Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-513

150 618. országos ülés 1895= november 2S-én, hétfőn. likus papságtól, hogy ne iparkodjanak az ezer sebből vérző nemzet testén a felekezeti villongás felkorbácsolásával még egy, tán valamennyinél súlyosabb sebet ejteni, a mi aligha lesz elkerülhető, h oly hazafiatlan nyilatkozatok köztudomásúakká válnak, a minőről a múlt napokban Matkovits Tivadar képviselőtársam megemlékezett. Az a katholikus papság, mely súlyos körülmények közt gem tévesztette el a hazafiság útját, mely az utóbbi években sok helyütt a magyarosodás érdekében oly hazafias tevékenységet fejtett ki, vegye figyelembe azt, hogy a magyar törvényhozás nem politikai pártok szerint alakulva alkotta meg a reformtörvényeket, «őt most már egyhangúlag követeli azoknak végrehajtását, mert ha ezt figyelembe veszi, be kell látnia, hogy az az út, melyet egyesek felekezeties elvadulásukban maguknak kijelöltek, a jó hazafi útja nem lehet. Nagyon helyesen tette gróf Szapáry Gyula képviselő úr, hogy rámutatott a képviselőválasztásoknál s a választók összeírásánál gyakorolt visszaélésekre, mert e tekintetben a belügyminiszter úrnak védekezése és statisztikája engem megnyugtatni nem tudott. Tény az, hogy a választásoknál léptennyomon látjuk a kormány erőszakosságát, hogy a választók névlajstromának összeállítása tendencziózus. Csakhogy ezek a bűnök nem új keletűek, azokat még a Lónyay-kormány inaugurálta, s folytatta a Tisza-, a Szapáry-konnány, s ezeknek ebbeli tudományát egyszerűen kisajátította a Bánffy-kormány. Végtelenül sajnálom, hogy gróf Szapáry e bajokat nem kívánta orvosolni akkor, mikor az állásával járó politikai súlyánál fogva segíthetett volna. Vagy a mi államférfiainknak politikai bölcsesége csak akkor nyilatkozik meg, mikor a kormány padjairól az ellenzék padjaira szorulnak? De mert az igen tisztelt képviselő úr e tekintetben védeni aligha tudja magát, magam sietek segítségére. Ez a mi magyar népünk a 67-iki kiegyezés »nagy vívmányaiért* sehogysem tud lelkesülni. Kitörűlhetlenűl van lelkébe írva a függetlenség utáni vágy, a mire nagy idők s nagy emberek tanították. Ezt a magyar népet szép szerével nem lehet az urnához csalni, hogy vétójával a már annyiszor diszkreditált kiegyezést szankczionálja. De a közösügyes alapon álló 8 hatalmon levő pártnak többség kell minden áron, lehet, mert egyesek azt hiszik, hogy különben még a 67-es kiegyezés silány vívmánykái is elvesznek, lehet, mert görcsösen ragaszkodnak a hatalom előnyeihez, meghamisítják tehát a választásokat, kijátsszák a törvényt úgy, a hogy lehet. Eltagadhatlan igazság az, hogy Magyarországon a 67-es alapon álló pártnak többséget szerezni csak a választási törvény kijátszásával lehet. Nem kizárólag a Bánffy- kabinetben van meg ez a hiba, hanem a 67-es rendszerben, abban a rendszerben, melyben a képviselő úr annyi ideig evezett, s evezik ma is. És hiába siet e rendszer mentegetésére, vagy eljárásának védelmére a belügyminiszter úr, higyje el, az ő argumentumai inkább naivak, mint körmönfontak. A lapok konstatálják, hogy az 1896-ra történt választói névjegyzék kiigazításánál tengersok ellenzéki választót kihagytak. Ha az egyes vidékekről beérkező panaszokban levő számokat összeadjuk, sok ezerre rúg a kihagyott ellenzékieknek száma. A belügyminiszter úr kimutatja, hogy az ország választóinak száma 1895-ről 1896-ra csak 8000-rel fogyott. Hol van hát az a sok kimaradt választó? Várady Károly képviselőtársam ugyan kimutatja, hogy a miniszter úr nem jól tudja az egyszeregyet, de én elfogadom a miniszter úr kimutatásit, sőt csodálkozom, hogy nem oly statisztikát tár elénk, mely szerint növekedett a választók száma. Hisz ezt is megtehetné, a nélkül, hogy pártja érdekeit sértené. Ha csak az a czél, hogy az ország választóinak száma nagyobb vibrácziót ne tüntessen fel, bátran ki lehet hagyni akár 100.000 ellenzéki választót, könnyű az egyensúlyt helyreállítani, csak be kell írni ugyanannyi jogosulatlan kormánypártit. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Jelenleg is nem az a nagy sérelem, hogy az ország választóinak száma 8000-rel apadt, hanem, hogy a névlajstrom tendencziózusan van összeállítva. (Igás! Ügy van! a szélső baloldalon.) Aztán meg azt a választói névjegyzéket nem is 1895-ben hamisították meg egyes összeíró küldöttségek, hamis az már húsz esztendő óta. Hát a tisztelt képviselő urak, különösen az ellenzékiek, jelölt korukban nem vették észre, hogy egyes nagy, vagyonos ellenzéki községek mily kevés választóval birnak, mily elszegényedett kis községekből csak úgy özönlik a sok kormánypárti szavazó. A választási törvény hiánya alkalmat ad az ilyfajta visszaélésekre, nem kell hozzá egyéb, csak egy kis rosszakarat. Beismerem, hogy vannak az országnak törvényhatóságai, melyekben az összeíró küldöttségek a törvény tisztel etet a politikai becsületességgel egyesítek. Tartozom annyi lojalitással a belügyminiszter úrnak, hogy kijelentsem, ezek közé tartozik az ő megyéje, Tolna is, sőt ezek közzé tartozott már akkor, mikor a miniszter úr ott alispán volt. De nem így vagyunk ám az ország leg-