Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-511

95 511. országos fllés 1885. november 22-én, pénteken. Gr. Apponyi Albert: Nem is mondhatja! Beöthy Ákos: Ebből mi következik? Az

? hogy a túloldalon nem az a főtekintet, mit kíván az ország érdeke, nem is az, mi folyik saját elveikből, hanem az, hogy egy kényelmetlen ellenfelet miként lehet túlliczitálni és lejáratni. (Élénk tetszés halfelöl.) Ily körülmények között az én t. barátom bizonyára nagyon jól tette, hogy mint Jugurtha nem lánczoltatta magát oda az önök diadalszekeréhez. De Jugurthát is előbb le kellett győzni: az sem volt oly dőre, hogy a maga jószántából tegye. Ez egész vitában igen nagy szerepet játszott az én igen t. barátomnak az az igen érdekes és tanulságos parallelája, melyet az 1867-iki kiegyezés 67-es és 75-ös interpretáeziója között vont. Ez ellen természetesen síkra kellett szállnia Láng Lajos t. képviselőtársamnak, a ki felolvasta t. barátom ellen gr. Andrássy Gyula egy ismeretes beszédjét. Én tiszteltem Andrássy Gyulát életében, tisztelem halála után, és mikor itt a képviselőházban emlékét megörökítettük, t. barátaim megbízásából én voltam az, a ki a kegyelet adóját leróttam iránta. A mai egyéniségek és felfogások között mindig jól esik az embernek az ő nemes egyéniségével és felfogásával találkozni. Az ember úgy érzi magát, mintha egy süppedékes ingovány beteges pArái és gőzei után egyszerre csak egy hatalmas fenyves tiszta és üdítő légkörébe jutna. Én nagyon örülök, hogy Láng Lajos t. barátom felolvasta nekünk gróf Andrássy Gyula beszédének e passzusát, de nem hiszem, hogy az a saját pozieziójának erősítésére szolgált 'volna. A mikor t, barátom ezt a beszédet elmondta, én mindjárt közbeszóltam, hogy »a véderőtörvény 14. §-a!«', mert nem felejthetem el azt, hogy a mikor a túloldal azt a merényletet akarta az ország szabadsága ellen intézni, gróf Andrássy Gyula volt az, a ki ezt megakadályozta. Egy alkalommal Deák Ferencz beszélve Széchenyi Pál kalocsai érsekről, a ki megvédelmezte Magyarország alkotmányát Kolonics bíbornokkal szemben, azt mondta reá, hogy »legyen áldott az ő emléke!« Gondolom, ezt gróf Andrássy Gyuláról is el lehet mondani. De megbuktatta ezt a merényletet — ezt tartozom felemlíteni — a képviselőháznak jelenlegi t. elnöke is, a ki egy hatalmas beszédben, érvelésének és logikájának kalapácsütéseivel zúzta össze a túloldal szofizmáját; (Mozgás johbfelöl.) a ki kimutatta azt, (Halljuk! Halljuk!) hogy tehát az önök érvelése a bécsi czentralisták érvelése és azokkal eveznek egy hajóban. (Derültség balfélól.) De t. ház, a miket felhoztam, azok csak argumentum ad hominem; akarok egy argumentummal ad rem is szolgálni. T. képviselőtársam felolvasta tehát gróf Andrássy Gyula beszédének egy passzusát és érvelésének súlypontja azon nyugodott, — szólva az 1867-iki kiegyezésről, — hogy az egyszer megállapított közjogi viszony kiszámíthatatlan nemzedékeken keresztül sem kérdés, sem alku tárgya nem lehet. Hát ennél a felfogásnál gondolom disztinqválni kell a lényeg és forma között. Mert az 1867-iki kiegyezés lényege igen egyszerűen az, hogy a dinasztia a monarchiával jó szövetségi viszonyban legyen, hogy a kölcsönös biztosságot egyesűit erővel megvédelmezzük. Erre kellett egy közös alapot találni, a mi a 48 és 49-iki szomorú emlékek után, a hol egyrészt állott a verwirkungstheoria, másrészt az április 14-iki nyilatkozat, nem volt egészen könnyű dolog és ez volt Deák Ferencznek és Andrássy Gyulának halhatatlan érdeme. Közös alapot teremtettek tehát, a melyen tovább építhetünk és fejlődhetünk. (Mozgás a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk !) Ez, nézetem szerint, a dolog lényege és ez az, a mi állandó. A forma: magának a 67-es kiegyezésnek és törvénynek egyes diszpozicziói, paragrafusai, betűi, ez t. ház, nem lehet állandó, nem lehet örökös, nem lehet egy »les in perpetuum valitura«, mert az lehetetlen, hogy egy nemzet fejlődését, a politikai exigencziáknak változékony játékát így a paragrafusok Prokrustes-ágyába beleszorítsa. (Helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Ne méltóztassanak elfelejteni, hogy tehát most már idáig is történtek a 67 iki statusquon változtatások; de hisz azonkívül ezen törvénynek egyes legfőbb diszpozicziói folytonosan revízió alá kerülnek. Revízió alá kerül a védtörvény, a védrendszer, és ha megtörténik az, hogy mi egyet nem értünk Ausztriával, akkor Magyarország felállítja önállóan a maga hadseregét, természetesen a pragmatika szankezió kötelezettségeivel szemben; tehát az ' egész kiegyezésnek alapja, sőt majdnem teljes tartalma változik. Ezért mondják az osztrákok azt, hogy »eine Monarehie auf Kündigung«, a mi azonban nem azt jelenti, hogy a monarchia exisztencziájának mondunk fel, hanem felmondunk annak az egyoldalú interpretácziónak, mely az osztrákok preponderancziáját állapította meg, (Igaz! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) a mely Magyarországot provincziális színvonalra stílyesztette és azt tette, hogy mi olyan másodosztályú polgárok vagyunk. (Igaz! Úgy van! a bal- szélső baloldalon.) Mert t. ház, nincs meg a paritás sem a közjogi téren, sem a politikai téren. Itt van a 67-iki törvénynek az a passzusa: a magyar hadsereg a közös hadseregben. Hát hol van az