Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.

Ülésnapok - 1892-474

248 47£' oiszAgo? iilos 1SÍÍ5. május 10-én, pénteken. alkalmazása. Ma már ezekre nézve nincs észrevételem, csak reá akartam mutatni azon árakra, a mely árakon e helyzethez jutottunk. Már pedig a regálé-megváltással hogy áll a dolog? Fizet az állam 10,500.000 vagy 11,000.000 forintot azon czímletek kamataiban, melyeket a regálé-megváltás fejében kibocsátott, és húz e czímen az adózó polgárokon körülbelül 19 milliót. Hogy ez pénzügyi politikának elég nemes, (Derültség a baloldalon.) azt nem tagadom. De hogy mennyire volt morális ez a míívelet, azt magukból e szám tételekből meg lehet bírálni. E czímen tehát az állam körülbelül nyolcz és fél millió forint hasznot szed be a polgárokon, még pedig nem azon italmérési törvény adótételei alapján, mely annak idején megszavaztatott, hanem azon eljárás révén, melyet az italmérési adó kezelésénél követ. Hogy csak egyet említsek, ha azt a 872.000 hektolitert megszorozzuk a 15 forintos adótétellel, és felteszszük, hogy az egész mennyiség tényleg elfogyasztatik: e czímen akkor is csak mintegy 12,000.000 folyhatnék be. Pedig azt látjuk, hogy bár nem pusztán a szesz, hanem bor- és soritalmérési adó czímen is, de oly nagy összeg folyik be, hogy el lehet mondani, miszerint az állam az e téren még űzött szekatúráktól is eltekintve, (Úgy van! balfelöl.) óriási üzletet csinál. (Élénk helyeslés a baloldalon.) így aztán az államháztartás egyensúlya nemcsak helyreállott, hanem zárszámadási feleslegek is vannak. De mostan azt látjuk, hogy míg egyfelől 4—5 éven át mintegy 151 millió forint zárszámadási felesleg mutatkozott: most ha be nem kebelezz ük a pénztári készletekbe a regálé-kártalanítási papíroknak az államot megillető 11,100.000 forintnyi összegét, továbbá a tisza-szegedi kölcsönt, melyet 20,000.000 fo intnak jelez a miniszter úr, tehát összesen 31,000.000 forintot, akkor az államháztartás meg lesz akadva. (A pénzügyminiszter tagadólag int.) Ha nem lesz megakadva, akkor ne méltóztassék azokat igénybe venni. De midőn a miniszter úr azt mondja, hogy 40,000.000 forint minimális összegre van szüksége a jövedelmeknek különböző időben egyenlőtlen befolyása miatt: akkor én konstatálhatom, hogy ez összegre azért van szükség, hogy zavar az államháztartás menetében elő ne forduljon. Ez összegek bekebelezése pedig a pénztári készletekbe nem jelent mást, mint a kölcsön egy különös nemét. Kölcsönveszi tudniillik az állam egyik ingó tőkéjét,, s kölcsönveszi másodszor azt a tiszaszegedi kölcsönt, melynek rendeltetése egészen má«, de mely most az államnak rendelkezésére áll. Horderejét tekintve tehát tökéletesen mindegy, ka az állana abból a czélból, hogy az államháztartás rendes menete meg ne zavartassák, kölcsönt vesz-e fel, vagy kölcsön helyett egy az állam rendelkezésére álló más alaphoz nyúl. Én rám a tisza-szegedi kölcsönnek a pénztári készletekbe való bekeblezése azt a benyomást teszi, mint a mikor egy magánember a maga zálogezéduláját zálogba teszi azért, hogy még valami föle legyen ezáltal az ő anyagi dolgainak kezelésére, a bekövetkezendő zavarok ellen való megoltalmazására. Hogy ez, t. ház, nem egészséges állapot, hogy ez azt mutatja, hogy csakugyan új éra előestéjén állunk, ezzel — goudoíom — minden gondolkodó ember tisztában lesz, ha a dolog természetét, jelentőségét és azon kényszerhelyzetet, a melybe a kormány a törvényhozást ezen javaslat által utalja, figyelembe veizi. (Ügy van ! balfelől.) De ezen összegek felhasználása, másrészről pedig azoknak a kasszakészletekbe való bekebelezése még mindig nem olyan, hogy remélhetnők, hogy a jövőben nem fognak előfordulni olyan újabbi igények, a melyek ismét oda fognak bennünket terelni, hogy harmad, vagy negyedízben ismét a kasszakészletek kiegészítéséhez folyamodjunk. Kasszakészleteket szavaztunk meg már többször, gondolom, 1875-ben, 1876-ban, de megszavaztunk 1887-ben is 32 millió forintot. Ezek elkallódtak államháztartási czélokra. Hitem és meggyőződésem, hogy ezen újabbi bekebelezés által megerősített kasszakészletek hasonló módon fognak elkallóim. Ennek előjeleivel, legalább részben, már magában a törvényjavaslatban tal'lkozuuk. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) A miniszter úr ugyanis a műhelyek kibővítésére 2,500,000 frtot kér, de hozzáteszi nyomban, hogy ezt csakis az elodázhatatlan szükségekre kéri. Hogy mik az elodázható és ezáltal elodázandó, de okvetetlenül bekövezendő szükségek, erről nem tudunk, erről legalább számszerű adatokkal nem birunk. Továbbá vontatási telepekre 215,000 frtot kér, de itt is hozzáteszi nyomban, hogy ezt csak a legégetőbb szükségekre kéri. A mozdonyállomány szaporítására 3.500,000 frtot kér, de ismét hozzáteszi, hogy később még egy szükséglettel fogunk találkozni, mi körülbelül 6—700,000 frtot fog tenni, ha ugyan ezen felül még később új szükségletek nem fognak jelentkezni, a melyek hogy jelentkezni fognak, arról én, a mennyire látom a vasúti üzemet, a miniszter urat előre is biztosíthatom. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Továbbá állomások kibővítésére a t, miniszter úr 565,000 frtot kér, de itt is nyomban hozzáteszi, hogy ez csak a legszükségesebb ki-