Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.
Ülésnapok - 1892-474
g46 *'** OISZ Agos ülés 1895. május 10-én, pénteken. ges«. De fájdalom, minálunk Magyarországon ez lehetetlenség. Olyan országban, a melynek jövedelme túlnyomó részben a kedvező vagy kedvezőtlen időjárástól függ, a legnagyobb könayelmüség volna, különösen akkor, mikor a rendes költségvetés már-már megközelíti a félmiliárdot, hogy ottan ne gondoskodjék a törvényhozás arról, hogy nagy, szerintem még ennél sokkal nagyobb pénztári készlet mindig rendelkezésére álljon, mert sohasem tudhatjuk, hogy nem áll-e be olyan perez, a midőn legbiztosabb jövedelmeinknek nagy része is hiányzik. (Úgy van! Úgy van a szélső baloldalon.) Epén azért, mert ez így vau, mert nem tagadhatjuk meg az ország érdekében a kormánytól azt, hogy pénztári készletek rendelkezésére álljanak, annál nagyobb kötelessége a kormánynak ezen pénztári készleteket akként kezelni, hogy a törvényhozás tudta nélkül abból nagyobb összegek el ne költessenek, mert ha ez történik, akkor épen azt a főczélt, a mely végett a pénztári készleteket megszavazzuk, nem érjük el. Vegyük a mostani esetet. Az egész pénztári készlet 18 millió forintra redukálódik. Mi történnék, ha most valami rendkívüli csapás állana elő, midőn szükség volna pótolni még a rendes kiadásokat is? Ilyennek magát a kormány, a törvényhozás ki nem teheti. Én tehát a jelen törvényjavaslatot olyannak tekintem, mint a jeleníegi helyzetnek liquidálását, a melyhez hozzájárulunk azon világos kikötéssel, hogy ezen liquidáczió után a pénztári készletek tisztán arra a ezélra legyenek fentartva, a melyre szánva vannak. Ne méltóztassanak felejteni, hogy sok év után most történik először, hogy megint némi zavart veszünk észre pénzügyeinkben. (A pénzügyminiszter tagadólag int.) Engedelmet kérek, ha semmi zavar nem volna, erre a törvényjavaslatra nem volna szükség. Igaz, kénytelen vagyok azt az igazságot szolgáltatni a t. pénzügyminiszter urnak, hogy e törvényjavaslat tulajdonkép már körülbelül négy hónap előtt lett benyújtva, ő csak módosította időközben annyiban, a mennyiben maguk a körülmények módosultak. De tény, hogy konszolidált pénzügyi viszonyok között nem szabad ilyesminek előfordulnia. Ne méltóztassanak elfelejteni azt a szomorú históriát, a melyet a Szapáry-féle pénzügyi kormányzat idején épen a pénztári készletek körül tapasztaltunk. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen akkor állapították meg azt, hogy a pénztári készletekről az országgyűlés időrőlidőre informálva legyen, hogy azoknak fejlődéséről, hovafordításáról kellő időben értesülést nyerjen. Én tehát lehetetlennek tartom, hogy a kormány maga is be ne lássa, hogy ezen pénztári készletek kezelését akként kell most berendezni, miután a törvényhozás meg fogja adni azt, a mi szükséges arra, hogy a jelen helyzetet teljesen szanálja. Ezek alapján a törvényjavaslatot megszavazzuk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Balogh Géza jegyző: Horánszky Nándor ! Horánszky Nándor: T. képviselőház! (Halljuk 1 Halljuk!) Én nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, a melyben van az előttem szóló t. barátom, nem pedig azért, mert e törvényjavaslat jelentőségét és horderejét én egészen máskép látom, mint t. barátom, a ki kiindulási pontjában épúgy, mint konklúzióiban tévedésben van. 0 tudniillik azt mondja, hogy itt már törvényileg megszavazott bizonyos tételeknek kielégítéséről van szó, melyet megtagadni — miután a törvényhozás ezeket megszavazta — nem lehet. A tételben magában, abban tudniillik, hogy a törvényhozás által megszavazott költségeknek ki kell valamikép elégíttetniük, teljesen igaza van, de nem hiszem, hogy t. barátom akkor, midőn e törvények és költségek megszavaztattak, és a pénztári készletekre utaltattak, abban a hitben volt, hogy ezeket majd később a kormány a pénztári készletek kielégítése czímén újra követelni fogja. Élt vagy élhetett abban a hitben, hogy az állam zárszámadási feleslegei olyanok, melyek a megszavazott hiteleket az államháztartás rendes menetének megzavarása nélkül megbírják, (Úgy van! Úgy van! a baloldalon) és nem fog arra kerülni ismét a sor, a mire ke ríílt, s a miről később egy pár szót fogok szólni, hogy a t. kormány újabb költségeket kérjen a törvényhozástól. A másik motívum, mely t. barátom kiindulási pontját képezi, az, hogy a vasúti szükségleteknél szintén bizonyos kényszerhelyzetben vagyunk, ha nem akarjuk, hogy a vasutaknak fejlődése, a mely vasutak igen fontos és lényeges közgazdasági érdeket képviselnek, megakadályoztassák. Ebből a czélból tehát kell, hogy azokra a törvényhozás különös gondot fordítson, hogy az arra szükséges összegeket meg is szavazza. T. ház! Én is azt tartom, hogy a vasutak üzemképtelenek nem lehetnek, azoknak a szállítási és közgazdasági igényeket ki kell elégíteniük. De én, t. ház, kezdettől fogva, mindig abban a véleményben voltam, hogy azon gazdálkodási rendszernek, mely ott évekkel ezelőtt inauguráítatott, az állam valamikor nagyon meg fogja fizetni. Már pedig ha visszamegyünk évekre, és összeadjuk azokat a rendkívüli összegeket, melyeket a múltakban eszközölt megtakarítás kö-
