Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-513

14S 518. országos ülés 1895. BOTember 25-én, pénteken. mok meghamisításával akarja megvédeni. (Helyeslés a szélső baloldalon) Volt elég példa a históriában. Az a pair-schub-elmélet, mely ellen annak idején talán kevesebb sikerrel, mint ma, szót emelek, mely Magyarországon ma már mindennapossá kezd válni, mely annak idején tömegesen ezéloztatott, X. Károly idejéből való. Méltóztatnak emlékezni, midőn az aucienneregime-t^ összes remanencziáival együtt elsöpörték, midőn a nép a pair-sub és a választási lajstromok meghamisítása miatt barrikádokról törte meg áz akkori kormányt, és az a nép az új charta megalkotásánál első tényének tekintette, hogy a törvénytelenül kinevezett paireket. mind eltörülte és helyes választási törvényt alkotott. Volt ily korszak Angliában is 1750 körül, melyet világosan és szépen megír az a Dodington, a ki később lord Melcomb név alatt ismeretes, és ki óva int minden nemzetet és társadalmat, hogy a megvesztegetéssel szerzett mandátumok rendesen meg is vesztegethetek, (Helyeslés a seélsö baloldalon.) esak azzal a különbséggel, hogy az, ki megvesztegetés utján csempészi be magát a nemzet törvényhozó termébe, mikor saját szavazatát értékesíti, rendesen óvatosabb, mint az, ki véle szemben érvényesítette szavazatát, a maga részéről ezt nem is tartja kompromissziónak, de mikor lekerül a választási piaczra s ott látja, hogy 5 forintért, 10 forintért liczitáczióval, szabad a vásár, akkor maga is azt mondja, hogy ezek gazemberek. Nem szabad két mértékkel mérni; semmi kétség sincs az iránt, hogy egy nemzet alkotmányát, institnczióinak jövendőjét semmi sem mételyezteti és veszélyezteti jobban, mint a korrumpált választások, a vesztegetés és a választási lajstromok meghamisítása. Csak még egyet akarok felemlíteni, a hadbíráskodás kérdését; bocsánatot kérek, hogy erre visszatérek. (Halljuk! Halljuk!) Itt van az 1867. évi XII. t.-cz., annak gyakorlati, életbe vágó valósítása. Hány év óta küzdünk a katonai bíráskodás törlése mellett, s a mellett, hogy a magyar állampolgár a hadsereg kötelékében is legyen polgár, s ne legyen idegen hatalom intézményének alá vetve. Itt van a törvények egész légiója: Az aranybulla 7. czikke, az 1848. III. tcz. 6. §., az 1867. XII. tcz. 14. §-a semmi kétséget sem hagynak fenn az iránt, hogy a katonák feletti bíráskodás béke idején az ország területén soha senki más kezében nem lehet, mint a magyar kormány kezében és mégis azt az egyet sem tudtuk elérni, hogy ez a kérdés végre valahára rendeztessék. De, t. ház, ennek az állapotnak egyetlen egy módon lehet véget vetni. A nemzet és a király közti bizalom helyreállhat, helyre is fog állni. A pragmatica szankczió nem olyan törvény, mely önállóan lenne megítélhető, vannak előzményei és vannak következményei. Itt van az 1715. III. tcz., itt van az 17-91. X. tcz., melyek minden kétségen kivfíl állólag bizonyítják, hogy Magyarország hosszú történelmi fejlődés után önálló, teljesen független ország maradt, melynek jogaiba soha idegen állami beavatkozás nem volt biztosítható. A függetlenségi és 48-as párt akkor, midőn az időhöz kötött s bizony OÉL határidőre vállalt kötelezettségek tekintetében szívesen elismeri, hogy addig, míg a 67. XII. tcz. érvényben fennáll, azok teljesítendők, egyebekben annak a törvénynek alapjában való megváltoztatását követeli, az alkotmánynak a personál unió alapján való létesítése mellett az önálló külügyet, hadügyet és az ezzel kapcsolatban lévő pénzügyeket. És, t. ház, a függetlenségi és 48-as pártnak elég oka van büszkeséggel tekinteni vissza múltjára. Nemcsak azt értem, t, ház, hogy az elcsempészett egyházpolitikai elvekkel diadalmaskodott a mostani kormány, a mely politikával egyébként — minthogy a katholikus autonómia kérdése ma is csak ígéret alakjában van megoldva — a helyzet tulaj donképen csak annyiban változott, hogy a míg ezelőtt a reviziót csak a protestánsok követelték, most a katholikusok fogják követelni, tehát a békét, a melyet ezen törvényeknek létesíteniök "kellett volna, el nem értük. (Igás! Űyy van! a szélső baloldalon.) De, t. ház, mellőzve azt, hogy itt is valósult a függetlenségi és 48 as párt kardinális elve, — habár nem úgy, a hogy azt a párt óhajtotta, de még is kardinális elve — azt tapasztaljuk, hogy a kiegyezési kérdéseknek azon egész része, a melyet nem tekint mindenki közösöknek, csak közös egyetértéssel elintézendőknek, hosszú évtizedek folytán, eléggé kitartóan folytatott harcz után ma már mindenkit arról győzött meg, hogy a vámszövetség kérdésében az önálló vámterület létesítése az egyedüli panacea, (Igán! Ügy van! a szélső baloldalon.) és most már gróf Apponyi Albert t. képviselő úr g maga a kormánypárt is elösmeri, hogy az mint ultima ratio mindenesetre fentarlandó, a mennyiben a vámszövetség megújításánál lényeges eredmények és előnyök el nem érhetők, az önálló vámterűlet alapjára kell állani. És ez rendkivífl nagy haladás. Hiszen a t. gróf az önálló bank létesítését csupán egy feltételhez köti : a valuta-rendezés föltételéhez. És itt, t. ház, vissza kell hogy térjek egy kérdésre. Nem tapasztalja a nemes gróf azt, hogy az 1867 : XII. tcz. teszi egyedül lehetetlenné az ő első feltételét, t. i. a valuta rendezését ? Nem volna arról a nemes grófnak tudomása, hogy a míg a magyar képviselőház, a