Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.

Ülésnapok - 1892-465

405. országos ülés 1895. április 26-án, pénteken. 107 a melyet a gyakorlati szükség parancsol. És hogy mennyire parancsolja ezt a gyakorlati szükség, azt már abból is lehet látni, hogy hiszen jelenleg is a felekezeti kényszer mellett kénytelen volt a kormány a körülmények parancsoló hatalma folytán a nazarénusokra és baptistákra vonatkozólag hasonló intézkedéseket tenni, a melyek eltértek a bevett felekezetekre vonatkozó intézkedésektől. De bármiként legyen ez, t. ház, azt nem lehet tagadni, hogy ezen szakasz rendelkezése által a felekezetenkívűli állásba jutást nem könynyítjük meg, sőt ellenkezőleg megnehezítjük. (Igaz! Úgy van! a jobb- és szélső baloldalon.) Mert az világos, hogy ha semmiféle alaki eljáráshoz kötve nem volna a felekezetenkívűli állás elérése, akkor sokkal könnyebben lehetne azt elérni, mint hogyha alaki eljáráshoz kötve van. (Helyeslés jobbfelől.) Még sokkal nagyobb mértékben áll az, a mit most a 22. §-ról mondani volt szerencsém, a 23. és 24, §-ra vonatkozólag. (Halljuk! Halljuk!) Az eredeti törvényjavaslatnak 23. és 24. §-a az elhagyott egyház iránti anyagi tartozásokat szabályozza. Nem titkolhatom el, t. ház, hogy az anyagi tartozások ezen szabályozása bizonyos tekintetben megszorítása a vallás- és lelkiismereti szabadságnak. Mert a vallás- és lelkiismereti szabadságnak legegyszerűbb folyománya az lett volna, hogy a ki egy felekezetből kilép, és annak a jótéteményeit nem veszi többé igénybe, ne is járuljon többé azon felekezet költségeihez. Ámde, t. ház, igen nagy és igen fontos állami érdekek követelték azt, hogy bizonyos megszorítás mégis helyet foglaljon. (Egy hang a szélső halfelöl: Semmisem követelte!) Első sorban nem lehet az állam érdeke az, hogy a hitközségek anyagi exisztencziájukban minduntalan veszélyeztetve legyenek, hogy kulturális intézményeink mindig a levegőben függjenek, (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) és hogy akármikor bekövetkezhessek az, hogy mivel a hívek egy jelentékeny része egy hitközségből kilép, annak kulturális intézményei is megszűnjenek létezni. (Helyeslés a jobboldalon.) De van még egy ennél sokkal nagyobb, sokkal fontosabb szempont, egy erkölcsi szempont, tudniillik lehetőleg ki kellett zárni azt, hogy a felekezetbői való kilépés, a felekezetenkívűli állapotban való maradás anyagi érdeknek legyen kifolyása; lehetőleg ki kellett zárni azt, hogy valaki csak azért lépjen ki egy felekezetből, hogy a felekezeti adózásoktól, terhektől meneküljön. És itt is, t. ház, miként már a 22. §-ra vonatkozólag megjegyeztem, kétségtelenül áll az, hogy e szakaszok tartalma nemhogy megkönnyítené és elősegítené, sőt ellenkezőleg a lehető legnagyobb mértékben és fokban megnehezíti a felekezetből való kilépést, és a felekezetenkívűli állapotba való jutást; és így, t. képviselőház, a főrendiház akkor, mikor ezeket a szakaszokat, ezeket a rendelkezéseket eliminálja, önönmagával jut ellentétbe, mert eliminálja azt, (Úgy van! Úgy van ! jobbfelől.) a mi a fel ékezeten kívüliséget megnehezíti. (Igaz! Úgy van! jobbfelől)^ Összefoglalva az eddig mondottakat, t. képviselőház, szerintem a főrendiháznak álláspontja el nem fogadható és fenn nem tartható, mert először is merő igazságtalanságon alapúi a tekintetben, hogy összetéveszti a vallástalanságot és hitetlenséget a felekezetenkivűliséggel. A főrendiháznak álláspontja el nem fogadható és fenn nem tartható, mert azon alapelvek elfogadása után, a melyek a felekezeti kényszert megszüntetik, megtagadja a főrendiház a hozzájárulást azon intézkedésekhez, a melyek ezen alapelveknek természetes és szükségszerű folyományai, tudniillik a 22., 23. és 24. §-okban a felekezetenkivííliekre nézve foglaltokhoz. (Úgy van! jobbfelől.) És végű! a főrendiháznak álláspontja sem el nem fogadható, sem fenn nem tartható, mivel a főrendiház önönmagával jön ellentétbe akkor, mikor kihagyja épen azokat a szakaszokat, a melyek a felekezetenkivűliségnek az elérését megnehezítik, a helyett, hogy megkönnyítenék. (Úgy van! jobbfelöl.) Már most, t. ház, még csak egy egész rövid észrevételem van arra a módosítványra vonatkozólag, a melyet gróf Szapáry Gyula t. képviselő úr benyújtott. (Halljuk! Halljuk!) Egy ilyen módosítvány horderejének egyszeri hallásra való megítélése, azt hiszem, majdnem lehetetlen dolog, ez esetben annyival inkább, mivel eléggé komplikált is az új szövegezés, bele kellene azt illeszteni a törvényjavaslatnak a szövegébe, és csak ekképen lehetne azt megítélni. És azért igaza van a t. képviselő úrnak abban a tekintetben, hogy ha a t. ház egyáltalán kívánna a módosítványnyal foglalkozni, akkor azt mindenekelőtt a bizottsághoz kellene visszautasítani, hogy a bizottságban lehessen azt azután alaposan megítélni. De, t. képviselőház, azt hiszem, hogy erre szükség nincsen, mivel úgy fogom tel a helyzetet, hogy a vita jelen stádiumában egyáltalán nem kívánatos, egyáltalán nem helyes, egyáltalán nem czélszerti, hogy a képviselőház szöveget szövegtől eltérjen és bármely más szövegeit illeszszen az eredeti szöveg helyébe. (Élénk helyeslés jobbfelől.) A t. képviselő űr ma ugyan nem, de tegnapi felszólalásában kiemelte, hogy a módosítványnak az a czélja, hogy a főrendiház és képviselőház közötti 'differenczia minél könnyebben niegszüntettessék, és hogy ekképen egy alap nyújtassák, a melyen a megegyezés létesülhet. 14*