Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.
Ülésnapok - 1892-511
100 611. országos ülés 1895. november 23-án, péntekem. ott nem kell ily nagy zacskókat hordani, de I minálunk, ha valakinek ötven forint van a zse- { bében, már ahhoz egész tarisznya kell. (Helyeslés balfelöl.) Vidékre jóformán nem lehet pénzt másképen küldeni, mint postautalványnyal; pedig így csak városba küWhetni pénzt, mert falun nem kapja meg az illető a pénzt mindjárt. Ha a miniszter úr sokáig akarja meghagyni e kisegítő pénzeket, — mert hisz az ezüst és nikkel csak az, — méltóztassék azokat jobban megkülönbözteti] etővé tenni, mert különösen a vidéki szegény embert igen gyakran rászedik azzal, hogy húsz fillérest kap korona helyett és tíz fillérest húsz filléres helyett. 0 nem tudja a pénzt oly könnyen megkülönböztetni, mint a ki városban él és több pénzt lát. (Helyeslés bal felöl.) Megjegyzem még a pénzügyi részre nézve, hogy bár a pénzügyi eredményekről szóló, ma kiadott jelentésben igen szomorú képe van a bevételek és kiadások közti aránynak: mégis azt hiszem, hogy az egyensúly kellő óvatosság mellett fenn lesz tartható, a mit különben a bizottsági előterjesztés is hangsúlyozott. Ekkép a dolog pénzügyi részével végezve, még csak néhány észrevételt teszek, mert hisz igen hosszú beszédet tartani nem szándékozom. (Halljuk/) Először gróf Apponyi Albert t.barátomhoz kell szólanom. Hosszasan nem akarok vele polemizálni, nem is lehet, mert hisz nagyban és egészben osztom véleményét és azt az irányt, a melyet beszéde képvisel. Csak annyiban van köztünk eltérés, hogy én azokat a katonai nézeteket, melyeket, mint jelenleg megvalósítandókat emlegetett, nem tartom olyanoknak, melyek a közvetlen következhető politikában testtel volnának elláthatók. Ebben tőle elválok; a többieket tartom. De két dologra nézve kénytelen vagyok neki határozottan ellenmondani. T. barátom ugyanis azt mondja, hogy 8 azt követeli a t. miniszterelnök úrtól, hogy beszéljen és adjon eszméket. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Megvallom, t. ház, hogy én ettől a tanácstól nagyon félek és nem is kívánom. Nem azt mondom én ezzel, hogy a miniszterelnök ne adjon egyáltalában véve eszméket és ne beszéljen, de a jelenlegi esetre nézve mondom, hogy nem kívánom. Igen jól emlékezem én a t, miniszterelnök úrnak két beszédére, a melyek engem e nézetemben nagyon megerősítettek. Az egyik az, a mikor elfoglalta, mint a képviselőház elnöke székét s aztán volt egy bankett, a melyben résztvettek vagy százan, s a melyen azt mondta, hogy nem kell okoskodni, hanem csak szavazni. A banketten jelenlevő képviselő urak, — a kormánypárt legnagyobb része volt ott, — erre rettenetes éljenzésben törtek ki. (Derültség a bál- ét szélső haloldalon.) Én pedig, t. ház, ezt tartom a legnagyobb veszélynek Magyarországra. Tovább megyek, t. ház! Meggyőződésem az, hogy egy képviselő, a ki nem okoskodik, csak szavaz, nem is idevaló. (Élénk helyeslés a bal- és ssélső baloldalon.) A ki képviselőjelöltnek fellép egy kerületben, annak már okoskodó embernek kell lennie, hogyha ide akar jönni, mert különben nem érdemli meg, hogy a kerület őt ide megválaszsza. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) S a mikor én azután — mert egy tószt én reám is volt ott mondva, mint exelnök — azt mondtam, hogy én nem appreheudálok azért, hogy az elnökségből kiestem, ezt mindenki odamagyarázta, hogy én már mindent hagyok magammal tétetni, s nem oda, a hová mondva volt, hogy tudniillik hogyan kívánhatnám én egy oly többségtől, mely nem is okoskodik, csak Szavaz, azt, hogy engem válaszszon meg elnökének, a kinek mindig az volt a meggyőződésem, és azt soha el nem hallgattam, hogy csak azt a házat becsülöm, a melynek tagjai a saját eszök után járnak, s nem engedik magukat vezettetni. (Élénk helyeslés és éljenzés bal- és szélső baloldalon.) Ez volt az egyik, a miről meg kellett emlékeznem, a másik csak nemrég történt a zágrábi esetben. (Halljuk! Halljuk!) Könnyelmű, mindenre fölhasználható gyerkőczök mindenütt vannak, minden országban és így Zágbrábban is, ámbár ez kis város. Lehetnek a hátuk mögött oly elemek, a melyek megrovást érdemelnek, de hiszem, és meg vagyok arról győződve, hogy Josipovich Géza t. képviselőtársamnak abban teljesen igaza volt, hogy ezt az egész horvát nemzetnek imputálni nem lehet, mert a horvát nemzet Magyarország irányában nem oly érzelmekkel viseltetik; ez nem is volna méltó hozzá, ha nem volna x igaz, a mit t. képviselőtársam mondott, mert a horvát nemzetet Magyarországhoz sok százados kapocs fűzi, és mert Magyarország a horvát nemzetért a legutóbbi időben is sok áldozatot hozott; (Felkiáltások a szélső baloldalon: Fájdalom!) méltatlanság volna tehát, ha nem volna igaz, a mit Josipovich Géza t. barátom mondott, de hiszem is, hogy igaz. Tehát, mondom, Horvátországnak nem imputálható az elkövetett tett, gyerkőczök pedig mindenütt vannak, a kik éretlenséget követnek el. Maga a tény, a mely Zágrábban elkövettetett a magyar zászló ellen, némi magyarázattal itt indokolható lett volna, mint a hogy a miniszter úr mondta, és le lett volna vonható azon következmény, hogy tehát büntetni kell azokat, a kik ezt cselekedték. De az igen tisztelt miniszterelnök ár nem ezt cselekedte, hanem az volt azután az igazi sérelem, a mit ő cselekedett, midőn azt mondta, hogy az a három szín, a mi össze' volt varrva, az csak háromszínű rongy volt. Ez volt a sérelem, a mi Magyar-