Képviselőházi napló, 1892. XXIV. kötet • 1895. márczius 13–márczius 30.
Ülésnapok - 1892-449
449. országos ülés 1895. márczins 18-án, szerdán. tárgyalás alkalmával a költségek minden egyes tétele szigorú bírálat alá vétetett, s csak az ennek alapján elfogadható költségek vétettek fel; azt hiszem, elmondtam, t. ház, mindent; különben abból, hogy valamelyik viczinális vasút olcsóbban épült, azt a következtetést vonni, hogy a másik drágábban épült, legigazságtalanabb álláspont, a melyet elfoglalni lehet. (Úgy van! jóbbfelől.) Oly különfélék a viszonyok az egyes vidékeken, a melyeken a vasutak épülnek, oly különfélék a forgalmi érdekek, hogy azokat egy kaptafára vonni — azt gondolom — nem lehet máskép, mint ha a forgalmi érdekeket az egész országban Prokrustes ágyába fektetjük, a mi mindenesetre az ország hátrányára volna, és annak kárával járna. (Úgy van! jóbbfelől) Ez szolgál feleletül azon normativumra nézve is, a melyet Péchy Tamás t. képviselő úr felhozott. Az egyik viczinális vasút drágábban épííl, a másik olcsóbban, a jszerínf, a mint a forgalom érdeke megköveteli. Ezekre nézve egyforma sablont felállítani a legnagyobb igazságtalanság volna. (Úgy van! jóbbfelől.) Mindezeknél különösen súlyt fektetve alaki észrevételeimre s azon nézetemnek adva kifejezést, hogy a költségek magassága ellen emelt kifogások csak az összehasonlítások kedveért vannak fölhozva, a miért is azok komoly figyelembe nem vehetők : kérem a t. házat, hogy jelentésemet tudomásul venni méltóztassék, (Helyeslés jóbbfelől.) Elnök: Felteszem a kérdést. Azok, a kik a közlekedésügyi bizottság jelentését elfogadják, szíveskedjenek fel állani. (Megtörténik.) A többség elfogadja, ennélfogva az ellenindítvány elesett. Következik a közlekedésügyi és pénzügyi bizottságnak jelentései (írom. 811, 815) a pozsony -dunaszerdahelyi helyi érdekű vasút engedélyezéséről szóló kereskedelemügyi miniszteri jelentés (írom. 805) tárgyában. Gr. Bethlen Balázs előadó: T. ház! A közlekedésügyi bizottság úgy, mint a pénzügyi bizottság helyesléssel vette a kereskedelemügyi miniszter úrnak azon jelentését, mely szerint a pozsony-dunaszerdahelyi helyi érdekű vasút építésére és üzleti berendezésére az engedélyokmányt Sághy Gyula képviselő úrnak és társának kiadta. Az állam hozzájárulása mindkét czímen igénybe fog vétetni, és a tényleges építési és az üzletberendezési tőke a törvényben megállapított módon fog kezeltetni. Tekintve tehát, hogy ezen helyi érdekű vasút kiépítése által a Csallóköz gazdasági viszonyai fognak nagy mérvben istápoltatni, s tekintve, hogy a Csallóköz, a mely gyakran van elemi csapásoknak, főleg pedig árvizeknek kitéve, ez által gazdasági viszonyaiban javulni fog, kérem a t. házat, méltóztassék KKPVH. NAPLÓ. ÍS92—97, XXIV. KÖTET, e jelentést tudomásiil venni, s azt hasonló czélból a főrendiházzal is közölni. (Helyeslés jóbbfelől.) Elnök: Kivan valaki szólani a jelentéshez ? Ha nem, felteszem a kérdést, elfogadja-e a ház a pénzügyi bizottság jelentését a pozsony-dunaszerdahelyi helyi érdekű vasút engedélyezéséről. (Elfogadjuk !) A ház a jelentést elfogadja. Úgyszintén elfogadja a közlekedésügyi bizottság jelentését is. (Helyeslés.) Ezek tehát a főrendiházzal szives hozzájárulás végett közöltetni fognak. Következnek a közlekedésügyi és pénzügyi bizottságok jelentései (írom. 812, 816) a szilágysági helyi érdekű vasút tényleges építési és üzletberendezési tőkéjének felemelése tárgyában szóló kereskedelemügyi miniszteri jelentés (írom. 806) iránt. Gr. Bethlen Balázs előadó: T. ház! Eme jelentést a közlekedési bizottság és a pénzügyi bizottság is letárgyalta, s hozzájárult a kereskedelmi miniszter úrnak azon jelentéséhez, hogy a szilágysági helyi érdekű vasút korábban megállapított tényleges építési és üzleti berendezési tőkéje 250.000 forinttal felemeltessék. Hozzájárult pedig azért, mivel indokoltnak látta azt, mert ez a helyi érdekű vasút nem önhibájából, hanem a viszonyok mostohaságánál fogva jutott olyan nehéz viszonyok közé, hogy kiadásait a tényleges építési és üzletberendezés! tőkéből már nem fedezhetvén, terhesebb kölesönhöz volt kénytelen folyamodni, hogy a korábbi árvizek folytán felmerült építkezéseket, átalakításokat és berendezéseket megtehesse; ezen nehezebb és súlyosabb terhet úgy a közlekedési —, mint pénzügyi bizottság az által vélte elviselhetővé tenni, hogy a kereskedelemügyi miniszter urnak ezen jelentését elfogadta, (Helyeslés jóbbfelől.) mi által az eredeti 2,347.000 forintnyi tényleges építési és üzletberendezési tőkét 250.000 forinttal felemelte. Kérem a t. házat, mindkét bizottság nevében, méltóztassék eme jelentést tudomásul venni, és a főrendiházzal is közölni. (Helyeslés jóbbfelől.) Elnök: Felteszem a kérdést,elfogadja-e a ház a szilágysági helyi érdekű vasút tényleges építési és üzletberendezési tőkéjének felemelése tárgyában a közlekedési és a pénzügyi bizottságok jelentéseit? (Igen!) A ház a jelentéseket elfogadja, és azokat hozzájárulás végett a főrendiházzal is közölni rendeli. Következik a közlekedésügyi és pénzügyi bizottság jelentései (írom. 810,818) a segesvár-szentágothai helyi érdekű vasút megépítésére és üzleti berendezésére szükséges költségek biztosításáról szóló törvényjavaslatról (írom. 804). Neményi Ambrus előadó: T.ház! (Halljuk!) Ezen vasútnaK úgy építési rendszere, mint pénzbeszerzési módja annyira elütő a helyi ér-