Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-513

513. országos ülés 1895. míg a magyar kormány részéről legkisebb akadály sincs arra, hogy a valuta rendeztessék, addig részben az államadósságnak elvállalása, részben a közös bankadósság elég akadályok arra, — a pénzügyminiszter úr kell, hogy nekem igazat adjon — hogy az osztrákok maguk elégségesek arra, hogy megakadályozzák a valutának rendezését is, így megakadályozzák azon feltételnek teljesülését, a melynek teljesülésétől teszi függővé gr. Apponyi Albert az önálló bank létesítését. De nézzen széjjel a t. képviselő úr más területen is. Ott van a mi mélyen tisztelt képviselőházi elnökünk, az ő boldog igazságügyminiszteri emlékeivel. Ki ne tudná, mily rendkívüli hatalmas és nagy ütközetet folytatott velünk a konzuláris bíráskodás kérdésében, mily rettenetes sürgős volt az a törvény, a melyet nagy ütközetek után mindig hévvel és harczi kedvvel vívtunk meg, magyar törvény is lett belőle, ott is fityeg a törvényházban, ki is van hirdetve és íme az a rettenetesen sürgős 1895-iki törvény még mai napig sem látott a gyakorlati életben napvilágot. Miért ? Mert elég egy osztrák diplomata részéről kijelentett aggodalmas szó, hogy a gyönyörűséges 1867-iki XII. tcz. mellett Magyarországnak nemcsak akarata, de még törvényei is- semmibe se vétessenek. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hát, t. ház, mindegek a példák eléggé oktatnak engem arra, hogy a kormánynyal szemben, a mely az 1867 : XII. tcz. alapján áll, bizalommal ne viseltessem. De, t. képviselőház, a választók névjegyzékében való jogkonfiskálással szemben, hallom, hogy többen azzal argumentálnak, hogy ez csak szabatosítása a névjegyzékeknek. Nem akarok ezzel foglalkozni, lesz alkalmam máskor, de egyet mégis kell konstatálnom. (Halljuk! Halljuk!) Ha önök azt hirdetik, a mint a vitát bevezető igen tisztelt előadó úr is hangsúlyozta, és a pénzügyi bizottságban napról-napra halljuk, hogy a nemzet vagyonosodik, hogy tőkeereje gyarapodik és ugyanakkor konstatálják, hogy egy országban, a hol vagyoni czenzushoz vau kötve a választók száma, a választók nem gyarapodnak, hanem fogynak, akkor csak kettő közül választhatnak: vagy szemfényvesztés és ámítás a nemzet vagyonosodása, vagy hamisítják a választási névjegyzéket, mert a kettő együtt nem fér meg semmiféle logika szerint, (Helyeslés a szélső haloldalon.) Ma miként áll a dolog? A függetlenségi és 48-as párt ezen 27 évi múltból elég erőt merít arra, hogy büszkén álljon a nemzet előtt mint az egyedüli, a mely megjelöli az utat, a melyen e nemzetnek nagy alkotásaiban boldogálnia lehet és kell. (Úgy van! a szélső balnovember 25-éu, hétfőn. ^49 oldalon) Nem kell semmi egyéb sem hozzá, minthogy ez a párt széjjel nézzen a 67-es alapon álló pártok és azok töredékei közt. Az a nagy párt, a mely 1867-ben ezt a kiegyezést megalkotta, ma már áll az intranzigens és tranzigens 67-es liberális pártból, a fúzióra hajlandó és nem hajlandó nüánszokkal, áll a pártonkivüliek táborából, ismét két árnyalattal, az egyik a fúziónak balra, a másik a fúziónak jobbra való létestílését óhajtja, és áll a nemzeti pártnak táborából: mindmegannyi más és más demarkaczionális vonalak a közjogi kérdés megítélése szempontjából. Mihelyt e függetlenségi és 48-as párt tudatára ébred annak, hogy egységes erejével tömörítve, kitartó akaratával küzdenie kell és megmutatni e nemzetnek azt, hogy egy eszme, egy ideál lelkesíti: Magyarország önállósága és függetlensége, akkor annyi önfeláldozás mellett, a melyet ez a párt tanúsított, a győzelem reménye nem maradhat el. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) És én ennek a jobb jövőnek a reményébe vetett hittel zárom be szavaimat azzal, hogy e pártnak diadalmaskodnia kell; mert a haza érdekében kell diadalmaskodnia, nem fogadom el a költségvetést, hanem ajánlom Ugron Gábor tisztelt barátom határozati javaslatát. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Illyés Bálint jegyző: Lukáts Gyula! (Élénk felkiáltások: Holnap! Ma!) Lukáts Gyula: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A költségvetési vita alkalmával az ellenzéki szónokok többször aposztrofálták a közerkölcsök hanyatlását hazánkban, s a kormánynak a nemzetiségi kérdésbea tanúsított mulasztásait. Én is e félig letarolt mezőn fogok böngészni, csak rövid ideig, mert mondandóimnak egy részét majd a belügyminiszter, vagy a horvát-szlavön miniszter urak költségvetésének tárgyalásánál leszek bátor előadni. (Halljuk!) Mielőtt tulajdonképeni tárgyamra térnék, pár szóban gróf Szapáry Gyula képviselő s a belügyminiszter úr beszédével akarok foglalkozni, helyeselvén azon intencziójukat, hogy az egyházpolitikai törvények végrehajtásában a lehető kímélet és tapintatosság alkalmaztassék, nehogy ezredéves fennállásunknak ünnepségét a felekezeti harcznak rútsága homályosítsa el. Szükség van a tapintatos eljárásra azért is, mert a községekre hárított költségek miatt, a törvények végrehajtását még azon oldalról is kezdik rossz szemmel nézni, a hol a reformjavaslatokat a legnagyobb örömmel üdvözölték. De mikor a kormányt az egyházpolitikai törvények végrehajtásánál kíméletre ösztönzöm, joggal elvárhatjuk azoktól, kik e törvények megalkotását nem helyeslik, különösen a katho-