Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.
Ülésnapok - 1892-468
156 468. országos ülés 1895. 25 forinttal megbüntettessenek. Azt tartom, hogy ily büntetésekkel a nem tudom hány milliónyi deficzitet nem lehet, helyrepótolni. Én ezen válaszban is az interpelláezióm harmadik pontjában jelzett diszkreditált rendszer eljárását látóin, ezért visszautasítom, s nem veszem tudomása] a választ. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Elnök: Kérdem, tudomásul veszi-e a ház a belügyminiszter válaszát Várady Károly képviselő úr interpellácziójára ? (Igen! Nem!) Akik tudomásul veszik a választ, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A ház tudomásul vette. Következik Szinay Gyula képviselő úr interpelláeziójára adandó válasza a kereskedelmi és belügyminiszter uraknak. Perczel Dezső belügyminiszter: T. ház! Szinay Gyula t. képviselő úr a múlt hónapban egy interpellácziót intézett a kereskedelemügyi és a belügyminiszterhez együttesen a Budapesten felállított általános munkás betegsegélyző- és rokkant-pénztárra nézve, a mely interpelláczióra leszek bátor a kereskedelemügyi miniszter úr nevében is a választ megadni. (Folytonos zaj és nyugtalanság. Halljuk! Halljuk!) Elnök: Kérem a képviselő urakat mind a két oldalon, hogy kon verzáljanak lassan, mert név szerint fogom megszólítani. (Általános helyeslés. Élénk felkiáltások: Helyre!) Perczel Dezső belügyminiszter: T. ház! Az interpelláczió arra vonatkozott, hogy a Budapesten az 1891 : XIV. tcz.-nek meghozatala előtt fennállott általános munkás betegsegélyző- és rokkant-pénztár területe kiterjedvén az országegész területére, annak az ország különböző pontjain élőhelyei voltak, és mindenütt több tagja volt. Az 1891 : XIV. tcz.-nek meghozatala után ezen törvényezikknek rendelkezéseihez képest a nevezett egyesület mint ilyen tovább fenn nem állhatván, átalakult budapesti kerületi segélyzo pénztárrá, és itt a kereskedelemügyi miniszternek határozata folytán, a törvény rendelkezéseinek megfelelőleg, területe csupán csak Budapest fővárosra és Pest-Pilis-Solt-Kiskúnmegye egy részére szoríttatott. A régi egyesületnek a vagyona iránt most már a régi egyesülethez tartozott élőhelyek és azok tagjai vagyonjogi igényt formáltak, és ez iránt kérelemmel állottak elő. Többi közt Székesfehérvár, Mohács és Szeged élőhelyekről egyes tagok részéről érkezett a belügyminiszterhez ilyen kérvény. Ezen kérvények folytán a belügyminiszter elrendelte, hogy az egyesület, a mely átvette az előbbeninek vagyonát, ezen vagyonjogi igények elbírálása és megállapítása felett határozzon. Erre a kérdésre vonatkozólag uem mindjárt, hanem az 1893. évben ment az egyesülethez a felhívás, e 1894. év végén az egyesület csak. május 1-én, szerdán. ' t ugyan tartott is egy közgyűlést, de itt azon határozatot hozta, hogy nem érzi magát indítva és kötelezve arra, hogy a volt élőhelyeknek, vagy azok tagjainak bármit is visszatérítsen az általuk befizetett tagdíjakból, vagy pedig őket a vagyonból bármi tekintetben részesítse. Ezen közgyűlési határozat ellen utólag ismét több élőhely folyamodott, illetőleg megfelebbezte ezen határozatot, a mely felebbezés a belügyminiszter által kiadatott Budapest főváros V. ker. elöljáróságának, mely elöljáróság mint első fokú iparhatóság folyó hó 28-án hozott határozatával a közgyűlésnek a felebbezésben sérelmesnek mondott határozatát nem találta törvényes indokokból megváltoztathatónak, hanem azt helybenhagyta, fentartva az illető élőhelyek- vagy magánfeleknek azt, hogy miután itt egy magánÜgyi kérdésről van szó, bírói úton érvényesíthessék jogaikat. Ez az ügynek mostani állása. Valószínű, hogy ebben sem fognak az élőhelyek megnyugodni, és így T valószínűleg fokozatos elbírálás folytán új eljárásra lesz szükség; de azt hiszem, t. ház, valamint az interpelláló t. képviselő úr is csak természetesnek fogja találni, hogy egy felebbezés alatt álló, nem jogerős ügynek esetleg mikénti eldőlésére nézve én itt előleges nyilatkozatot nem tehetek. (Helyeslés jobbfelől.) Kérem ezen feleletemet tudomásul venni. (Helyeslés a jobboldalon.) Szinay Gyula: T. képviselőház! Nem vehetem tudomásul az igen t. belügyminiszter úrnak válaszát. Az igen t. belügyminiszter úr a kérdést úgy méltóztatott felfogni, mintha itt egy egészen magánjellegű ügyről volna szó, tehát egy egészen magánjellegű követelés tárgyalásáról, holott pedig a kérdés nem egészen igy áll. Tény az, hogy mikor az 1891. évi XIV. tcz. megszűntette az általános munkás betegsegélyző pénztárt, azzal a hatáskörrel és területkőrrel, a melylyel az előtt birt, és felállí tani rendelte a kerületi, gyári s a többi betegsegélyező pénztárakat, ugyanakkor a mostani budapesti kerületi pénztár csak egyik jogutódjává lett az összes pénztárakat illető vagyonnak, a melyet azonban egészében ez a budapesti segélypénztár tart a kezében, noha a vagyon nemcsak a budapesti segélypénztárt, hanem az országnak valamennyi — hogy az alapszabályok terminológiájával éljünk — volt élőhelyeit illeti meg a befizetések arányában. Mikor a t. belügyminiszter úr az 1893. évben felhívta a budapesti pénztárt arra, hogy intézkedjék a vagyonnak az élőhelyek közt leendő megosztása tekintetében, ugyanakkor egészen korrekté járt el, egészen törvényes alapon mozgott, és ha az a budapesti kerületi pénztár, a mely határozottan minden jogalap nélkül tartja
