Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-432

Sí­432. országos ülés 1895. február 16-án, szombaton. tartása, a mely megakadályozza a külföldi tökéknek a beözönlését, szintén okvetlenül olyan, a mely csak kedvezőtlenül befolyásolhatja a váltóárfolyamot; és azt hiszem, tnind a kettőre volt példa a mi gazdasági életünkben ezen utolsó időben részben a mi hibánkon kivül, de részben igenis a mi hibánkból, és épen ez az, a miért kötelességemnek tartom a t. háznak a figyelmét erre a körülményre felhívni. (Halljuk.' Halljuk!) Nemzetek és nemzetek között az értékcseré­nek minden formáját megállapítani, méltóztatnak tudni, nem lehet. A mire nekünk adataink van­nak, az egyszerűen árúforgalmi statisztika, a mely az összes értékeserének országok és or­szágok között csak egy töredékét t képezi. Mind­azok az értékek, a melyek akár fizetésképen, akár befektetésképen, akár kamatvisszatolás­képen, egyik vagy másik országból kimennek, azok a mi apprecziácziónkon kivííl esnek, azo­kat számszerűen meghatározni nem lehet, de igenis érezzük a hatásukat a váltó árfolyamnak az alakulásában. És ha a mi váltóárfolyamunk kedvezőtlenül alakúit, ha a diszázsió, különösen a múlt év vége felé, oly magaslatot ért el, ne méltóztassék azt azoknak ti körülményeknek tulajdonítani, a melyeket itt fel méltóztattak hozni, hanem méltóztassék első sorban annak a nagy ellenszenvnek is tulajdonítani, a mely különösen bimettallikus, és ezüstbarát körökben a mi valutarendezésünk ellen nyilvánult, és a mely különösen Németországban a mi állam­papírjainknak a hitelét akkor alapjában igye­kezett megtámadni. Mi volt az eredménye ennek a támadás­nak? Ennek az eredménye az volt, t. ház, hogy akkor nagy mennyiségű állampapír a külföld­ről Ausztriába és Magyarországba visszavándo­rolt. És már most kérdem, egy ilyen esetben, midőn nagy összegű állampapírok jönnek kül­földről vissza, vájjon miféle eshetőségek lehet­ségesek ? Nézetem szerint csak kettő. Vagy az történik, hogy az az ország, mely külföldről papírjait visszakapja, tényleg megvásárolja azo­kat, és annak következtében kell, hogy tőke abból az országból kivándoroljon, tehát kell, hogy az ő váltóárfolyama kedvezőtlenebbül alakuljon, és diszázsiója nagyobbodjék, de ezzel eléri azt, hogy államának a hitelét szilárdította és fentartotta; vagy pedig fogja követni a másik módot, azt tudniillik, hogy nem ad többet az 6' papírjaiért, mint a külföld, visszautasítja azokat; akkor ugyan tőke az országból nem vándorol ki, a váltó árfolyama nem lesz kedve­zőtlenebb, de meg fog rendülni az ő állami hitele, a minek azután később még szomorúbb árát fogja megadni. Abban az időben úgy Ausztriában, mint Magyarországon azt lehet mondani, hogy a gaz­dasági társadalom helyesen cselekedett, midőn a külföldről beözönlött állampapírokért nagyobb árt fizetett, mint a minő akkor külföldön azon papírokért el volt érhető. Ezzel, megengedem, múlólag kedvezőtlenül befolyásolta az árfolya­mot, de megerősítette a hitelt a mi állami financziáinknak és a mi társadalmunk megerő­södése iránt, és a mikor ezt tette, daczára annak, hogy a váltóárfolyam kedvezőtlenebbül alakúit, azt hiszem, valóban nagy és fontos szolgálato­kat tett úgy az államnak, mint a mezőgazdaság­nak. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) De a mint elismerem társadalmunknak ezt a helyes eljárását, van egy, — és ez az, a miért különösen bátorkodtam a t. ház figyelmét kikérni, — volt a mi gazdasági társadalmunk­nak egy eljárása, a melyet nem lehet helye­selni, s a melynek, nézetem szerint, igen nagy részes volt abban, hogy a diszázsió kedvezőt lenül alakúit. Azt hiszem, kevés országban van meg az a nagy pesszimizmus a valuta rendezése iránt, mint nálunk; mindazonáltal a mi végletekre hajló temperamentumunk mellett akkor, a mi­dőn a valuta-íörvéuyek életbe léptek, helyeseb­ben mondva megalkottattak, egyszerre egy olyan vérmes reménység kapott lábra ebben az or­szágban, és igyekezett mindenki, kicsi úgy, mint nagytőkés, egyesek úgy, miut intézetek előre eszkomptálni a már tényleg megalkotott valutát, és mindenki a lehető legolcsóbb kamatot köve­telte. Méltóztassanak csak visszaemlékezni, mi történt 1893. folyamán? A budapesti pénzinté­zetek összejöttek és a nagyobb takarékpénztárak egynek kivételével elhatározták, hogy a betéti kamatot három leszállítják százalékra. Már most kérdem, hogy egy olyan ország­ban, a mely most akarja a valutát rendezni, a mely különben is külföldi tőkére szorul, nem volt-e nagy hiba olyan vérmes reményeket táp­lálni, és már akkor eszkomptálni akarni a valuta tényleges rendezését? Azóta kigyógyultunk abból, a pesti pénz­intézetek visszatértek arra, íiogy nem 3°/o-ot fizetnek a betétek után. De ennek az elhatáro­zásnak akkor kétségtelenül meg volt az a ha­tása, hogy az idegen tőke nem azzal a nagy előszeretettel fordult hozzánk, mert nem találta azt a kedvező elhelyezést, mint régebben. És ennek a kiábrándító hatása igen sokáig meg volt és kedvezőtlenül hatott, mert később, daczára annak, hogy a helyzet javult, és ide­haza a pénzpiacz kijózanodott, és a kamatláb rezonábilis magasságra emelkedett, s igen kifizette volna magát a pesti pénzintézeteknek, ha kül­földi tökét hasznosítanak, a legtöbb ezt tenni nem merte, mert félt, hogy kamatnyereségét elveszít-

Next

/
Thumbnails
Contents