Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.
Ülésnapok - 1892-465
106 4fl5. országos ülés 1895. április 26-4n, pénteken. nusok. Fogja-e valaki mondhatni bármikor, hogy azok vallástalanok és hitetlenek? Azok felekezetnélkűlíek, miután valószínűleg sem bevétetni, sem pedig elismertetni nem fognak. És végül méltóztassék a törvényjavaslat 18. szakaszára gondolni, melyet a főrendiház is magáévá tett, s mely a jövőben elismerendő felekezetekről többek közt azt mondja, hogy bizonyos esetekben, midőn ezen felekezetek bizonyos, a törvényben meghatározott feltételeknek nem felelnek meg, az elismerés tőlük elvonható. Tehát ez esetben mi fog történni ezen felekezet hívőivel? Lehetne-e azokat megint visszaparancsolni a régi felekezethez, melyhez szüleik, nagyszüleik, talán dédszüleik tartoztak ? Ez, gondolom, tiszta lehetetlenség. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Tehát ezek is abba a kategóriába fognak esni, melyet a felekezetnélkííliség nevével jelzünk. Ezeket összevéve, azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy a főrendiháznak az álláspontja ebben a kérdésben azon merő igazságtalanságon alapúi, hogy a vallástalanságot és hitetlenséget összetéveszti a felekezetnélkűliséggel. (Igás! Úgy van! a jobboldalon.) De menjünk tovább. (Halljuk! Halljuk!) A főrendiház a második tárgyalás alkalmával elfogadta ezen törvényjavaslat első fejezetét, tehát mindazokat a fő-alapelveket, a melyek ezen első fejezetben kifejezést nyertek. És ha mi ezeket szorgosan átnézzük, akkor mihamarább meg fogunk győződni arról, hogy van ennek az első fejezetnek két szakasza, a mely a felekezeti kényszer megszüntetését magában foglalja. Ott van ezen fejezetnek 1. §-a, a mely azt mondja: (Olvassa.) »Mindenki szabadon vallhat és követhet bármely hitet vagy vallást és azt az ország törvényeinek, valamint a közerkölesiség kívánalmainak korlátai között külső kép is kifejezheti és gyakorolhat)a.« Ez a rendelkezése a törvényjavaslatüak csak nem vonatkozik a bevett felekezetekre, sem a jövőben elismerendő felekezetekre, mert hiszen azoknak a joga már az által is el van ismerve, hogy bevétettek, vagy hogy törvényesen elismertettek. Tehát vonatkozik azokra, a kik ezeken a felekezeteken kivül állanak. (Tetszés jobbfeHl.) De ezenfelül, t. ház, nem felekezeti vallásról vagy hitről, vagy felekezet által képviselt hitről, vagy vallásról van itt szó, de van szó az egyéni vallásról és az egyéni hitről, mert azt mondja ez a szakasz, hogy mindenki szabadon vallhat és követhet bármely hitet és vallást, mely nem ütközik a törvényekbe és a közerkölcsiségbe. Ebből szerintem világosan folyik az, hogy ezen szakasznak elfogadásával — már pedig azt a főrendiházban még diszkusszió nélkül is fogadták el — a felekezeti kényszer Magyarországon ténylegesen megszűnt. (Úgy van! jobbfélöl.) De ott van azután még az 5. §. is, mely azt mondja, hogy valamely felekezetből kilépni, vagy valamely felekezetbe belépni mindenkinek szabad. Egy nagyon jelentékeny eltérés foglaltatik e szakaszban az eddigi hasonló intézkedésektől, a múltban már előbb napvilágot látott törvényekben foglalt intézkedésekről. Eddig a felekezeti kényszer természetes folyományaként mindig csak áttérésről lehetett szó. A kilépés a belépéssel mindig csak összekötve tárgy altatott, mindig csak egy fogalmat képezhetett, mert a felekezeti kényszer rendszere szerint természetesen mindenkinek egy bevett felekezethez kellett tartoznia. Ebben a szakaszban azonban határozottan kontradisztingválva van a kilépés a belépéstől, a miből önként következik, hogy valaki egy felekezetből kiléphet, anélkül, hogy egy más felekezetbe belépne. Ez ismét csak egy határozott kifejezése annak, hogy a felekezeti kényszer ez országban többé nem létezik, mihelyt ez a szakasz törvényért! re emelkedik. (Helyeslés a jobboldalon.) És daczára annak, hogy a főrendiház ezeket a szakaszokat elfogadta, sőt a mint már egyszer említem, diszkusszió nélkül fogadta el, a főrendiház törli e javaslatból a 22., 23. és 24 szakaszokat, a melyek ezen felekezeti kényszer megszűntetésének szükségszerű és elkeríühetíen folyományaival foglalkoznak. Szerintem, t. képviselőház, ezzel — talán nem sértő a kifejezés — a főrendiház struczpolitikát tíz; nem akarja látni, a mi ténylegesen megvan, nem akarja a már egyszer elfogadott elvnek szükségszerű folyományait is elfogadni. (Helyeslés a jobboldalon.) Már most nézzük meg csak azokat a szakaszokat, a melyeket a főrendiház törült, és győződjünk meg arról, hogy vájjon ezek a szakaszok tartalmaznak-e olyas valamit, a mi a főrendiház többségének felfogásával nem volna összeegyeztethető. (Halljuk! Halljuk!) In specie állapítsuk meg, vájjon azon rendelkezések, melyek ezen szakaszokban foglaltatnak, elősegítik-e, megköanyítik-e a felekezetenkívűliséget, vagy nem ? Hát, t. ház, a 22. §. a legegyszerűbb és természetes folyománya az 5. §-nak, A 22. §. csak az alaki eljárást szabályozza a tekintetben, hogy mi történjék azokkal, a kik kilépnek egy felekezetből, de nem lépnek be egy másik felekezetbe; az alaki eljárást szabályozza oly irányban, hogy az illetőknek, miután előbbi lelkészüknél jelentkeztek, még kötelességük a hatóságnál is jelentkezni, és csak az itt történt jelentkezés után válik perfektté az ő kilépésük. Ez oly szabályozás,