Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.
Ülésnapok - 1892-471
208 471. országos ülés 1893. május 4-ÓTI, szombaton. Elnök: Kérem, tessék szólani. Herman Ottó: T. képviselőház! Én minden magyarázat és minden kommentár nélkül (Halljuk! Halljuk!) arra a személyes raegtámadtatásra, a melyben részesültem és a melyben az volt kifejezve, hogy én és mások kufárkodtunk, és hogy kereskedést tíztünk Kossuth nevével, csak egyetlen-egy ténynyel felelek Ugron Gábor t. képviselő urnak, é-s ezzel közöttünk ez ügyben az akták le is lesznek zárva. (Mozgás a szélsőbalon. Halljuk! Halljuk!) Ez a tény a következő. (Halljuk! Halljuk!) Tudva van az, hogy Magyarország törvényhatóságai, a magyar nemzet igen jelentékeny része, sőt mondhatom, a magyar nép zöme követelte Kossuth Lajos érdemeinek törvénybe való iktatását. (Zaj. Elnök csenget.) Szederkényi Nándor: Ez sem személyes kérdés! Elnök: Kérem a képviselő urat, személyes megtámadásra akar válaszolni, és most egy idegen térre, más tényleges körülmények fejtegetésébe bocsátkozik. Ez túllépi a határt. Kérem, legyen szives a határok közt maradni. Herman Ottó: Ez személyes tisztességem, politikai hitelem kérdése; (Igaz! Ügy van! jobb felől.) és ha napestig itt állok is, azt a tíz szót mégis elmondom. (Felkiáltások a baloldalon: Eláll!) Elnök: Kérem, a t. képviselő árnak azon szabály ellen, melyet én ezen székből hirdetek, sem engedetlenkedni nem szabad, sem észre vételt nem szabad tenni. (Helyeslés. Zaj.) En a teljes szabadságot megadom, a mit csak a szabályok megengednek, a vitatkozásban és a személyes felszólalásban; de az teljesen lehetetlen, hogy a határokat ebből a székből fenn ne tartsam. (Helyeslés.) Tessék, kérem, folytatni. Herman Ottó: Az egész felszólalásnak a személyes momentuma az volt, hogy én Kossuth Lajos nevével visszaéltem, mert én kufárkodtam, és csak politikai haszonból voltam Kossuth Lajosnak, tehát csak állítólagos tisztelője. Erre nekem jogom van felelni, és én erre csak azt mondom, hogy mikor a nemzet kívánta Kossuth Lajos érdemeinek törvénybe iktatását, akkor történt köztünk a konfliktus: én megszavaztam a törvénybe való iktatást, Ugron képviselő ár nem. (Helyeslések a szélsőbalon.) Illyés Bálint jegyző: Gróf Apponyi Albert! Gr. Apponyi Albert: T. ház! Az új országházban felállítandó szobrok kiszemelésére nézve Ugron Gábor t. barátom oly észrevételeket tett, és ezekre a t. pénzügyminiszter úrtól oly választ nyert, a mely szerintem szükségessé teszi, hogy, habár röviden, de tüzetesen szóljunk hozzá ehhez a kérdéshez. (Halljuk! Halljuk!) A magyar parlamentnek épülete, a magyar országház, nem holmi múlékony művészi alkotás akar lenni, hanem az arra van rendelve, hogy láthatólag képviselje a nemzet szemei előtt, képviselje az ideutazó idegenek előtt is, képviselje a történelem előtt Magyarország alkotmányát. A magyar nemzeti élet nyilvánúlásai közt épen az alkotmány, az alkotmányos élet az, melyet ez az épület szimbolizálni és képviselni van hivatva. (Ügy van! balfelöl.) Tehát, t. ház, ez a szempont adja kezünkbe a vezérfonalat arra nézve, hogy kik szobrainak van helye ott, és kik szobrainak nincs és nem lehet helye. Azzal az észrevétellel, hogy ne csináljunk politikát e szobrok kiszemelésével, e kérdést nem lehet elütni. Senkinek eszébe sem jutott politikát esi iáini; de csináljunk történelmet, csináljunk alkotmánytörténelmet, emeljünk monumentumot a magyar alkotmányosság részére. (Helyeslés balfelöl.) Ebből folyólag, t. ház, én arra a konkrét példára és arra a történelmi alakra nézve, a melyet Ugron Gábor t. barátom felszólalásának tárgyává tett, a legnagyobb tisztelettel és kegyelettel nyilatkozom, azzal a tisztelettel és kegyelettel, melyet nem csupán az uralkodóháznak közjogi állása, hanem ama történelmi alak nevéhez fűződő mindenesetre nemes intencziók tőlünk igényelnek. De, t. ház, az a körülmény, hogy ezeknek a részben helyes, egész kiterjedésükben pedig nemes intenczióknak megvalósítására ez az uralkodó alkotmányellenes úton törekedett, lehetetlenné teszi, hogy kivételesen helyet nyerjen az ő szobra a magyai' alkotmánynak palotájában. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélső baloldalon.) En, t. ház, a legmesszebbmenő koncziliáns felfogásra vagyok e tekintetben hajlandó, lía példának okáért abban a szoborgyűjteméiiyben nemcsak Magyarországnak összes koronás királyai, hanem mindazok is, a kik a pragmatika szankczió alapján joggal bírtak a magyar koro nára, helyet foglalnának, akkor én senki szobrának, II. József szobrának kizáratását sem kívánom, akkor az ő szobrának ottléte semmi egyéb, mint azon történeti tény kifejezése, hogy neki a pragmatika szankczió által megállapított trónöröklés jogán a magyar korona birtokához joga volt, mely aktuálissá is vált. De ha kiszemelünk egyes uralkodót, egyes államférfiúi, ha az uralkodóknak és uralkodásra jogosítottaknak nem összességét veszszük fel, akkor szerintem teljes lehetetlenség, hogy II. József császár szobra a magyar alkotmánynak épületén helyet foglaljon. (Élénk helyeslés. Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.)
