Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.

Ülésnapok - 1892-470

470. országos ülés 1895. május 3-án, pénteken. 18S Az előadó ural illeti a szó. Gr. Bethlen Balázs előadó: T, ház! Miután itten már tényleg üzemben és forgalom­ban levő vasúti vonalak összekötéséről van szó, a kereskedelmi miniszter úr a törvény értel­mében saját hatáskörében az engedélyokmányt ki nem adhatván, ezen törvényjavaslat benyúj­tása által kér felhatalmazást az engedélyokmány kiadására. Már ezen alkalommal jeleznem kell, t. ház, hogy a kereskedelmi miniszter úr ezen vidék sanyarú anyagi helyzetén némileg segí­teni igyekezvén, az építkezést, illetve a föld­munkának értesítését már most engedélyezte, hangsúlyozván ezen engedélyben, hogy ezen előleges építkezés az engedélyes felelőssége, esetleges kárára és a magánjogok épségének fentartásával fog történni. Az előmunkálati engedélyt ezen vonalra annak idején Kubiuyi Gréza képviselő kérte volt s neki minden nehézség nélkül az elő­munkálati engedély meg is adatott. Ezen idő alatt a műszaki tervezetet elkészítette, az elő­munkálatokat elvégeztette, és ennek alapján az üsszes építkezési és üzletberendezés! feltételek megállapíttattak, a melyek érceimében ezen vo­nal 42'6 kilométer hosszúságban fog kiépíttetni, 3.200.000 frt tényleges építési és íízletberende­zési tőkével. Mindenesetre, t. ház, ha ezen számadatokat ridegen bíráljuk, soknak fog feltűnni ezen épít­kezési költség, de figyelembe kell venni, hogy itt igen nehéz terepviszonyokkal állunk szem­ben. Ezzel szemben legyen szabad felemlítenem, hogy ezen vasútvonal erdőköz-gömörvégi szaka­szán 50 per mille emelkedést tapasztalunk s ennélfogva a rendes berendezéssel nem lehetvén boldogulni, szabványos nyomtávval ugyan, de fogaskerekű rendszerre lesz ezen vonalszakasz berendezve. Fel kell említenem, í. ház, azt a körülményt is, hogy pénzügyi kincstári szem­pontból is előnyösnek mondható ezen vasút fel­építése, a mennyiben az állam kezelése alatti bányák és kincstári erdők okszerűbb kihaszná­lása is elő fog segíttetni, továbbá a vasművek termelése is nagy mértekben elő fog mozdít­tatni ezen vasútvonal építése által* Fontos to­vábbá forgalom-politikai szempontból, a meny­nyiben, mint a helyzetrajzi vázlat mutatja, két úgynevezett zsák-vasútvonal lesz ezáltal össze­kötve, és ezáltal a szállítás megosztása nagy mértékben elő lesz mozdítva. De kulturális és politikai szempontból is fontosnak jelezte a közlekedésügyi bizottság ezen vasxxt kiépítését. Felhozatott, t. ház, hogy ezen vasútvonal tartalékalapja kicsire van fel­véve, mert csak 25.000 írtban van megszabva; de figyelembe kell venni, t. ház, hogy e tarta­lékalap csak a felépítmény pótlására, pótléte­sítményekre lesz fordítva, a mi ezen 426 kilo­méternyi hosszú vonalnál mindenesetre elegendő­nek fog bizonyulni. Felemlítem, hogy az állam által nyújtandó kétnemű segélyt, tudniillik a postának ingyenes szállítása, továbbá külön állami segély ezímén nyújtott kedvezmény, a mely a helyi érdekű vasutak dotácziójára szánt össze­gek terhére nyújtátik, jóval alul marad, a tör­vényben megállapított 10—10, illetve 20°/o-os segélyen, a mennyiben 12°/o-ot fog kitenni. Fel­említve még, t. ház, hogy a biztosítéki alap a kincstárnál már tényleg elhelyeztetett, kérem a t. házat, méltóztassék ezen törvényjavaslatot elfogadni. (Helyeslés a jobboldalon.) Illyés Bálint jegyző: Horánszky Nándor! Horánszky Nándor: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Én a törvényjavaslatra vo­natkozólag csak néhány észrevételt kívánok tenni s indokolni azon álláspontot, melynél fogva én e törvényjavaslatot még általánosságban sem fogadhatom el. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Első észrevételem, t. képviselőház, az, hogy én sem ennél a vasútnál, sem más viezinális vasútnál nem tartom helyesnek azt, hogy a kor­mány a kérdésnek törvényhozási elintézése előtt a munkálatok megkezdésére előleges engedélyt ad, (Igaz! Úgy van! balfelől.) mert ez oly presziót szokott gyakorolni sokaknál a kérdés elintézésében, a mely presszió elé vinni a tör­vényhozás elhatározását, nem helyes és nem czélszerű. Én perhorreszkálom a magam részé­ről mindén egyes esetben azt, hogy mielőtt a kérdés törvényhozásilag megoldatnék és elintéz­tetnék, a munkálatokra előlegesen engedély adatik. (Úgy van! balfelöl.) A második kifogásom, a mely szintén for­mai természetű, az, hogy én nem tartom helyes­nek és indokoltnak azt, hogy ezen törvényja­vaslat tisztán csak a közlekedési bizottságban tárgyaltatott és az tárgyalás végett egyszersmind a pénzügyi bizottsághoz is nem utasíttatott, mert ebben a törvényjavaslatban nemcsak oly ked­vezményről van szó, a melyeket az illető engedményes postai szállítás ezímén, vagy a viezinális vasúti törvény értelmében mint külön állami segélyt kap, hanem szó van olyan további összegeknek megszavazásáról is, a melyeket a pénzügyi bizottság tárgyalása nélkül elintézni nem tartom helyesnek, és pedig sem a gyakor­lat, sem a dolog érdemének megbírálása szem­pontjából. (Úgy van! balfelől.) Itt ugyanis a pénzügyi kincstár azon különleges kedvezménye­ken kívül, a melyeket a viezinális vasutak részére a törvény biztosít, külön ad 300.000 forintot, továbbá az erdőkincstár hasonlóképen 180.000 forinttal járul hozzá. Hogy az állam pénzügyeinek és a pénzügyek bármely ágazatá­nak ilyen megterhelése történjék a nélkül, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents