Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-514

\ 74 514. országos ülés 1895. november 26-án, kedden. hogy a votum Minerváé dönt. Azt mondja a t. előadó iir, liogy ott az osztrák parlamenti bizottság elnökének elnöklése lehetetlen, mert az ügyrend szerint mindkét elnök jelen van. T. ház és t. előadó úr, méltóztassék a törvénynek világos szavait figyelembe venni, a 35-ik §. így hangzik: »Együttes ülésben a két bizottság elnökei felváltva, egyszer az egyik, másszor a másik fognak elnökölni.« Hegedüs Sándor előadó: De jelen van mind a kettő! Polónyi Géza : Szívesen konczedálom, hogy az 1867: XII. tez. 35. §-a nem rendelkezik arról, hogy az elnöknek, a közös bizottságban ülésező, egyszer osztrák, másszor magyar elnöknek van e szavazati joga vagy nincs, de okoskodás révén el kell jutni ahhoz, hogy ott a votum Minerváé a döntő, mert, ha nekem nincs igazam, akkor köszönöm a tisztelt előadó urnak, hogy bebizonyította, hogy az a törvény roszszabb, mint én azt állítottam, mert, ha nincs votum Minerváé, akkor előállhat a szavazatok egyenlőségének azon rendje, hogy nem keletkezik a közös ügyek kérdésében érdemleges határozathozatal. Hegedüs Sándor előadó: Hiszen így is van! Polónyi Géza: Én azt tartottam, hogy önök jobb törvényt csináltak; önök bebizonyították, hogy rosszabb törvényt csináltak. Ezt akartam bebizonyítani. Elnök: Üt perezre felfüggesztem az ülést. (Szünet után.) Elnök: Kérem, foglalják el helyöket, az ülést újra megnyitom, A sorrendben, gondolom, Horánszky Nándor képviselő úr következik, miután jelentenem kell a t. háznak, hogy Helfy képviselő úr beteg, így szólásjogával nem élhet. Következik tehát sorban, az indítványok beadása rendje szerint, Horánszky Nándor t. képviselő úr. Horánszky Nándor: T. képviselőház! A t. előadó urnak imént elhangzott beszédére lesz szerencsém előadásom folyamán, annak egyes részeibe beosztva, válaszolni és azokra reflekcziókat tenni. Előzetesen csak annyit jelentek ki, hogy mivel az anyag, a mely e hosszú általános tárgyalásban fölmerült, oly nagy, hogy abból ki kell selejteznem mindazt, a mi részint irreleváns, részint beszédem keretébe be nem illeszthető : a dolog természetéből folyólag tehát foglalkozni fogok először magával a budgetkérdéssel, azután az általános pénzügyi és közgazdasági helyzettel, a mennyiben azt az előadó úr is említette, végül szólani fogok a politikai helyzetről is, melyről t. barátom, az előadó, sok komoly dolgot mondott, de sok tréfás dolgot is volt szíves — a háznak némi mulattatására — előadni. Beszédem tulajdouképeni czélja a rekapitulálás azokon a tereken, a melyeket említettem, és mindjárt bevezetésül konstatálása annak, hogy sem a tisztelt előadó úr beszédében, sem azokéban, a kik előtte a költségvetéssel foglalkoztak, nem találtam oly figyelemreméltó vagy megokolt kifogásokat, melyek budgetbeszédem ellenében felhozva, czáfolatot kivánnának. Mielőtt azonban rátérnék felszólalásom igazi czéljára, legyen szabad egy kontroverziát elintéznem a t. pénzügyminiszter úrral, ki a tárgyalás folyamán tartott egyetlen beszédében úgy nyilatkozott, hogy arra az eljárásra, melyet én budgetbeszédemben követtem, jobban ráillik a könnyelműségnek és az őszinteség hiányának vádja, mint az övére. A t. miniszter úr, mielőtt e verdiktet kijelentette volna, így összegezte ítéletének motívumait. Azt mondta, hogy én egyfelől követelem az organikus reformokat, másrészt szuverén megvetéssel tekintek mindenre, a mi történt. Közbevetőleg legyen mondva, ezt nem tettem, mert csak kritikát gyakoroltam, de semmi lenézéssel nem voltam aziránt, a mi történt; ez szándékomtál távol állt. Továbbá azt mondta: követelem, hogy találja meg a kormány az eszmét, de másrészt nem jelölöm meg azon nagyszabású eszméket, a melyek szolgálatában a kormányt szívesen látnám. Közbevetőleg ismét megjegyzem, hogy ez nem az én feladatom, a mi nem azt jelenti, hogy e nagyszabású akczióra nézve ne volnának nézeteim, hanem ez kettőt jelent: az egyik az, hogy ilyenekkel a kormánynak szolgálni nem nekünk az ellenzéken kötelességünk; (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) de, ha tenném is, legfeljebb úgy járnék, mint jártunk azokkal a többi eszmékkel, melyek szintén az ellenzék padjairól kerültek oda, azonban profanáitattak. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) Végül azt monda, hogy megtámadom a budget emelkedését, de perhorre*zkálok minden oly intézkedést, mely arra irányúi, hogy a budget tételei ne emelkedjenek. Ezt sem tettem. Perhorreszkáltam és kritizáltam, és az ország érdekében nehezteltem azt, hogy a t. kormány az ország nehéz pénzügyi viszonyai közt kellő kritikát a budget összeállítása tekintetében nem gyakorol s nem igyekszik arra a takarékosságra, a melyre ily körülmények közt a kormánynak evidens kötelessége volna igyekezni. Még pedig két irányban. Egyfelől, hogy újabb fölösleges terhekkel az állambudgetben ne találkozzunk, másfelől pedig, hogy ha az alkotott törvényekből kifolyólag olyan terhek előállanak, a melyek elől ki nem térhetünk, igyekezzék más úton, az organizmusnak egyszerűsítése által, a létező berendezkedés olyatén reformálása által, a mely a megtakarítást ily irányban