Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.
Ülésnapok - 1892-513
144 518. országos ülés 1895. november 25-én, hétfőn. mire oda kerül, e mellett az alkotmány mellett, melyre nézve Ferencz császárnak ösmeretes azon mondása mellett: »Es gibt keine gute Constitution« még az a jelmondat is áll, midőn valaki kardjára ütve azt mondhatja: »das ist die Constitution« ; addig, míg Magyarországnak önálló hadserege nem lesz, addig mélyen t. képviselőtársam is keresni fogja az arany hidakat, hogy mikép lehet menekülni az udvartartás nemzeti és önálló szabályozásának törvényes intézkedései elől. Igen, mert egy oly nemzetnek, a melynek nincs hadserege, mely erőre, hatalomra nem tániaszkodhatik, annak lehetnek suba alatt rejtegetett szííz és forró vágyai, lehetnek imádságai: de nincs és nem lehet érvényesíthető akarata. (Tetszés és helyeslés a szélső baloldalon.) Hát már most térjünk rá, t. ház, a második kérdésre: a katonai akadémia kérdésére. Gr. Apponyí Albert: A katonai oktatásra ! Polónyi Géza: A katonai oktatásra, mely egy dióhéjban oda szorult össze és oda konkludált, hogy felvettetett a delegáczióban, konkrét alakban egy katonai akadémiának kérdése. De vegyük bővebben a dolgot, vegyük az egész katonai oktatás kérdését. Gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam — igen figyelmesen olvastam el a delegáczióban mondott ezen beszédét — egészen helyesen és törvényesen helyezkedik azon álláspontra, hogy az 1867-ik évi XII. tcz. 12. §-a alapján a nemzetnek föltétlenül joga van ahhoz, hogy a paritás alapján a katonai oktatásnak egész vonalán a közös hadseregben is érvényesüljön a nemzeti nyelv azon arányban, mint a mily arányban érvényesül a német nyelv. Erre támaszkodva Apponyi Albert t. képviselő úr helyesen azt mondja, hogy ha egy országnak joga van az újonczok megajánlásának feltételeit megállapítani, — szerintem is helyes konklúzióval, — miután sehol kimondva nincs az, hogy a közös hadseregnek tannyelve valaha a német lehessen, ennek a nemzetnek föltétlen joga van ahhoz, hogy első feltétel gyanánt szabhassa azt a nézetem szerinti minimumot, hogy azok az újonczok a közös hadseregben a haza nyelvén, a magyar nyelven oktattassanak; (Úgy van! a szélső baloldalon.) oktattaseanak úgy az elemi, vagy a középoktatás, mint az akadémiai oktatás terén. És mégis, t. képviselőház, csodálatos módon ez a kérdés talán a legjobban meg fogja világítani, hogy mennyire van kipróbálva a kiegyezés. Méltóztatnak emlékezni gr. Keglevich Istvánnak a delegáczióban mondott beszédére. Gr. Apponyi Albert: Hiszen magam idéztem í Polónyi Géza: Tudom! Van egy tiszteletreméltó többség, oly iskolában felnőve, a melyhez tartoznak tiszteletreméltó, tudományosság tekintetében is elismert férfiak, — oda sorolom szívesen gr. Keglevich István volt t. képviselőtársunkat is, de fel kell említenem Láng Lajos, fel kell említenem Hegedüs Sándor igen t. képviselőtársunkat, fel kell említenem Pulszky Ágost t. képviselőtársunkat, — egyetlenegy tekintetben sem lehet diszkuszió tárgya az, hogy tudományuk mélysége tekintetében és hazafiságuk tekintetében is — szívesen konezedálom — mindenkivel kiállják a mérkőzést. És gr. Apponyi Albert t. képviselő úrral szemben felállnak ezek az urak, például Pulszky Ágost t. képviselőtársam, Láng Lajos t. képviselőtársam, — nem Tisza-virágok, nem a Tisza Kálmán iskolájában felnőtt politikusok, egyikük közjogi elveit innét vitte oda magával, igaz, hogy nem szeplőtelenül őrizte meg ott, — (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) és, t. képviselőház, ezek a férfiak kifogástalan egyhangúsággal és hatalmas tenorban zengik gr. Keglevich István után, hoyy a magyar nemzetnek lehet ugyan joga akadémia felállítására a saját költségén, de magyar tannyelvű akadémiának felállítására a nemzetnek joga nincs. És midőn (Az előadó félé-) — majd felolvasom a beszédeket, hiába integet nekem a t. képviselő úr; itt vannak 1 (Derültség és mozgás a szélső baloldalon.) Ugron Gábor: Nem mindig ugyanegyet mondtak! Polónyi Géza: . . . Midőn, mondom, t. képviselőház, közű lök egyik, az ex professo közjogász, megsokalja ezt a borzasztó dekadencziáját a nemzeti szellemnek és az 1867-iki törvény kipróbálásának, akkor feláll Beksics Gusztáv (Derültség.) és azt mondja: »T. delegáczió! En a székely földre nem is akadémiát kérek, csak egy kis középiskolát. Először megelégszem azzal, hogy német nyelvű legyen« . . . Mikor aztán ezért nagyon megszorítják, akkor azt mondja, hogy: »kérem, engem félreértettek; én csak részben akarom a német nyelvet egy székely katonai középiskolában«. (Derültség a szélsőbalon.) Hát, t. képviselőház, ezek nem sporadikus jelenségek csupán. Az 1867; XII. törvényczikknek ilyen értelemben való interpretácziója nemcsak az egyes delegátusoknak ilyen vagy amolyan elmondott vagy elhallgatott beszédeiben nyilvánul, de politikai nagyjelentőségű tényekben. Gróf Apponyi Albert — még egyszer ismétlem — tehetségének egész nemes vonásával, jellemének nagyságával, dicséretre méltó hazafisággal felkarolja ezt az eszmét, ennek a magyar tannyelvű akadémiának eszméjét. Hát próbálja csak meg, t. képviselőtársam, látni fogja, hogy ez kevés, mondjuk semmi a nemzet számára, de elég a kormányképtelenségre felfelé! (Úgy van!
