Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.
Ülésnapok - 1892-514
514. országos ülés 18W. november 26-án, kedden. 159 a ház, vagy sem, neveztetnek-e a mi szónoklataink obstrukcziónak, vagy pediglen budgettárgyalásnak. Hanem igenis, fontos az, t. képviselőház, a miről nem nyilatkozott a miniszterelnök úr, hisz ez azon előkészület, a mely bármikor történjék a választás, az ellenzékre nézve lehetetlenné teszi, még kevésbbé, mint a múltban, hogy nyilatkozatra birja a nemzetnek valódi véleményét a választási urnánál, csak annyira is, mint eddig, tudniillik a választási lisztáknak meghamisítása. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én ezért csatlakozom gróf Pongrácz Károly határozati javaslatához, a ki egy parlamenti bizottság kiküldését, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) és ennek a visszaélésnek megvizsgálását és kiegyenlítését kivánja. Bocsánatot kérek, t. képviselőház, hogy a ház türelmét igénybe vettem. (Halljuk! Halljuk!) Befejezem szavaimat egy szomorú érzéssel, a mely, azt hiszem, nyomasztólag hat minden gondolkodó politikusra, de nem csak politikusára hazánknak, látván, hogy mily ünnepélyekre készülünk, mily fénynyel, mily zajjal egy ezredévet ünnepelni, azon politikai nagyságoknak áldozni századok hosszú küzdelmei után, a kik Magyarországot megalapították, a magyart, e testvértelen ágát nemének, ide beültetek e földbe, a kik tudtak bölcs, erélyes, önfeláldozó politikájukkal az elhagyott, egyedül álló magyar nemzetnek testvéreket találni, testvéreket a nemzetiségekben, szent Istvánnak legliberálisabb alapintézkedései nyomán, a mely testvériséget azután a gyenge magyar kormányok egyesülve a bécsi kormányok, a bécsi udvari párt befolyásának intrikáival, lassankint ellenünk fordítottak, a mely politika volt gyakorlatilag eszközlője annak, hogy először a török hódoltság után Horvátországban a lakosság kiözönöljék a sziavon megyékbe, ezáltal Szlavónia tekintessék horvát területnek, a mely addig szorosabb függésben volt az anyaáüamtól; három megye pedig, mely Magyarországé volt, odaadatott 1867-ben a fehér lappal együtt Horvátországnak. Tehát a magyar lojalitással szemben kétségtelenül nem tapasztaltuk ezt ugyanazon bécsi kormány részéről, a melynek két feje, a sasnak két feje, a kamarilla és a soldatesca együtt marczangolta Magyarországot és azon horvát hazafiakat is, a kik magyarérzelműek voltak és egyes férfiaiban példátlanul remek a Zrinyicsalád és a másik nagy jelességíí család, a Frangepán-család utolsó férfiai a magyar poli, tikusokkal együtt vérzettek el osztrák vérpadon, vagy haltak meg a börtönben. (Úgy van! a ssélső baloldalon.) Most, t. ház, semmi vigaszt sem találunk a külpolitikánkban sem, a mely felett a magyar parlament, a magyar diplomáczía nem rendelkezik, de nem tudunk önhatalmúlag intézkedni a nemzetiségi kérdésekben sem. A magyar zászlónak nem bírtuk azt elérni, nem mertük, úgyszólván, a millenáris bizottsági ülésben is azt mondani, hogy tűzessék fel a királyi várlakra a milleninm alkalmából. Azt onnan a családi színek kiszorítják. T. ház! Ki volna e házban, a ki a legőszintébb lojalitás, törvénytisztelet és a király iránti hódolat hatása alatt ne állana, de ki nem vetné fel a kérdést, hogy hát a nemzet nem tartozik-e a király családjához, és a nemzet színei nem a király színei is? (Zajos tetszés a bal- és szélső baloldalon.) Hát miért nem foglalhatnak ott a színek helyet, midőn ezzel ki kell mutatni nemzeti államiságunkat és önállóságunkat ? (Élénk helyeslés a bal- és szélső báloldalon.) T. ház! Mohács előtt volt az, midőn Ferdinánd királynak egy követe, Hertertstein, Lajos király udvaránál lévén, ezen szavakra fakadt, midőn látná, hogy minő vigalom közt készülnek a törökök ellen: »Soha még nem láttam, sem nem hallottam, hogy egy ország nagyobb tombolások közt veszett volna el, mint Magyarország!« T. ház! Lehet, hogy talán azzal a nálunk a történet által indokolt búsmagyarsággal, de én vigasztalót, reményt nyújtót politikai helyzetünkben nem látok. (Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) Azért én nem is csatlakozhatom azokhoz, a kik a budgetet elfogadják. (Helyeslés a bal- és szélsőbalon) De, hogy egy vígabb dolgot mondjak, ismét a magyar természethez illőn, mely sírva vígad, legyen szabad az erdélyi hadjáratokból egy példát idéznem. Midőn az orosz és osztrák hadsereggel szemben egy ma gyár tábornoknak kellett állani, a ki valóban íegendaszeríí hőse a szabadságharcznak, s a kit nekünk a nálunk még szerencsétlenebb Lengyelország adott testvérisége zálogául: ez Bem volt, ki az ő honvédseregével nem négyszerötszörte nagyobb erővel, mint a hogy az akkori idők és e hadvezér egyik költője, Petőfi megírta, de tízszeres erővel is szembeszállott, és ha vereséget nem szenvedett, ezt csupán oroszlán bátorságának, veszélyt nem ismerő harczi szellemének, — viszont a vereségét nem tábornoki talentuma hiányának köszönhette. Épen a vízaknai csata után történt, hogy Bem, Szeben felé húzódván, visszavonulás közben Szebenből Puckner tábornok éjjel kijött, s körülkerítette háromnegyed részben Bem táborát, hogy az egész tábort elfogja és megsemmisítse; Bem azonban a negyedik oldalon kivonulván táborából, Szebent elfoglalta és ekkor a magyarok azt mondták, hogy nincs már más hátra, menjünk ki, fogjuk el s lőjjük agyon Puchnert. De
