Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.
Ülésnapok - 1892-511
fiit. oruáfM tlés 1895. november 23-én, pénteken. 10Í országot érintette, a mi igazán a parlamentben, miniszterelnöki székből nem volt elmondható. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Én tehát ezekből azt látom, hogy jobb az igen tisztelt miniszterelnök úrnak, ha hallgat, mint ha Apponyi Albert t. barátom tanácsát követi. (Derültség a baloldalon.) A másik, a miben t. barátomnak ellen kell mondanom, az, a mit az 1875-iki fúzióról beszélve, általában véve mondott, s különösen Tisza Kálmánra, a ki annak vezetője volt, hogy nem is lehet az, hogy az a Tisza Kálmán, ki a 67-es alap elleni küzdelemben nőtt nagygyá, arra a 67-es alapra ráállhatott volna teljes és igaz őszinteséggel. Én azt nem tudom, hogy Tisza Kálmán t. képviselő urat minő érzelmek vezették. Hanem azt tudom, hogy én akkor 8 vele hasonlóképen belementem a fúzióba és átmentem az akkori kormánypártba, sőt a viszonyok úgy hozták magukkal, hogy a kormányba is. Én azóta, mióta t. barátom ezeket mondotta, végig gondoltam azokon az eseményeken, a melyek miniszteri koromban történtek, és arra a meggyőződésre jutottam, hogy teljes lojalitással állhattam a 67-es alapra, állottam azon és állok ma is, annak daczára, hogy ha nem is oly mértékben, mint Tisza Kálmán, de kisebb mértékben én is, mint ellenzéki ember, mindent elkövettem a 67-es alap megtámadására, mert az én meggyőződésem szerint akkor kellett volna erősebb alapokat szerezni Magyarország számára, mikor annak az ideje megvolt, mert ez az ország gyönge, az alap, melyen áll, gyönge, megint lefelé megy egy darabig, míg azután képes magának ismét erőt meríteni az események által, megfordítani az eseményeket, és így előrelátható volt, hogy dekadenczia fog bekövetkezni, holott ha a 67-es alap megalkotása alkalmával teljes erővel eszközöltetett volna az, hogy ne kisértessék meg a mi jogaink konfiskálása, akkor ennek nem lettünk volna kitéve. Ezért voltam én akkor a 67-es alapnak ellensége. De ha a nemzet erre a 67-es alapra már ráállott, akkor az, a miért én annak ellensége voltam, tökéletesen tárgytalanná vált, mert azon változtatni már akkor lehetetlen volt. Akkor azt hittem, hogy azon a 67-es alapon kell megtenni azt, a mi a nemzet javára nézve azon megtehető és kell, ha lehetséges, azon az úton tovább menni, hogy az az alap fentartassék a jövőre is, de, ha lehetetlen, hogy akkor mindenki meggyőződjék felőle, hogy csakugyan lehetetlen azon az alapon boldogulni. Én hittem, és hiszem ma is, hogy lehet ezen a 67-es alapon is ezt a hazát ^felvirágoztatni, csak igaz hazafisággal kel! cselekedni. Méltóztassanak meghinni nekem, egyikét a legnehezebb kérdéseknek vittem keresztül minden baj nélkül. Méltóztatnak emlékezni, hogy 1875-ben egész Magyarországon még mindenütt csupán német direkczió alatt álló, német vasutak valának. El volt ismerve, vagy legalább elterjedve az a hit, hogy nem is lehet azokat a vasutakat magyarul adminisztrálni, mert nincsen rá ember, és daczára annak, hogy mindent elkövettek az ellen, hogy ezt meg ne tehessem, a legkönnyebben lehetett azt egy pár esztendő alatt magyarrá tenni, mint a hogy lehetne más intézkedéseket is, csak volna meg hozzá a hazafiság. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Én tehát azt hiszem, hogy arra a 67-es alapra a hazafiság teljes megtartásával rá lehetett állni, azzal a czéllal és reménynyel, hogy azzal a ha/ának hasznot is lehet cselekedni. Ezeket kívántam t. barátom gróf Apponyi Albert beszédére megjegyezni, a melyet különben a szónoklat remekének ismerek el, daczára annak, hogy a kormánypárt mindenféle kisebbítéssel hirdette azt a maga lapjában, mert én, a ki 1847-től kezdve úgy a parlamentben, mint egyebütt is hallottam minden valamire való szónokot, kijelentem, hogy azt a szónoklatot a legelsők mellé, ha nem azok elé helyezem. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Gróf Szapáry Gyula t. barátom két ízben már, de különösen az utóbbi időben egy eszmét vetett fel, a mely rendesen fúziónak neveztetik, de inkább új pártalakulás eszméjének nevezhető. (Halljuk! Halljuk !) T. barátom e szándéka nem igen kedvesen fogadtatott, különösen a kormánypárt részéről, a mi nagyon természetes is, mindazonáltal mégis hullámokat vert föl, s különösen a nemzeti párt s annak vezére foglalkozott azzal. Mindjárt ki kell jelentenem, hogy a mit a nemzeti párt, és annak vezére mondott, a leglojálisabb nyilatkozat volt, a mit egy politikai párttól várni lehet, mert ő azt mondotta, hogyha nem is vehetne részt ezen pártalakulásban, ha ilyen létrejönne, kész egy időre a néző, respektive a jóakaratú hallgató, illetve szemlélő szerepére vállalkozni azon reményben, hogy meg kell várni, vájjon az újonnan alakúit párt rááll-e a valódi 67-es alapra, igen, vagy nem. Ez teljesen lojálisán van mondva, többet kívánni sem lehet. De mikép fogadták ezt a t. kormánypárt tagjai? Mindjárt Láng Lajost, képviselő úr egész gúnyosan monda, hogy mi túlteszüok Mahomeden is, mert ő csak egy hegynek mondta, hogy jöjjön hozzá, mi pedig mindjárt két hegyet kívánunk összehozni. Hát legyen megnyugodva t. képviselő úr, mi nem teszünk túl Mahomeden, mert Mahomed, mikor a hegy nem jött el hozzá, maga ment el a hegyhez. De mi nem fogunk elmenni a hegyhez. (Élénk helyeslés a középen, bal- és szélső baloldalon. Helyeslés jobbfelől.) Mert mi tisztára meg vagyunk győződve arról,
