Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-507

507, országos ülés 1895. noYember 18-án, hétfőn. 15 sanak megengedni, hogy egynéhány szóval meg­emlékezzem a pártonkívüliekről. (Halljuk! Halljuk!) Gróf Apponyi Albert t, képviselőtársam igen sokat foglalkozott velük, de én azt hiszem, hogy végkonklúziója ugyanaz volt velük szem­ben, amit nekünk szemünkre vet; én azt hiszem, hogy épúgy tartózkodó magatartást tanásított a pártonkívüli urakkal szemben, mint mi. És azt hiszem, ez nem is igen lehet máskép. Hallottam egyszer arról, hogy valaki ren­dezni akarta egy némileg zavart fiuáncziális helyzetű barátját és elment egy igen előkelő pénzemberhez, tanácsot kérve, hogyan rendez­hetné? A felelet az volt: az istenért, ne avat­kozzék bele, mert addig, míg egy oly nagy protek­tor áll az olyanok mögött, kik pillanatnyi zava­rokban vannak, azok sohasem fognak kikeez­melődni abból, mert mindig sokkal nagyobb igényeik lesznek, mint a minőknek meg bírnak felelni. (Derültség a jobboldalon.) T. ház! A t. pártonkívüli urak emlékeztet­nek Mohamedre, sőt bizonyos tekintetben rosz­szabb helyzetben vannak, mert nagyobb elbiza­kodottsággal vannak, mert Mohamed csak egy hegynek prédikált, hogy jöjjön hozzá, de ők kettőnek prédikálják, (Derültség jobbfelől.) és nem tudják megérteni, hogy sem az egyik, sem a másik hegy nem akar mozdulni. (Élénk derült­ség és tetszés jobbfelől.) És ha már a hasonlatoknál vagyunk, az igen tisztelt urak némileg emlékezhetnek Bis­marcknak azon híres emberére, a ki leesett az 5-ik vagy 6-ik emeletről és a kitől esés köz­ben azt kérdezte egy barátja: hogyan érzed magad? — Nagyon jól, — felelt az — föltéve, hogy ez az állapot, már tudniillik az esés, nagyon sokáig tart. Csakhogy az esés véget ér, és akkor a kellemetlen érintkezés a talajjal, vulgo: a választás, nagyon rossz lesz. (Élénk derültség jobbról.) A t. pártonkívüli uraknak utol­jára is egyéni ízlésük és hajlamuk szerint vá­lasztaniok kell. Ne várják, hogy egyik vagy másik hegy hozzájuk megy, mert azok nem fog­nak mozdulni, hanem egyéni rokon- v;;gy ellen­szenvük szerint az egyik rész arra az oldalra fog menni, a másik emerre. (Élénk tetszés jobb­felöl.) Még egy megjegyzésem van, vagy tán kettő is, gróf Apponyi Albert t. képviselő úrnak. 0 utolsó igen szép beszédében a korrupczióról is megemlékezett; igaz, hogy kíméletesebb formá­ban tette, mint mások. Míg mások puszta kéz­zel dobáltak szennyet ós sarat, ő legalább volt oly óvatos, hogy előbb keztytít húzott. De azt hiszem, hogy azzal, hogy szalonképesebbé tette a vádat, moraliter nem tette erősebbé, ellenke­zőleg rosszabbá tette, mert hozzáférhetővé tette olyanoknak is, a kik abban a durva formában, melyben először jelentkezett, okvetetlenül elfor­dultak tőle. Bocsánatot kérek s egymás moralitá­sát kétségbe vonni, azt hiszem, sohasem helyes. A kormány kötelessége megvédeni berniünket privát vagyonunk védelmében. Hock János: Szabadságunkat! Láng Lajos: Azt hiszem, furcsa fogalmai vannak a képviselő úrnak a szabadságról. Ellen­ben a társadalomnak és a jó nevelésnek köte­lessége egymás tisztességét soha kétségbe nem vonni, vagy bizonyítékokkal, konkrét tényekkel előállani. Általános gyanúsításokat a legszebb forma mellett sem szabad hangoztatni, mert így tetszetős alakban még veszedelmesebbek, mint ha visszataszító alakban jelentkeznek. És leg­kevésbbé szabad ezt tennie egy államférfiúnak, kinek ambicziója, — és megengedem, jogos ambicziója, — hogy ne csak kisebbségnek, ha­nem egykor a nemzet többségének is vezére legyen. Mert az az államférfiú, aki maga vonja kétségbe, hogy nemzete többsége tud lelkesedni ideális czélokért, a ki megtagadja nemzetétől, hogy önzetlenül tud követni magasztos eszmé­ket, (Ellenmondás bal felől.) aki maga nem tanú­sít bizalmat nemzetének erkölcsi ereje iránt, a ki maga elfordul nemzetétől: ne csodálkozzék azon, ha az a nemzet nem tud iránta bizalom­mal viseltetni. (Élénk helyeslés és tetszés jobbfelől.)' És, ha tisztelt képviselőtársam kicsiny léssel beszél politikai ellenfeleiről, a kormányon ülő férfiakról és azok szónoki képességéről, engedje meg, hogy azt mondhassam, hogy a szónoki képességet senki sem becsüli nagyobbra, mint én. És, ha a szónoki erő igazsággal és bölcseséggel párosul, ha akadnak oly fér­fiak, a kik azt, a mit az elme fenséges világá­nál megállapítottak, az érzelem melegével tud­ják körülvenni és így bocsátani azt a nemzet szívébe, a szívén keresztül eleven, lüktető vérébe: azok az államférfiak jóltevői nemzetüknek, éle­tük fordulópontot jelent nemzetük történetében. (Élénk helyeslés és tetszés jobbfelől.) De azok az államférfiak, a kik a legfényesebb szónoklattal azt, a mi sokkal fontosabb, a politikai bölcsesé­get nem egyesítik, azok, t. képviselőtársam, szónoki fényes sikereket arathatnak ugyan, de nemzetük életében azt a helyet sohasem fogják elfoglalni. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Meszlény Lajos*. Ezért nagy a minisz­terelnök! (Derültség a bal- és szélső baloldalon. Elnök csenget.) Láng Lajos: És, ha majd egy későbbi tudós lapozgatta fogja az elsárgult okmányokat, gyönyörködni fog azoknak a beszédeknek szép fordulatain, eszmegazdagságán, lendületén, de nem fog elzárkózhatni attól a kérdéstől, vájjon mindezen nagy tehetség nem ártott-e többet,

Next

/
Thumbnails
Contents