Képviselőházi napló, 1892. XXVI. kötet • 1895. szeptember 26–november 16.
Ülésnapok - 1892-487
36 i 87 ' országos ülés 1895. október 5-én, szombaton. zék Szeptember 7-étő'l szeptember 15-ig tekinthető meg. Tehát a szeptember 10-én megjelent hivatalos értesítőben találta csak szükségesnek a vármegye e jegyzéket nyilvánosságra hozni, s akkor sem a mint a törvény rendeli, az adóhivatalok hivatalos kimutatása, hanem az ennek alapján a hivatalnokok által összeállított állítólagos jegyzék alakjában, a mely egyáltalában nem nyújtott a feleknek tájékozást arról, hogy vájjon az adókimutatások helyes [alapján van-e a virilisták névjegyzéke elkészítve. Ennek következtében azok, a kik felszólamlással akartak élni, a mint ezt a kezeimben lévő eredeti végzés igazolja, csak az igazoló-választmány ülése után jöttek abba a helyzetbe, hogy felszólamlásukat megtehessék, s így ezen felszólamlások — mint elkésettek — egyszerűen visszaútasíttattak. Ennek következtében, minthogy nem hiszem, hogy a tisztelt belügyminiszter úr erről tudomással bírna, és ha tudomással bír, abban az irányban ne intézkednék, hogy a törvény követelményei úgy Nógrád vármegyében, mintáz országban mindenütt szigorúan megtartassanak, a következő interpellácziót vagyok bátor a belügyminiszter úrhoz intézni: (Olvassa.) »Interpelláczió a belügyminiszter úrhoz, a nógrádmegyei törvényhatósági bizottság összealakítása tárgyában. Van-e a miniszter úrnak tudomása arról, hogy Nógrád vármegyében a törvényhatósági bizottság összealakítása nem a törvénynek megfelelő módon történik, különösen, hogy az 1886. évi XXI. törvényczikk 25. §-ánakrendelkezése ellenére azadóhivatali kimutatások egyáltalán nincsenek közzé téve, különösen pedig nincsenek akként közzé téve, hogy azok az igazolóválasztmány Összeülése előtt nyolcz nappal előre meghirdetett helyen megtekinthetők, és a netalán szükséges felszólamlások azok ellen kellő időben megtehetők lennének ? Eog- e a miniszter úr intézkedni, hogy az esetleges törvénytelen intézkedések megsemmisíttessenek ?« Elnök: Kiadatik a belügyminiszter úrnak. Következik Drakulics Pál képviselő úr interpellácziója. DrakuüCS Pál: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Még választ sem kaptam a f. év tavaszán — gondolom márczius hó 27-én — a görögkeleti szerb egyház autonómiáján a kormány által ejtett sérelmek tárgyában beadott interpelláeziómra, azok a sérelmek még nem is orvosoltattak, a törvényes állapot még nem is állíttatott helyre, és már is egy újabb sérelmet kell számon kérnem a t. miniszterelnök úrtól, a mely annál súlyosabb, mert magát a koronát is belevitte egy törvénytelen aktus szánk czionálásába. (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt azonban interpellácziómat magát előterjeszteném, engedje meg a t. ház, hogy a tényállást röviden előadjam. (Halljuk! Halljuk!) Még 1892-ik év elején a beocsini zárdafőnökség javaslatot tett a görögkeleti szerb egyházi kongresszus választmányának az iránt, hogy a beocsini zárda fentartá rendelt és annak kezelése alatt levő, de tulaj donképen a görög-keleti szerb egyházalap tulajdonát képező javakból 29 hold és gondolom 341 négyszögölnyi terület örök áron adassék el. Ezen terűlet évi 4000 forintért bérbe volt adva azon feltétel alatt, hogy ezen területen a czementgyártásra szükséges anyagot az illető bérlő czég exploitálhatja. Vételár fejében 100.000 forint lett felajánlva és az eladás szükségessége és előnyös volta azzal indokoltatott, hogy ezen terűlet nem sokára exploitáltatni fog és akkor a zárda, illetőleg az egyházi alap ezen jövedelmétől elesik, holott ha 100.000 forintért eladatik, akkor ezen 4000 forintnyi jövedelem örök időkre biztosítva lesz. A kongresszusi választmány e javaslatot illetékességi okokkól elutasította, mert a később idézendő autonómikus szabályok értelmében az egyházi javakhoz tartozó ingatlanoknak eladása és megterhelése kizárólag magának a kongresszusnak hatáskörébe tartozik. Ez az ügy 1892. őszén a kongresszus elé terjesztetett. Mondhatom, némi szenzácziót is keltett, de erre most nem akarok kiterjeszkedni. A kongresszus érdemleges tárgyalásába ezen kérdésnek nem bocsátkozott, hanem kiadta az ügyet az állandó választmánynak azzal, hogy az ügyet financziális oldaláról vizsgálja meg és ehhez képest tegyen a kongresszusnak javaslatot az eladás tárgyában. Mielőtt azonban a kongreszszusi választmány jelentését megtehette volna, a kongresszus elnapoltatott 1892. évi november végén, és sajnos, azóta nem is hívatott össze, így tehát ezzel az ügygyel többé nem is foglalkozhatott és nem is foglalkozott. 1893-ik évben, egy évre rá, a beocsini zárda főnöksége imét a kongresszus választmányához fordult és sürgette az eladás jóváhagyását, daczára annak, hogy figyelmeztették arra, hogy csak a kongresszus illetékes, azon okból, mert az ajánlatot tevő czég csakis záros határidő alatt volt hajlandó ajánlatát fentartani, és a határidő elmúlta után azt visszavontnak kérte tekintetni. A kongresszus választmánya ismételten utalt arra, illetékes, s a javaslatot elvetette. Mondhatom, az ügy nagyobbfokú érdeklődést keltett akkor, midőn az a kongresszuson került tárgyalásra; de később a nyilvánosság elé nem került, és így nem is gondolta senki, hogy
