Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.
Ülésnapok - 1892-513
513. országos ülés 189S.. november 25-én, hétfőn. J|,j szusoznak és kürtölik a világnak, hogy Magyarországon nincs magyar nemzet, Magyarországon csak magyar nép van; Magyarország nem ethnográfiiai, nem is geográíiiai. nem is politikai fogalom, csak akkor válik azzá, ha ezek a nemzetiségek, mint különajkú népek együttesen teszik azt politikai nemzetté. Ha látjuk azt, hogy ^nemzetiségi kongresszus felhívást intéz az oroszokhoz Budapestről, a germánokhoz, — ezekhez csak azért, nehogy észre vegyék, hogy imádságuk Moszkva felé szól, arczuk Oroszország felé van fordítva, — mondom, innen intéznek felhívást idegen nemzetekhez törvénytelen törekvéseik támogatására, s teszik ezt büntetlenül, a nélkül, hogy egy hajszáluk meggörbülne: ez csak akkor lehetséges, a midőn az ország külügyei oly férfiak kezeiben vannak, a kik nem magyar alattvalók, nem magyar emberek, még csak nem is tudnak magyarul, a nemzet alkotmányát nem ismerik, a nemzet szívverésével semmi közösségben sem állanak, a nemzet aspiráczióit egyáltalán fel sem foghatják. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Itt van a közös hadügyminiszter. (Halljuk! Halljuk .') Ez az úr szereti magát akkor, mikor nem írja magát General der Cavallerienak, Reichs-Kriegsministernek elnevezni, és a mikor azután a delegáczió számon kéri tőle, hogy miért Reichs-Kriegsminister, kezébe veszi a 67. évi XII. törvényezikket és felolvassa annak bevezetéséből a 2-ik bekezdést, mely 2-ik bekezdésben a birodalom szó ismételten és ismételten előfordul, úgy, hogy ezen kiegyezés még a technikus terminusok dolgában is olyan laza és olyan helytelen, hogy íme egy Reichs-Kriegsminister számára is megfelelő termékeny talajt nyújt arra, hogy a magyar alkotmánynyal ellentétes eszméknek szolgálatába állhasson. De vegyük elő a kiegyezésnek azt a részét, mely e kezelés rendszerében teszi lehetetlenné annak megváltoztatása nélkül azt, hogy a nemzeti aspirácziók érvényesülhessenek, »kezelje ezt a törvényt akár gróf Apponyi Albert, akár Tisza Kálmán.* Az 1867.' XII. tcz. megalkotta a delegácziót és kimondja indokolásában azt, hogy nem akar czentrál parlamentet, ezt nem tartja czélszerűnek; hanem megalkot helyette egy delegácziót, mely nem egyéb, mint a czentrál parlamentnek egy szurrogátuma, annak parlamenti garaneziái nélkül. Közös tanácskozások és közös elnöklet alatt folytatott bizottsági úton csinált egy kis miniatűr czentrál parlamentet. Ezen bizottságnak tárgyalási rendjén mivel találkozunk? Azt tartom, gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam, ha ma kormányra jut, be kell hogy lássa, hogy nem képes a törvény megváltoztatása nékül a delegáczió intézményét az ő összes funkczióival, összes ügyrendjével és diszpoziezióival együtt másként alkalmazni, mint a hogy az a 67: XII. törvényczikkben elő van írva. Miként lehetséges az, hogy a nemzeti aspirácziókat kielégíthesse egy olyan instituczió, mely nemzetünk alkotmányát oda fejleszti vissza, hogy van egy delegáczió, mely kétféle, sőt háromféle hatáskörrel bír? Egyik hatásköre a quóta megállapításának kérdése. Ezen kérdésben a delegáczió, miként jár el ? A delegáczió itt nem hoz döntő határozatot és nem intézkedik közös szavazás útján, mint a többi közös ügyekben. A quóta arányának megállapításánál az 1867: XII. tcz. egy minden egyéb intézkedésén felül álló rendkívül veszedelmes és az alkotmányos monarchia alapelvével homlokegyenest ellenkező elvet állít a törvénybe. A quótára vonatkozó megállapodás tekintetében azt rendeli az 1867: XII. tcz., hogy itt megkísérli a két bizottság a kiegyezést; ha üzenetváltások útján a quóta aránya tekintetében megállapodás létre nem jön, akkor a korona dönt. Méltóztassék ezen pontnál megengedni, mivel legközelebb ez a kérdés aktuális jelentőséggel fog birni, hogy ezt röviden megvilágítsam és megkérjem gróf Apponyi Albertet, világosítson fel engem, ha én tévedésben vagyok, miként fogja ő ezen kérdések tekintetében az 1867 : XII. törvényczikket másként alkalmazni, mint a hogy ez ezen törvényben elő van írva? Hát, t. ház, azt már mi ismételten egyértelmüleg vitattuk. Gróf Apponyi Albert i. képviselőtársam ezt a princzipiumot mindig elismerte, hogy ma egy alkotmányos monarchiában a koronát megkell tartani azon érinthetetlen szentséges magasságban és piedesztálon, a mely ahhoz hozzáférhetetlenné tesz mindent, hogy az ő cselekedetei bírálat tárgyává ne tétessenek. Már most, t. ház, hogy akarjuk alkalmazni ezt a quótakérdést ? Ha a két parlament bizottsága nem tud megegyezni, a koronának kell döntenie. Itt van egy alkotmányjogi kérdés. Méltóztassék nekem, gróf Apponyi Albert tisztelt képviselő ár, felvilágosítást adni arról, ki fogja a koronának ezen bíráskodási tényét ellenjegyezni? Mondjuk, hogy mind a két miniszter: az osztrák és a magyar. De ki nem fogja azelőttem beismerni, t ház, hogy itt nem a kort mány és felelős miniszter, hanem egyedül a koronának méltóságteljes tekintélye az, a mely a két nemzet közti vitában döntő és bíráló szerepre van hívatva, és a melynek intézkednie kell ? Már most miként alkalmazhatjuk iiyen esetben a felelősség elvét, de miként fog dönteni a korona, midőn az 1867-ik évi XII. törvényczikk még azon irányelvek megjelölését is elmulasztotta, a melyeken a quóta kiszámítandó. A quóta kiszámításának aránykulcsa az 1867:
