Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-514

514. országos ülés 1895. november 28-áu, kedden. j 73 nak a miniszternek akár indirekt, akár direkt intézkedéséről szó nincs, mert felelőssé tenni a miniszter urakat és ezzel szolidaritásban a kormánypártot oly dolgokért, melyeket a törvényhatóságok saját autonóm jogkörükben követtek el, legyenek helyesek, vagy nem helyesek, mégis igen túlságos következtetés és nagyon igazságtalan eljárás. (Úgy van! jobbfelöl.) Az ország helyzetére kell még kitérnem. Ez oly sötét színben volt lefestve, és csakugyan hallottam, nem ugyan nyilvános beszédben, de sóhajtásban már azt is, hogy odáig vagyunk, hogy nem is érdemes élni, úgy, hogy én megvallom, már egy öngyilkossági jelenettől féltem itt a képviselőházban, (Mozgás.) Bocsánatot kérek; nincs senkinek szándoka és legkevésbbé van ez nálam tagadni, hogy az ország némely részeiben igen nehéz mezőgazdasági, sőt általában gazdasági élet fejlődött ki. De ezekkel a jelenségekkel egész Európa minden államában talán nagyobb mértékben találkozunk, mint itt. Ezeknek a sérelmeknek orvoslására általános vádakban, és hogy úgy fejezzem ki magamat, mint gróf Apponyi Albert, organikus rendszabályokban konkrét indítványok és tervek nélkül azokra vállalkozni egyáltalán nem lehet. S miután az országnak helyzetét mindenképen úgy tüntették fel, mintha az visszaesnék, mintha az szegényednék, mintha az nagy mértékben hanyatlanak: engedje meg a t. ház, hogy én e tekintetben adatok híján megkérdezzek mindenkit általános szempontból, mert a helyi bajoknak és a helyi sérelmeknek orvoslását, — elismerem, — szükségesnek tartom, hogy általános szempontból milyen mértéket alkalmaz a tudomány és a gyakorlati élet egy ország hanyatlásának vagy emelkedésének megmérésére? Én — bátran mondom — elfogadok a tudomány és a gyakorlat részéről bármely általános mértéket, mert általánosságban az ország helyzetét akarjuk mérni; hogy bebizonyítsam azt, hogy ez az ország általában véve nem hanyatlik, hanem erőteljesen fejlődik és vagyonosodik, úgy kulturális, mint közgazdasági téren. (Úgy van! jobbfelöl.) Ugyan, hogy lehet évtizedeken keresztül hanyatlásról beszélni, mikor a forgalom évtizedeken keresztül nagy mértékben emelkedik? Hogy lehet évtizedeken át szegénységről beszélni, mikor minden betét, földérték, házépítkezés, gyáralapítás stb., szóval minden, a mi nemzetgazdasági életre vall és mutat, folytonosan rohamos fejlődést tűntet fel? (Mozgás a szélső baloldalon.) Hogy lehet hitelvesztésről és romlásról beszélni, mikor a kamatlábtól a betétekig minden csak fejlődésre, javulásra vall? Ezek az átlagok és ezek a nagy dolgok adják igaz mértékét az ország egész helyzetének. Igaz, nem szabad engedni, hogy e nagy eredmények mögött a szenvedő kisiparnak vagy kisgazdának bajairól megfeledkezzünk, mert ezeken segíteni kell, de eltagadni ezeket a nagy dolgokat azokhoz a nagy bajokhoz képest, igazságtalan, helytelen és az ország rovására történik. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ennek következtében tehát én azt mondom, hogy ha eszményt keresünk, és ha azt kérdik tőlünk, hogy mi az eszményünk, mondjuk azt, hogy eszményünk a költségvetésben, eszményünk a mindennapi dologban, eszményünk a mindennapi ábrándozásban, a mindennapi erőfeszítésben, a mindennapi munkában egy művelt, erős, minden ízében szabad Magyarország. (Élénk helyeslés jőbbfélöl.) Ajánlom a költségvetést elfogadásra. (Élénk tetszés és éljenzés a jobboldalon.) Elnök: Polónyi Géza képviselő úr szavai értelmének helyreigazítása végett akar szólani. (Nagy zaj.) Polónyi Géza: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A tisztelt előadó úr az én tegnapi felszólalásomat két irányban értette, illetőleg magyarázta félre. Az egyik az, hogy én tegnap idéztem Goluchowsky, (Halljuk! Halljuk!) a közös külügyminiszteri! ek a delegáczióban a bemutatkozáskor tartott beszédét, a mely szó szerint azt foglalta magában, hogy ő az összmonarehia érdekeit és miután ezen összmonarchiában Magyarország mint annak része benfoglaltatik, tehát ennek is érdekeit szívén fogja viselni. Most a tisztelt előadó úr azt imputálja nekem, — különben köszönettel veszem, hogy kijelentette, hogy helyteleníti e nyilatkozatot és sajnálom, hogy nem tette meg akkor, mikor ott jelen volt, — hogy én a külügyminiszternek ezen nyilatkozatáért a 67-iki kiegyezést tettem felelőssé. Bocsánatot kérek, én ezt tegnap nem tettem, mert azt teljesen megérthette beszédemből, hogy az egyén tévedéseit nem írtam az intézmény rovására, és úgy kérem szavaimat értetni, hogy ha Magyarország a 67-iki kiegyezés alkalmával nem tette volna lehetővé, hogy legyen oly külügyminiszter, a ki magyarul nem tud s a magyar alkotmányról fogalma sincs, akkor nem következtek volna be ilyen külügyminiszteri nyilatkozatok. Tehát nem ezen nyilatkozatáért, hanem azért teszem a 67-iki alkotmányt felelőssé, hogy olyan külügyminiszter lehet, a ki sem magyarul nem tud, sem az alkotmányt nem ismeri. A második, — csak egy pár pillanatra kérem a t. ház türelmét, megérdemli, hogy ilyen tekintetben köztünk félreértés ne legyen,— a második dolog sokkal fontosabb. A t. előadő úr azt mondta nekem, hogy én helytelenül értem, illetőleg nem is értem a delegácziónak ügyrendjét, midőn azt állítom, hogy lehetséges a delegáczióban egy közös szavazás esetében az,