Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-513

142 513. országos ülés 1896. november 26-én, hétftfn. XII. törvényczikkből teljesen hiányzik. Nincs megmondva, hogy a statisztikának mily adataira támaszkodva kell a qnótát megállapítani: a népesség, a vagyon, az adó, vám és úgy tovább. Hogy ezek, vagy ezek közül az egyik vagy a másik, vagy ezek mindegyike legyen-e tényező? T. ház! A koronának a quóta kérdésében adott ezen diszkreczionárius hatásköre annyival is inkább merénylet a monarchikus kormányforma ellen, mert a korona még arra sem hivatkozhatnék, hogy ő helyesen alkalmazott egy törvény által létesített szabályt, hanem a quótakérdésben előálló diszkusszióban és a két nemzet közti vitában tisztán és kizárólag a korona tekintélye és a diszkréczió lenne az, a mely dönteni van hivatva. És, hogy ez így van, an;a nekem elég adatot nyújt az 1887. évben megújított quótatárgyalás. Méltóztassék megnézni az 1887: XXIÍI. törvényczikket, a mely a quóta megállapítását tárgyalja, és annak indokolásában a következőket találjuk. Ez rendkivíü érdekes adat arra, hogy a t. többség szíves figyelmébe ajánljam, különösen most, midőn 1897-ben a quóta-arány megállapítása újból kopogtat a nemzet ajtaján. Hát, t. ház, 1867-ben megállapíttatott a quóta 30 százalékban reánk, és 70 százalékban az osztrákokra. Ez kereken száz. És midőn megtörtént a határőrvidék visszacsatolása, egyszerre életbelép egy praxis, a mely a törvényen kivíü helyezkedve, preczipuum czímén két százalékkal megnöveli a quótát, és akkor, t. ház, ez csak úgy könnyedén számvitelileg megy keresztül. A magyar törvényhozás ezt a két százalék preczipuumot sohasem fogadta el törvényesnek, de azért a bőrünkön megveszik és kivasalják szépen. Már most 1887-ben a quótatárgyaló albizottságnak vannak arra bizonyosan bővebb adatai, de a törvény indokolásában is megtalálom a következőket. Á magyar országos bizottság, azt mondja ez a preczipuum, törvénytelen, mi azt fizetni nem akarjuk, mi ezzel szemben a 30 százalékos quótát is redukálni akarjuk. Erre mit mond az osztrák bizottság? Nekem ez a 30 százalékos quóta sem elég, nekem még a két százalék preczipum sem elég, hanem én követelem tőletek, hogy 34 százalékra emeltessék fel a quóta. No, ez az a bizonyos mese t. képviselőház, a mit talán már egyszer el is mondtam, midőn a »Handlé« vásárolni megy, és azt mondja: »Zehne verlangt er, achte meint er, sechs ist es werth, um viere giebt er's her, werd' äch ihm anbieten zwei Grulden!« (Derültség a szélső baloldalon.) S akkor azt mondja a magyar bizottság: mivel abba a kényszerhelyzetbe jutnánk , hogy a korona döntését kellene provokálni, ez pedig alkotmányjogi szempontból aggodalmas: a paritás kedveért legyen szent a békeség és maradjon ezentúl is 30 százalék. A koronának adott ezen befolyást tehát kipróbálta az 1887: XXIII. törvényczikk, és ennek a preczipuumnak a históriája. Már most engedjen meg nekem gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam, ha ő lesz is ott, a korona autoritásával való döntésének ezen joga ebben a törvényben még mindig benne lesz, és hasonló fausse positionba ő is kerülhet. Az 1867 : Xll.törvényczikknek ezen szakasza az, a mely az alkotmányos monarchiának fundamentális princzipiumát sérti. Már ezen szakasz miatt is feltétlenül megváltoztatandó a törvény, mert a kipróbálás gyakorlati eredménye bizonyítja, hogy ez a paritás hova vezet. Már pedig hol van jog és méltányosság, a mely a nemzetet arra kárhoztatja, hogy midőn lojalitását észreveszik, más nemzetek azzal a mi hátrányunkra visszaéljenek ? És vájjon a korona tekintélyének és méltóságának érdekében nem lesznek-e önök kénytelenek az 1897. évben még nagyobb áldozatokat is hozni? Nem lesznek-e kénytelenek erre akkor, midőn közgazdasági válságban sínlődik az ország ? De majd megkérdem én önöktől 1897-ben, hogy milyen eredménynyel tértek vissza, és miért nem provokálják a korona döntését, a mikor látják, hogy szegényedik napról-napra ez a nemzet, a mit adatokkal leszek bátor bemutatni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalán.) De, t. ház, a quótán kivűl ott van a delegácziónak egy másik hatásköre. A törvény által megállapított közös ügyek terén a két bizottságszintén érintkezik egymással. Egy másik nemzet törvényhozásának a küldöttjei esetleg Bécsben, tehát idegen területen tanácskoznak és határoznak a magyar nemzetnek sorsáról és jövendőjéről. A bizottságok közös szavazás esetén egyforma számban üléseznek; mindegyik fél annyit brennel, — hogy így fejezzem ki magam — a többiből, hogy maradjon épen annyi, mint a mennyi a másik fél részéről jelen van. S akkor a törvény szerint — s ezt gróf Apponyi Albert t. képviselő úr megint nem lesz képes másra változtatni — ilyen közös szavazás esetén elnököl egyszer az egyik, másszor a másik fél elnöke. Már most miként nézhet ki a gyakorlatban az ilyen dolog. Ha egy nemzet bizottsági tagjaiban nem mondom, a politikai érzék, de ha csak a tisztességérzet megvan, akkor lehetetlen feltételezni, hogy annak a delegácziónak tagjai, kik szavazni mennek, a saját delegácziójuk álláspontja ellen szavazzanak. Ezt már a politikai tisztesség is megköveteli. Egy magyar delegátustól nem várható, nem képzel-