Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-514

514. smágos ülés 1896. november 36'in, kedden. 155 elnök úrnak elnöki székfoglalásáról elmondhatjuk, hogy hasonló körülménynek köszönheti az ő miniszterelnöki születését, egy bizonyos temetésnek, a mely temetés elől a miniszterelnök úr, — akkor a ház elnöke — Kolozsvárra utazott a státus gyűlésre, midőn az egész státus itt volt azon a temetésen, (Igaz! a szélső halóidalon.) mikor a parlament elnökének kötelessége lett volna, hogy a nemzet élére álljon és közvetítse a király és a nemzet közt azt a rendkívüli gyászt, a mit egy hazáárt feláldozott élet, le mondásokban eltöltött száműzetés árán megérdemelt Kossuth attól a nemzettől, melyet mindig önzetlenül és minden jutalom reménye nélkül szolgált. (Helyeslés a szélső haloldalon) Akkor meg kellett volna mutatnia a miniszterelnöknek jelenléte által, hogy nincs pártkülönbség a magyar szívekben, hiszen kiváló kath, egy háznagy ok is jelen voltak ott, nemcsak az egyházpolitikust tekintvén az elhunyt nagyságában, midőn egy nagy hazafinak az elismerést, a tiszteletet kell megadni; s ez nem zárja ki azt, hogy a leglojálisabbak legyünk szívünkben a felkent fejedelemmel szemben. (Igaz! Úgy van! a széhö haloldalon.) Akkor bizonyára esett volmi egy fénysugár a koronából is arra a ravatalra, melyre az egész nemzet könyei és virágai hullottak, ha közbe nem áll a miniszterelnök úr, ki távollétével tündökölt. (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) Hiszen volt egy megelőző gyászeset, mely példát mutat arra, hogy a magyar hazafiaknak mi a kötelességük akkor, hogyha honfiúi érzelmeiket meg kell mutatni, bár áldozatok árán. Meghalt a haza bölcse, Deák Ferencz, nagy politikai ellenfele Kossuthnak. Kossuth nem jelenhetett meg, hanem küldött ravatalára cziprus lombot, s azzal jelezte azt, hogy eltérések az életben, a politikai harczok küzdelmében megvoltak, de Istenre és a történelemre bizzák, hogy ítéljen közöttük, melyik szolgálta hívebben, becsületesebben a magyar nemzet önállásának ügyét, s nem kételkedem, hogy a történelem úgy fog ítélni, hogy eltérések lehettek s tévedések is lehettek a műköflési irányokban, de mindkettő nagy, szeplőtelen politikai jellem volt. (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) így kezdődött egy miniszterelnöki karrier, melyről el lehet mondani azon szavakat, miket Kossuth mondott az egyházpolitikai javaslatok születésére. Ám expiálja valaki tettekkel. Hiszen Láng Lajos t. képviselőtársam azt mondotta, hogy nem a szavakat kell megítélni, hanem a tetteket, ne a szónoklatokat nézzük! Mintha azt mondta volna, hogy lehet nem okosan beszélni, de lehet okosan cselekedni, és mintha ez védbeszéd akart volna lenni a miniszterelnök úr mellett. De eddig mely cselekedetek vannak a miniszterelnök úr múltjával egybekötve? Még egy alkalmat megragadott, midőn a miniszterelnökök sorából a legelsőt, gróf Batthyány Lajost eltusolta a legutolsó magyar miniszterelnök, mint a ki nem méltó talán arra a díszes sorozatra. Valóban úgy is lehet, a mely polczon Bánffy Dezső van, ott gróf Batthyány Lajosnak nem nagyon van méltó helye. (Igaz! Úgy van! a szélső balolda'on.) Ezen politikájának koroláriuma pedig azon nagyszerű nyilatkozata, hogy a Zágrábban letiport magyar zászló, az nem is magyar zászló, csak véletlenül háromszínű vászonból összerótt valami. A lefolyt budgetvita alatt vörös fonálként húzódott a ház tárgyalásán át a horvát kérdés. E vörös fonálon függ Damokles kardjaként az általános, nagy nemzetiségi kérdés, a melynek rettenetes tüneteit tapasztaljuk napról-napra, melyeket kegyelem osztogatásával nem lehet megszüntetni, melyeket csak a legerélyesebb, leghatározottabb politikával lehet, visszaverni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De hogyan, t. ház? Midőn azon általános kompozicziót látjuk a magyar nemzet kebelében és a pártéletben, ugyan vájjon akkor remélhetjük-e, hogy kifelé tudunk erélyes politikát teremteni, a melylyel a magyar szupremácziával, a magyar nemzet fölényével a nemzetiségeket rentre s a törvénytiszteletre tanítsuk meg? (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) Csak egy mód van arra, miként lehessen Horvátországban a teljes jogrendet, a magyar állam fölényének a tiszteletet megszerezni: a magyar történet ismerete és ismertetése magunk részéről egyfelől, másfelől páriunkpolitikájának végrehajtása, de legalább végrehajtása az 1867 : XII. törvényczikknek, mely szerint a megtépett zászló vitessék vissza, de a magyar hadsereg élén és mindenütt, a hol a legfőbb hadár megjelenik, a magyar nemzeti zászló ott lobogjon, a magyar király lakásán foglaljon helyet és nyíltan és mindenütt a középületeken Horvátországban. (Helyeslés a bal- és szélső hal oldalon.) Mert hiszen ott van a példa, t. ház, hogy odaírták a horvátországi hivatalokra a »királyi« szót, de már az »m« betűt, hogy »magyar királyi*, nem merték odatenni, s így azután beszélnek a horvátok horvát királyságról, de nem ismerték el a magyar királyságot s az anyaállamot. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) T. ház! Mindenütt érvényt és tiszteletet kell szerezni a magyar nemzeti lobogónak szent István birodalmában! E zászló alatt hódították meg szent László és Könyves Kálmán Horvátországot; e zászló alatt szereztek tiszteletet évszázadokon át a magyar törvényeknek, és magyar lojalitással és testvéri érzelemmel sze20*