Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.

Ülésnapok - 1892-474

474. országos ülés 1895. május 10-én, pénteken. 247 vetkezmónyeként az állam azóta viselt, látjuk, hogy azok roppant összegeket képviselnek. Azt gondolom tehát, hogy az a gazdálkodás, mely ott a múltban foglaltatott, arra késztet bennünket, hogy jövőre a helyzetnek kellő és teljes felderítése nélkül beruházásokra egy krajczárt se adjunk. (Úgy van! balfelől.) De, t. ház, ebben a törvényjavaslatban a vasúti szükségleteknek teljes összegével még nem is találkozunk. E törvényjavaslat léptennyomon utal arra, hogy jövőben még több kiadások fognak igényeltetni. Vájjon tesz-e a kormány előterjesztést arról, hogy hol van az a határ, a meddig évekre kitérjedőleg a vasutak szükségletét, a vasutak rendes karba hozatala, forgalomképessé tétele szempontjából valamiképen megadni kell; hol az a határ, a mely határ szemünk előtt lebeghet, hogy mire van még az államvasutaknak szüksége abból a czélból, hogy azután áttérhessünk a rendes normális viszonyok közé ? Ily előterjesztést nem láttunk sem a múltban, sem a jelenben; mert csak a pillanatnyi felmerülő szükségletek fedezéséről gondoskodik a kormány, a nélkül, hogy tenszeríí programmot látnánk, és a nélkül, hogy látnók, vájjon mi az a szükséglet, a mely által a vasutakat véglegesen üzemképesekké tenni és jókarba hozni tudnánk. A t. barátom felemlít még egy harmadik szempontot is, és itt már bizonyos tekintetben diffikultálta a törvényjavaslatot, a mely szerint tudniillik a törvényjavaslat azt mutatja, hogy nálunk a törvényhozásnak budgetjoga milyen illuzórius. Szerintem ugyan ez már önmagában véve is elég ok volna arra, hogy ezt a törvényjavaslatot meg ne szavazzuk. (Úgy van! a baloldalon.) A t. barátom azonban opportunisztikus álláspontra helyezkedik. Gratulálok neki ezen a téren; de azután ezen a téren el is juthat odáig, hogy mindent megszavazhat. (Úgy van! balfelöl.) De én ez alkalommal, t. ház, a pénzügyi helyzettel bővebben foglalkozni nem kívánok. Nem kívánok több szempontból. Nem kívánok foglalkozni először azért, mert én a törvényhozás tevékenységének — hogy úgy fejezzem ki magamat — lelki állapotát ma olyannak nem látom, hogy ez idő szerint ezekkel a kérdésekkel behatóbban foglalkozni lehessen. (Úgy van! balfelöl.) Nem tartom erre alkalmasnak az időt más szempontból sem, mert a törvényhozás tanácskozásai oly stádiumba jutottak, a hol többé kapaczitálni, a dolgokat felderíteni és azokból az igazságos konzequencziát levonni alig lehetséges. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) Péchy Tamás t. képviselőtársam egy állommal, midőn 1888-ban a véderő-törvényt tárgyaltuk, meglehetős animózus üléseinek egyikén, a midőn tudniillik feléje, mint elnök felé többfelől hangzott, hogy »Ez nem igazság !«, czélzatosan vagy véletlenül azt a kijelentést tette, hogy itt nem igazságról, hanem csak szavazásról van szó. (Derültség.) Meglehet, hogy ezen epochális mondatot minden parlament homlokára föl lehetne írni; de hogy a magyar parlamentben, különösen az utóbbi időben csakugyan igazságról szólani nem lehet, az bizonyos, (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) és azt hiszem, hogy Helfy t. képviselő úr is, a ki ma elnézőbb, mint a múltban volt, .... (Derültség a balMaion.) Helfy Ignácz: Soha! Horánszky Nándor:.. . erről szintén meg van győződve, és velünk egy véleményben van. T. képviselőház! Nem foglalkozom a pénzügyi helyzettel még azért sem, mert a pénzügyi helyzet, ismételve még nem elég rossz arra, hogy tényekre mutatva, bizonyos szempontokat, talán megérthetőbben, talán megszivlelhetőbben e házban felsorolni lehetne. Nem állítom, hogy a pénzügyi helyzet rossz ; nem állítom azt sem, hogy az államháztartás egyensúlya meg van zavarva; de már a múlt költségvetés általános tárgyalása alkalmával is egyedül voltam bátor ebben a házban (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) abban az általános mámorban, mely a közvéleményt és a sajtót dominálta, reá mutatni arra, hogy egy új éra elé megyünk, a melynek közeledését látjuk, és ha ezzel szemben a pénzügyi kormányzat egyfelől a legridegebb takarékossággal, másfelől a közeledő szükségletre való tekintettel a pénzügyi politikának bizonyos fokú .fejlesztésével nem áll elő, akkor be fog következni llapot, midőn vagy újabb adóemeléssel fogunk szemben állani, vagy ismét deficzitekkel fogunk dolgozni. (Igás! Úgy van! a baloldalon.) Ezen mutatkozó fenyegető jövőnek egyik előképét nyújtja e törvényjavaslat, a mely még nem jelent sem deficzitet, sem az egyensúly megzavarását, de jelenti azt, hogy itt öntudatos, minden irányra kiterjedő, a jelen helyzetet úgy, mint a jövő fejleményeit szem előtt tartó politikára van szükség. Mert mi a helyzet ma, t. ház ? Szárazon a helyzet az, hogy az állam több éven keresztül végösszegökben, mint az előterjesztés is mondja, 151 millió forint zárszámadási feleslegekkel bírt. Mi áron éretett ez el? Eléretett különösen két áron: egyik a regále-megyáltás, másik pedig az adóbehajtás szigorú és kéri élhet len