide et impera«-féle elméletet, de alkalma­zása Magyarországon az utóbbi évtizedben mégis új, sajátságos és különös jelenség. Elzarándo­kolni Rómába, a főpapok pénzével és azok segé­lyével csinálni nagy választásokat; leszorítani a függetlenségi és 48-as pártot, — mondom, a püspökök pénzével hosszú évtizedek során át . .. (Igaz! Úgy van! Egy hang a szélső baloldalon: Meg is bánták!) hát ők lássák, mennyire vakok voltak — és most fordul a koczka: azt hiszik, hogy a függetlenségi és 48-as pártot már sike­rűit annyira, megbénítani, hogy nem annyira veszedelmes, mint volt azelőtt. Most azt mondják : a függetlenségi és 48-as párt segélyével fojtsuk meg a püspököket és az azok alatt álló nép­pártot. Hát, t. ház, ha ez uem a választási jog konfiídíálásának czímén megy, ismétlem, szívesen nyújtok rá segélyt. Hanem abban a küzdelem­ben az a sajátságos mozzanat domborodik ki, hogy a néppárt az 1867-iki alapon áll; köz­tudomás szerint programmjának ez az első pontja; a szabadelvű párt szintén a 67-es alapon áll. Csodálatos, hogy a t. többség és azok a férfiak, a kik ezen visszaéléseket elkövetik, a választási jog konfiskálása czímén, azt mondják, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents